A Magyar Nemzeti Bank a honlapján olyan felületet hozott létre, amelyen a magyarországi pénzügyi intézmények vezető tisztségviselői és munkavállalói – akár anonim módon – írásban bejelenthetik, ha jogsértést észleltek saját szervezetüknél - tájékoztatta az MNB hétfőn az MTI-t.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a globális növekedési jelzőszámok a növekvő kockázatok és az utóbbi hónapok tőzsdei veszteségei ellenére sem vallanak arra, hogy a világgazdaság az idén recesszióba kerülne.
A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a piac továbbra is erős, de a befektetési tevékenység üteme várhatóan lassul ebben az évben.
Nem lepte meg az MTI-nek nyilatkozó elemzőket a kiskereskedelmi forgalom növekedési ütemének novemberi enyhe lassulása, amihez ez előző év magas bázisadatai is hozzájárultak. A reálbérek szerényebb idei emelkedésével összhangban a fogyasztás szerényebb emelkedésére számítanak ebben az évben az elemzők, de a tavalyi 6-7 százalékos egész éves növeked
Az előzetesen tervezett 40 milliárd forint értékben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyeket az ÁKK kedden, a hozam pedig továbbra is a nulla körül ingadozik. A meghirdetett 40 milliárd forintnyi rövid kincstárjegyre 73,8 milliárd...
Boros Imre egyetért azzal a felvetéssel, miszerint a GDP, vagyis a nemzeti össztermék számos tényezőt nem vesz figyelembe, ami egyébként jelentősen hozzájárul az életszínvonalhoz.
Országszerte megkezdték a kidobott fenyőfák begyűjtését - közölte Horváth László, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. PR-szakreferense az M1 aktuális csatornán kedden.
Sokan, több tízezren dolgoznak nyugdíj mellett keresetkiegészítésként, és ma már egész jól fizető állásokat is találhatnak - legalábbis a fővárosban. A Pénzcentrum információi szerint árufeltöltőként vagy eladóként megkereshetik...
Elhunyt Bolvári Antal, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót 86 esztendősen, hosszantartó betegség után, kedden reggel kórházban érte a halál - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot.
A holland tengerparton, homokdűnék között közel száz éve működik egy acélgyár. Az Ijmuiden nevű üzem a világ egyik legnagyobb acélgyártója, az indiai Tata tulajdonába tartozik. A gyárban egy különös kísérlettel próbálkoznak: olcsóbb és kevésbé környezetszennyező acélt próbálnak előállítani, amely a Tata reményei szerint húsz százalékkal csökkenti a
Rakonczay Gábor 44 nap és 4 órányi erőltetett menet után hétfőn, magyar idő szerint késő délután elérte a Déli-sarkpontot. A szárazföld, vagyis az Antarktisz széléről indulva, brutális fagyban, napi 8-10 órát húzva egy eleinte több mint kilencven kilós szánt – szembeszélben, 917 kilométer hosszan. Távol a családtól, a barátoktól, távol mindentől, a
950 kilométer, 44 nap és 4 óra gyaloglás után elérte a Déli Sarkpontot Rakonczay Gábor. A megérkezés pillanatáról is beszámolt az InfoRádiónak Németh Ottó, a Magyar Marketing Szövetség sportmarketing tagozatának alelnöke, az expedíció fővédnöke.
Az AfD tájékoztatása szerint a tartományi pártvezetőt hárman támadták meg, a maszkot viselő férfiak súlyos sebesüléseket okoztak neki, kórházi ápolásra szorul.
Nagyjából egy-másfél hónapig gyűjti a Főkefe Budapesten a kidobott fenyőket. A 250 gyűjtőhelyről fenyőjáratok viszik el a szebb napokat látott fákat, végül jó célt szolgálnak, jó fűtőerejüknek köszönhetően.
Bemutatta programját a szocialisták főpolgármester-jelöltje, aki szerint a kormány 2010 óta „rombolja” Budapestet. Horváth Csaba szerint „a budapestiek pénze a budapestieké”.
Hóból - és hóban - minden készülhet. Ezt bizonyítják Szeged lakói a téli havazások alkalmával - nézzék meg a legújabb alkotásokat, és küldjék be a saját "észleléseket"!
Az amerikai befektetők felfokozott novemberi érdeklődése következtében pluszba fordult a külföldi szereplők tranzakcióinak 2018-as egyenlege a hazai részvénypiacon.
Kim Kardashian és testvérei könnyen lehet, hogy már az anyatejjel szívták magukba nem csak a sminkelés, de a retusálás és a plasztikai sebészet szeretetét is - legalábbis 63 éves mamájuk, Kris Jenner legújabb fotóját nézegetve ez az első (második, sokadik) dolog, ami eszünkbe jut. Az Insán megosztott képen ugyanis nem néz ki idősebbnek, mint a saj
Kedden publikálták Európa szerte a tavaly novemberi ipari termelési számokat. A magyar adat kedvezően alakult, a német viszont kifejezetten rossz lett.
A minisztérium ugyanakkor két külföldi intézmény ellen feljelentést is tett, mert több tucatnyi érdeklődőnek, akik végül is nem kezdték meg tanulmányaikat, nem adták vissza a befizetett tandíjat.
Fun fact: Neymar 2018-ban csak kétszer annyi gólt szerzett, mint ahány hajviselettel megajándékozta magát ugyanabban az évben. A legújabb frizkójával pedig igazán extravagáns hajat villantott.
Nincs sztrájkhangulat az országban, nem jön össze a kritikus tömeg, "először a szakszervezeti lufi fog kipukkadni" - mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1 aktuális csatornán kedd reggel.