A héten zárul a 2040-ig szóló energiastratégiáról szóló konzultáció Lengyelországban, a kormányzati tervek azonban éles kritikák tárgyát képezik, miután a varsói kabinet még évtizedekig ragaszkodna a szénhez, a szárazföldi szélenergiát viszont kivezetné az energiamixből az időszak végéig.
Már minden aktuális bevallási információ elérhető a NAV honlapján, sőt, akik teljes egészében maguk készítik bevallásukat, már hozzáférhetnek a 18SZJA webes kitöltő programhoz. A határidő még persze még messze van, de akinek visszajár valami pénz, már most is megteheti bevallását. Fontos idei újdonság, hogy a NAV már az egyéni vállalkozóknak is kés
A Budapest Jazz Clubban töltött tíz évét ünnepli pénteken a Harmonia Jazzműhely. Három ingyenes koncertre várják a közönséget: Vörös Janka, Bencze Alma énekel és az East Gipsy Band játszik. Seres Gerda beszélgetett Pallai Péter alapítóval.
Egyelőre nem nyújtották be a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges létesítésiengedély-kérelmet, és a miniszter a beadás várható időpontját sem jelölte meg. Tavaly három építési engedélyt adott ki az Országos Atomenergia Hivatal...
Ismét extrém áremelkedést láthatunk egy kis, ráadásul tevékenységet nem végző cég részvényének árfolyamában a BÉT-en, a körülmények azonban minden eddiginél érdekesebbek. A többi papír alig mozdul, Európa indexei közben emelkednek.
A Szent Efrém Férfikar január 12-én, szombaton 19.30-kor Pest legősibb templomában, a Belvárosi Főplébániatemplomban, január 18-án 19.00-kor pedig a Debreceni Nagytemplomban tartja az immár nyolcadik Orientale lumen sorozat ortodox karácsonyi nyitókoncertjét, ahol Pál István Szalonnát és Bandáját látja vendégül. A program összeállításakor a jelszó
A Google PSD2-es pénzforgalmi szolgáltatói licencet szerzett Írországban, ezzel a tech-óriás az EU teljes területén fizetési szolgáltatásokat nyújthat.
Kétmilliárd dollárt ígért oktatási és nevelési célokra beiktatási beszédében Gavin Newsom, Kalifornia állam új kormányzója, aki hétfőn tette le a hivatali esküt.
Jelentős részvény- és devizapiaci tapasztalattal rendelkező szakembert nevezett ki elemzői részlegének élére az Equilor. A Cambridge-i Egyetemen végzett Török Lajos eddig vezető stratégaként erősítette a jövőre 30 éves Equilor csapatát....
Novemberben már megkezdődött a karácsonyi bevásárlási roham az üzletekben, a hétfőn megjelent statisztikák szerint elsőként a tartós fogyasztási cikkek értékesítése futott föl.
Január első napjaiban mintegy 11 százalékkal lett olcsóbb a boltokban az UHT és az ESL tej a Tej Terméktanács felmérése szerint - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke, Istvánfalvi Miklós. Az áfacsökkentésnek köszönhető alacsony...
Az ipari termelés növekedésének legnagyobb részét tavaly január-novemberben a járműipar, az élelmiszeripari termékek gyártása, az elektronikai eszközök előállítása és az egészségipar adta.
Csütörtökön indul a kereskedés egy új magyar tőzsdei cég részvényeivel. A nemzetközi terjeszkedést tervező, éttermi vendéglátással foglalkozó Cyberg papírjait a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán lehet majd megvásárolni. Mivel...
Váratlanul gyengére sikeredett a ma reggel közzétett novemberi német ipari termelési adat, amely miatt egyre többen kezdhetnek félni attól, hogy technikai recesszióba süllyedt Európa legnagyobb gazdasága - mutat rá helyzetjelentésében...
Egy évvel a legutóbbi ittas vezetéses botránya után megint részegen állították elő a rendőrök Wayne Rooney-t, a D.C. United angol focistáját. Félő, a csatár Paul Gascoigne sorsára jut.
Az AfD tájékoztatása szerint a tartományi pártvezetőt hárman támadták meg, a maszkot viselő férfiak súlyos sebesüléseket okoztak neki, kórházi ápolásra szorul.
A nap-, és a szélenergia termelésből több energia származott tavaly Németországban, mint a lignitből, vagy a fekete szénből és az atomenergiából összesen - írja jelentésében a Fraunhofer ISE.
A Rolls-Royce együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Mol csoporthoz tartozó OT Industries nevű társasággal. A megállapodás célja, hogy megvizsgálják a közös munka lehetőségeit vészhelyzeti dízel generátorok, valamint irányítástechnika...
December 28-án kezdeményezte a baloldali Éljen Szombathely-frakció a rendkívüli közgyűlést, annak érdekében, hogy a szombathelyi önkormányzat intézményei, száz százalékos tulajdonú cégei ne alkalmazzák a rabszolgatörvényként elhíresült túlóratörvényt – írja a Nyugat.hu.