Mindössze hétmilliárd forintnyi energiahatékonysági beruházás és felújítás után vették igénybe a cégek a múlt évig a társaságiadó-kedvezményt, miközben a lehetséges jogosultak milliárdokat hagytak az állam zsebében.
A társadalmi célú programokban a SPAR több mint húsz éve a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal dolgozik együtt. Legújabb közös kezdeményezésük keretében a jótékonysági szervezet tiszaburai varrodájában készülő, környezetkímélő vászontáskákat értékesítik az INTERSPAR hálózatában. Az eladások a hátrányos helyzetű település varróüzemében dolgozó lányok
Már épül a Zala Springs Golf Resort egyedülálló wellness épülete. A létesítmény autentikus finn szaunával, magas színvonalú szolgáltatásaival kényezteti majd a látogatókat. Az épületet egy tó veszi majd körül, így azt a látszatot fogja kelteni, hogy a föld fölött lebeg.
A legfrissebb hírek szerint a lehető legrövidebb úton távoznia kell a FIDESZ-ből a súlyos károkat okozó, példátlan botrányba keveredett győri polgármesternek.
Világszerte 820 millió ember éhezik, és kétmilliárd fő szenved az alultápláltságtól. Az éhezők számának csökkentéséhez először az élelmiszer-veszteséget és pazarlást kell mérsékelni, amellyel ráadásul a természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodáshoz, valamint a környezeti fenntarthatósághoz is hozzájárulunk - hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmi
Erősebb akarsz lenni, növelni szeretnéd az energiaszintedet, és segítenéd a tested regenerációját? Figyelj jobban az étkezésre, és vedd fel a következő szuper gluténmentes ételeket a listádra!
A vérnyomás rendszeres mérése minden 40 év fölötti ember számára ajánlott, sokszor már korábban is. Ha Ön egészséges és korábban normális volt a vérnyomása, évente akkor is méresse meg vérnyomását - ezt ma már számos patikában is elvégzik.
Amikor először találkoztam a film előzetesével, illetve a rendkívül fantáziadús magyar címével, az első gondolatom az volt, hogy a nomen est omen esete fog fönnállni. A film megtekintése után konstatá...
A KSH friss adataiból kiderül, mennyi lakáshitelt is vesznek fel ma az emberek, mekkora hitelösszeggel, mire megy a CSOK és mi történik a használt lakások piacán.
Kiváló eredményt ért el a múlt hétvégi Japán Nagydíjon Alexander Albon – a Red Bull ifjú titánja a 4. helyen ért célba Suzukában, elmondása szerint pedig ez volt eddigi legjobb hétvégéje az energiaital-gyárosok színeiben.
A szeptemberi mérleg: a termelői árak esése három év óta a legjelentősebb, a fogyasztóiak berobbanása viszont majdnem hatéves rekordot döntött meg. A közgazdászok egyre jobban aggódnak az ország gazdasági növekedéséért.
Az ecuadori elnök hatályon kívül helyezte hétfőn saját rendeletét, amely megszüntette az üzemanyagár-támogatást, és közvetve kirobbantotta az országot két hete sújtó belpolitikai válságot.
Soha nem épül már fel teljesen a sérüléseiből László, akit az ikergyermekei szeme láttára, a feleségével együtt akart kivégezi egy román tüdőgyógyász, Dan Stamatiu. A férfi koponyáját plasztikázni kellett, és a mai napig nem tudja mozdítani a bal karját.
A szeptemberi mérleg: a termelői árak esése három év óta a legjelentősebb, a fogyasztóiak berobbanása viszont majdnem hatéves rekordot döntött meg. A közgazdászok egyre jobban aggódnak az ország gazdasági növekedéséért.
A ferihegyi gyorsvasút mielőbbi megépítését, cukoradó kivetését, illetve a termékenységi problémákkal küzdő, gyermekre vágyó nők kezeléseinek állami támogatását sürgeti legfrissebb írásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke, de javaslatot fogalmaz meg Matolcsy György a bölcsődei influenza felszámolására és egy totális Budapest-megújítási programra, vala
Természetes, hogy mindenki szeret divatosan öltözködni, ehhez viszont rendszerint újabbnál újabb ruhákra van szükségünk, hogy követni tudjuk az aktuális trendeket. A ruhavásárlás terápia, rekreációs tevékenység, jóleső belső feszültség, vadászat, elégedettség - de vajon minden áron megéri?
Érdeklődni szeretnék, hogy a gyermekadó kedvezmény terhelhető-e? Annak az összegéből vonhatnak tartozást? Vagy a bruttó béremből az adók és járulékok levonása utáni nettó bérem 33%-át terhelik és az adóba levont összeget vissza igényelhetem?
A szakma egyre nagyobb érdeklődést mutat a magyar divat iránt - számolt be az elmúlt időszak szép eredményeiről Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezetője.
Tegnap megint érezhetően erősödni tudott a forint, mely így egyre inkább próbál eltávolodni történelmi mélypontjától. Lélektanilag az jelenthetne sokat, ha a 330-as szint alá tudna erősödni a magyar deviza, ehhez elsősorban a nemzetközi hangulat javulására lenne szükség.
A kormányszóvivő tegnap este megerősítette: Borkai Zsolt ma délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentést tesz, és “a pártbeli státusza” változik. De maradhat Győr polgármestere, “mégiscsak demokráciában élünk” - mondta Hollik István. Az atv.hu-nak fideszesek azt mondták: Borkai “emberileg is ellehetetlenült”, az lenne a legjobb, ha az alpolgármestere