Megállapodást kötött a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Valor Hungariae Zrt. az innovatív magyar találmányok és termékek iparjogvédelmének, ezen belül a gyors ügyintézés és a szabadalmaztatás folyamatának támogatására.
Nem zárják ki a Huawei-t az ötödik generációs mobil távközlési hálózatok (5G) németországi fejlesztéséből, a kínai cégnek kedvező szabályozás mellett főleg a kancellári hivatal kardoskodott – írta hétfőn a Handelsblatt című üzleti lap.
Friss arculattal, saját gyártású műsorokkal, pozitív életérzés közvetítésével és az igényes szórakoztatás műfajával újul meg a Life Televízió - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Mészárosné Kelemen Beatrix, a tévécsatornát működtető Media Vivantis Zrt. elnöke.
Jelentős mértékben, egy százalékponttal javította idei és 0,6 százalékponttal jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett őszi World Economic Outlook (WEO) világgazdasági prognózisában, miközben az idei és jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzését rontotta.
A Mesterséges Intelligencia (MI) koalíció akcióterve részeként új kutatóközpont- és adatvagyon-ügynökség jön létre, jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Balatonfüreden kedden az Infotér konferencia kapcsán szervezett sajtótájékoztatón.
Az anesztézia világnapja alkalmából engednek bepillantást a kulisszák mögé a Pécsi Tudományegyetem (PTE) altatóorvosai a baranyai megyeszékhelyen vasárnap - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem az MTI-t.
Az Európai Unió tagállamainak nem sikerült megegyezésre jutniuk Albánia és Észak-Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről - közölte Tytti Tuppurainen, az unió soros elnökségét betöltő Finnország európai ügyekért felelős minisztere Luxembourgban, az általános európai ügyekkel foglalkozó tanács keddi üléséről tartott esti sajtótájéko
Lezárult a 135 napig tartó nyomozás a Viking Sigyn szállodahajó tömegkatasztrófájának ügyében – jelentette be kedden sajtótájékoztatóján Pál Adrián, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. Mint ismert, május 29-én este a svájci szállodahajó átgázolt a Hableány nevű kis sétahajón. 35 utasból csak hét élte túl a katasztrófát, egy 40 éves nő
Beszédközpontja kevésbé sérült a poénok pergő nyelvű professzorának, ám igen lassan, megfontoltan, akadozva tud csak kommunikálni a legendás nevettető több mint fél évvel is az agyi katasztrófája után. Mindeközben Sast szakszerű segítők és családja ápolja a nap 24 órájában.
A takarékszövetkezeti szektor átalakításának legjelentősebb állomásaként 2019. október 31-én tizenegy takarékszövetkezet és két bank egyesül a Takarékbank Zrt-ben. Novembertől a Takarék Csoport egyetlen univerzális kereskedelmi bankja több mint 1,1 millió ügyfelet szolgál ki és az ország legnagyobb fiókhálózatát működteti. A Takarékbank Zrt. mérleg
Életét kockáztatta legújabb filmjének, a Tvrtko: Túl minden határon – Csernobil felvételén Vujity Tvrtko (47). Az ATV riportere ugyanis a csernobili atomerőműhöz látogatott, amely a katasztrófaturizmus egyik legfőbb célpontja lett az utóbbi években. Miközben a felrobbant reaktor fölé húzott betonszarkofág lábánál ma már pólókat, bögréket és hűtőmág
Most csütörtökön, 2019. október 17-én kezdődik az immár 9. Mozinet Filmnapok, melynek programjában idén kilenc alkotás tekinthető meg, akár hónapokkal a hazai mozibemutató előtt. Az esemény nyitófi...
A stabil tulajdonosi és a kedvező gazdasági háttér jó alap a teljes Hunguest szállodaláncot érintő megújulási programhoz - mondta Gál Miklós, a tulajdonos Opus Global Nyrt. vezérigazgatója a Turizmus.com szakmai magazinnak.
Néhány munkahelyen mai napig elképzelhetetlen, hogy farmerben menj be egyik nap dolgozni, valahol pedig ez a mindennapos viselet. Mióta a farmer ennyire...
Az Europai Bizottság kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Magyarország Kormánya 108 millió eurós (~35 milliárd forint) támogatása a Samsung SDI akkumulátorgyártó gödi üzeménk bővítéséhez megfelel-e az EU állami támogatási szabályainak. Az Európai Bizottság vizsgálatot indított, kijelentve, hogy kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a tá
R. Éva kérdése: Kertemben többféle gyümölcsfa található, érdemes-e a lombot összegyűjtenem és megsemmisítenem? Kisebb lesz így a következő évi megbetegedés?
Már a mozikban a Gemini Man Will Smith főszereplésével, úgy tűnik azonban, hogy az áttörő siker elmarad, a kasszáknál ugyanis súlyosan elvérzett a film. A Deadline magazin értesülései szerint mindöss...
Tovább erősödött a DeepInsight csapata, az ügynökséghez senior art directorként csatlakozott Megyeri Gabriella. A közel 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező szakember korábban kiadóknál és ügynökségeknél is dolgozott. Megyeri Gabriella a Laboratory Grouptól érkezett a DeepInsighthoz, korábbi munkahelyén senior art directorként olyan márkákkal
Országszerte növekszik az ingatlanok ára a Duna House adatai szerint, de a bővülés mértéke sok helyen már elmarad a korábbitól. Csökkent a kereslet is, igaz, az elemző ezt egyszeri hatásnak tartja.
A rendszeres testmozgás az egészséges életmód elengedhetetlen része. A testi és lelki egészségünkre gyakorolt kedvező hatása mellett nevelési szerepe sem elhanyagolható, továbbá programot teremthet az egész család számára.
Az igazgatóság már felállt, az indulási dátum viszont a heves nemzetközi nyomás miatt hónapokkal is csúszhat – derült ki az egyre fogyatkozó tagságú Libra Szövetség genfi közgyűlésén.
A magyarok érdekét is az szolgálja, hogy a törökök offenzívát indítottak Szíria ellen – legalábbis a magyar kormány szerint. Közben a nemzetközi világ elítéli a török bevonulást. Napok óta dúlnak a harcok a Közel-Keleten, már csaknem 300 ezren hagyták el a régiót.
A szerdai időjárást egy nyugat felől érkező felhőgörgeteg határozza meg, emiatt lesz olykor egy kicsit hűvösebb, mint kedden. De azért ez még mindig nem kabátos idő.
Megbecsülés, tisztelet, részesedés a gazdaság jó teljesítményéből - nagyjából ezeket a szavakat és kifejezéseket hallani a kormány tagjaitól, amikor a nyugdíjakról, illetve az extra kiegészítésekről, utalványokról, prémiumokról van szó. Valójában azonban az Orbán-kormány által bevezetett nyugdíjszámítással semmit sem léphettek előre az érintettek.
Tíz nap múlva ismét megkezdődik a versenyszezon a világkupában, szokás szerint idén is az ausztriai Söldenben. A rendezők jól haladnak a pálya előkészítésével.