Egy brit házaspár szokatlanul nagy gyereksereggel büszkélkedhet: a tavaly született lányukkal együtt már 21 gyerekük van. Mivel az anyuka még csak 43 éves, felmerül a kérdés, hogy mikor vállalta az elsőt? A válasz sokakat megbotránkoztatott.
Kimi Räikkönen a 2019-es szezonban már a Sauber csapatánál bizonyíthat: a 2007-es év F1-es világbajnoka alig várja az új kihívásokat. Räikkönenről nem titok, hogy nehezére esik minden PR-esemény, sajtótájékoztató, és már több alkalommal is elmondta, hogy az egyetlen dolog, amit szeret a Forma-1-ben, az a versenyzés. A finn pilóta bízik benne, hogy
A Ferencváros 735 millió forintot költött az idei szezonban új játékosok átigazolására, legutóbb az ukrán Ihor Haratyin érkezett az labdarúgó NB I listavezetőjéhez. A téli átigazolási időszakban három légiós írt alá eddig a klubhoz.
Elkészült a világ legnagyobb jégvárosa! A kínai Harbin Nemzetközi Jég- és Hószobrászati Fesztivál holnap nyit, és február 5-ig lesz látogatható. 600 ezer négyzetméteren 110 ezer köbméter jégből és 120 ezer köbméternyi hóból készült el a jégbirodalom. Nemcsak a gyönyörűen kidolgozott épületek, amelyek esténként színes fényárban úsznak, hanem jégbe é
Már sokan várták a Porsche 718-as sorozatának csúcsmodelljeit, ám a márka a Cayman GT4 és a Boxster Spyder esetében még bizonyos tekintetben váratja a rajongókat, elsőként ugyanis előbbi pályanapokra való, közúton nem használható változatát mutatta meg.
Ízelítőt kapnak az idén a legjobb magyar természetfilmekből Olaszországban: a Vad Szigetköz és a Vad Kunság után a Vad Balatont is műsorára tűzi a RAI olasz közszolgálati televízió.
- Az EU tagállamai közül Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, a kormány több speciális adózási formát is kínál a vállalkozásoknak, amelyek idén, az adócsökkentés politikájának köszönhetően, még kedvezőbbé válnak - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
Ismét zuhant Amerika, de mindenekelőtt az Apple, miután profitfigyelmeztetést adott ki. Ma már emelkedés tapasztalható Ázsiában és Európában, Európában, a BUX is pluszban. Szárnyal a Telekom, de még inkább a nevet váltani készülő Plotinus. Erősödik a forint, hasít az aranyár.
Az EU tagállamai közül Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, a kormány több speciális adózási formát is kínál a vállalkozásoknak, amelyek idén, az adócsökkentés politikájának köszönhetően, még kedvezőbbé válnak...
A Magyar Nemzeti Bank összesen 16 millió forint bírságot szabott ki a Sopron Bank Burgenland Zrt.-re a felügyeleti vizsgálatán feltárt informatikai, hitelkockázat-kezelési, vállalatirányítási, számviteli, adatszolgáltatási, nyilvántartási, illetve a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésére vonatkozó hiányosságok miatt - közölte az
Izer Norbert elmondta, hamarosan megduplázódhat a katások száma: míg 2016 év végén 175 ezren voltak, addig január 3-án már 311 ezer katás vállalkozás szerepelt az adóhivatal nyilvántartásában.
Hóhelyzettel súlyosbított, kemény tranzitforgalomra kell számítani a következő napokban Magyarország útjain – figyelmeztet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Részletesen leírták, hol, mikor, mire kell figyelni.
A kínai miniszterelnök ma hajnalban előrevetítette, hogy a jegybank kötelező tartalékráta vágást fog majd bejelenteni, ez pedig pár órával később meg is történt: ráadásul szokatlanul nagy vágást tartalmaz a bejelentés. A tavalyi...
Az LMP tagjai és szimpatizánsai részt vesznek a szombati ellenzéki tüntetésen a Hősök terén, valamint később a Kossuth téren - mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára pénteken, budapesti sajtótájékoztatón.
Tavaly novemberben az ipari termelői árak összességében 5,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Az emelkedés üteme a júliusi 8,4 százalékról negyedik hónapja folyamatosan csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A kínai miniszterelnök ma hajnalban már előrevetítette, hogy a jegybank kötelező tartalékráta vágást fog bejelenteni, ez pedig pár órával később meg is történt: ráadásul szokatlanul nagy vágást tartalmaz a bejelentés. A tavalyi...
Mintegy 7 milliárd svéd koronát (körülbelül 778 millió dollárt) különít el a Volvo kamion-, busz- és építőipari gépgyártó járművei károsanyag-kibocsátásának csökkentésére. A most bejelentett összeget a társaság egyebek mellett...
Úgy tűnik, megállt a lakáspiac forgalmának látványos bővülése, mivel az egyik nagy ingatlanközvetítő hálózat becslése szerint 2017-hez viszonyítva tavaly lényegében stagnált a piac.
Texasi befektetők kilenc éve találtak a kelet-afrikai Mozambik partjainál ígéretes földgázmezőket. A kitermelés idén indul, négy-öt év múlva ér a csúcsra, és onnan akár száz évig is a világ vezető gázexportőrévé válhat a ma még nagyon szegény állam. Érthető módon óriási a tolongás.
Idén 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, a bankszámlákra január 11-én érkezik a megemelt nyugdíj, a posta pedig január 16-án kezdi meg a kézbesítést - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára...
A magyar főváros az áram átlagárait tekintve hátulról a negyedik, míg a földgáz esetében az utolsó helyen állt az energiahivatal által közölt, 2018 végi nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálata alapján.
A Blikk információi szerint nem kerül előzetes letartóztatásba az a fiatalember, aki az M3-as autópályán elgázolt egy fiatal lányt. Mint ismert, január 2-án 1 óra 38 perckor bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán, a 11-es kilométerszelvénynél egy holttestet találtak. A nőt elütötték az autópályán
A kinti csípős hideg és fagyos szél, valamint a fűtött szobák száraz levegője kiszárítja, az UV sugárzás megviseli a bőrt, ellenálló képessége jelentősen csökken, ezért nagyon vigyázni kell rá.
Egyre több ízelítőt kapnak a lakáshitelesek abból, milyen is lesz, amikor az alacsony kamatkörnyezet egyszer csak véget ér - írtuk tavaly nyár elején, az Olaszország miatti piaci turbulencia idején. Megnéztük, romlott-e azóta a lakáshitelesek...
Dr. Horváth-Lugossy Gábor jogászt nevezte ki a Magyarságkutató Intézet főigazgatói tisztségére Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere – értesült megbízható forrásból a Magyar Idők.