Itthon az Oppo-t nem igazán ismerik, pedig ez a “kis” kínai gyártó az elsők között szokta bemutatni a mobilpiac leginnovatívabb fejlesztéseit. Most egy újabb nagy dobásra készülnek, hamarosan érkezhet a világ első, valóban kávamentes telefonja, kijelzőbe rejtett kamerával. Egy Oppo által benyújtott szabadalom azt sugallja, hogy a Mi Mix Alpha után,
A Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint ha Shane Tusup csapatot épít Magyarországon, azzal a hazai úszósport segítségére lehet, ugyanakkor nem zavarhatja a válogatott úszóit. Az InfoRádiónak nyilatkozva továbbra sem zárta ki, hogy Hosszú Katinka korábbi edző-férje hazánkban dolgozzon.
A török támadás miatt a területen leállt a humanitárius segélyezés, a nemzetközi szervezetek kivonják alkalmazottaikat, emiatt a lakóhelyükről elmenekültek helyzete még rosszabb lett.
Nem csitul a múlt heti irodalmi Nobel-díj odaítélése után keletkezett vihar. Az elmúlt napokban koszovói, albán és boszniai politikusok, valamint neves írók keltek ki a Svéd Akadémia ellen.
A Volkswagen csoport (VW) elnapolja a döntést a Törökországban tervezett autógyára ügyében - jelentette be a német járműgyártó csoport egy szóvivője kedden, megerősítve azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint a török hadsereg szíriai offenzívájával összefüggésben jegelik a terveket.
A Posta előrejelzése szerint 14 százalékkal emelkedhet a csomagok és csomagjellegű küldemények száma idén az előző évhez képest, a forgalmat elsősorban a nemzetközi online rendelések növelik - tájékoztat közös közleményében...
A most bemutatott javaslat tovább csökkenti a fejlesztési pénzeken belül a kohézióra szánt összeget is – mondta az igazságügyi miniszter Luxembourgban.
Súlyos összecsapások törtek ki Katalónia székhelyén, Barcelonában, néhány órával azután, hogy több évig tartó börtönbüntetésre ítéltek katalán vezetőket, elsősorban a 2017-es függetlenségi népszavazás megszervezése miatt. Több ezer tüntető blokád alá vette a helyi repülőteret, összecsapások törtek ki a rendfenntartókkal, s a helyi mentőalakulatok s
Nem telhet el úgy egy nap, hogy Miley Cyrusról legalább egy cikk ne jelenjen meg. Ez ma sem volt másképp, ugyanis legújabb skalpjával, Cody Simpsonnal megint tettek róla, hogy ők legyenek a nap szenzációja.
A Ligetvédők szerint a rendőrség nem védte meg a gyülekezési jogukat, amikor 2018 augusztusában próbálták akadályozni az építkezést, de a bíróság jogerősen kimondta, hogy minden szabályosan történt.