Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere "bajnoki döntőként" várta csapata és a listavezető rangadóját. Úgy vélte, ha a City nem nyer, lemondhat a címvédésről. Győzött 2-1-re, de még így is a Liverpool van kedvezőbb helyzetben, négy pont megmaradt az előnyből. Tény: nyílt maradt a bajnokság.
Az Apple és a Qualcomm szabadalmi perében az utóbbi letette az 1,34 milliár eurós óvadékot, így mától elvben tilos Iphone 7-est, Zplust, 8-ast, 8plust, és X-est forgalmazni.
Az EU tagállamai közül Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, a kormány több speciális adózási formát is kínál a vállalkozásoknak, amelyek idén, az adócsökkentés politikájának köszönhetően, még kedvezőbbé válnak - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
Az Indotek Group 2018 novemberében állapodott meg a CA Immoval a 16 500 négyzetméteres győri Dunacenter bevásárlóközpont befektetési tranzakciójáról. A bevásárlóközpont Győr nyugati részén, az M1-es autópálya lehajtó közelében...
Elfogadhatatlanul kevésnek tartja a 8 százalékos minimálbéremelést a Volán-dolgozókat képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet, mert úgy véli, a kétszámjegyűnél kisebb mértékű emelésnek beláthatatlan következményei lehetnek az egyébként is munkaerőhiánnyal küzdő ágazatban.
Folytatódik sorozatunk, amelyben népszerű, pénzzel kapcsolatos Google-keresési javaslatokat válaszolunk meg. Ezúttal azok a találati javaslatok kerültek újfent sorra, melyeket a kereső akkor dobott fel, ha beírtuk, hogy "mennyiért". Amikor...
Folytatódik sorozatunk, amelyben népszerű, pénzzel kapcsolatos Google-keresési javaslatokat válaszolunk meg. Ezúttal azok a találati javaslatok kerültek újfent sorra, melyeket a kereső akkor dobott fel, ha beírtuk, hogy "mennyiért". Amikor...
A déli vajdaságokban folytatódó intenzív havazás miatt Lengyelországban a meteorológiai szolgálat első fokú riasztást adott ki pénteken, az országrész hegyeire vonatkozóan pedig a mentők komoly lavinaveszélyre figyelmeztetnek.
Minden idők legsikeresebb éve volt az elmúlt esztendő befektetésösztönzés szempontjából, soha ennyi és ilyen nagy értékű beruházás nem érkezett Magyarországra – mondta Szijjártó Péter.
Az egri Tóth Ferenc Pincészet 2016-os Leányka Superior és a soproni Luka Enikő Pincészet 2015-ös Kékfrankos borainak ítélte a 2018-as Magyar Bor Nagydíjat a Magyar Borszakírók Köre.
A Talk-A-Bot magyar alapítású startup 2 millió eurós befektetést kapott a DayOne Capitaltól és a Portfolion Venturestől, az OTP Bank kockázatitőke-alapjától. A startup vállalati chatbot alkalmazások fejlesztésére és közép-európai...
A szervezet fő céljáról Kásler Miklós korábban azt mondta, hogy a különböző szakágakban megszületett ismereteket kell összehoznia, értékelnie és magas tudományos színvonalon véleményeznie a valószínűségnek olyan fokán, amennyire csak lehetséges.
Közel tízezren írták alá a PDSZ által másfél-két hónapja elindított petíciót, amelynek pontjai a közoktatás problémáival foglalkoznak, de a kezdeményező szakszervezet az utóbbi egy hónapban alig tudott foglalkozni a petícióval, mivel az események túlnőttek annak keretein – mondta az ATV Start című műsorában Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus S
Robbanás történt a legnagyobb német ellenzéki párt, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) egy irodájánál csütörtök éjjel a Szászország tartományi Döbelnben, a rendőrség politikai bűncselekmény gyanújával indított eljárást.
Olyan mértékű veszélyt jelent a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, hogy októberben még 24 milliárd forint elköltését hagyta jóvá a kormány a Belügyminisztériumban. Közben a számok pont az ellenkezőjéről árulkodnak.
Megjelent 4,5 milliárd forint keretösszeggel a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) eszközberuházásait támogató pályázati felhívás második üteme - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken az MTI-vel.
Lendületesen emelkednek az olajárak pénteken késő délelőtt; az árfolyamoknak a jövő heti kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokhoz, valamint az OPEC kitermeléscsökkentési intézkedéséhez fűzött befektetői remények adtak támogatást....
Peru – A vasárnapi rajtceremónia után a hétfői első gyorsasági szakasszal kezdődik Peruban a 41. Dakar-rali, amelynek mezőnyében ott lesz az autósok között a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros.
Klaus Iohannis román államfő nem hajlandó felmenteni tisztségéből Augustin Lazar legfőbb ügyészt, és Viorica Dancila szociáldemokrata kormányfő miniszterjelöltjeinek kinevezését is elutasítja - jelentette be maga az elnök pénteki bukaresti sajtóértekezletén.
Lakástűzben vesztette életét egy idős asszony a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírderzsen pénteken – közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-vel.
A diktátor a népe fizikai állapotát javítaná, így 2021-től szombatonként és vasárnaponként bárokon és éttermeken kívül mindenhol tilos lesz alkoholt árulni, 2025-től pedig dohánymentes országot ígér.
Idén 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, a bankszámlákra január 11-én érkezik a megemelt nyugdíj, a posta pedig január 16-án kezdi meg a kézbesítést; egy átlagos nyugdíj esetében éves szinten 42 ezer forinttal emelkednek a nyugdíjak – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztat
Megkezdték Orbán Viktor miniszterelnöknek a Fidesz támogatóihoz írott levele kézbesítését, amelyben a közelgő, májusi európai parlamenti (EP-) választás tétjére hívja fel a figyelmet a miniszterelnök, pártelnök – értesült a Magyar Idők.
Zord időjárás lesz a hétvégén, ráadásul élénk forgalom is várható az ország tranzitútvonalain, ezért hasznos információkkal látta el az útra kelőket az InfoRádióban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője, Pécsi Norbert Sándor.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke interjút adott a Magyar Hangnak, amiben az elmúlt hetek ellenzéki akcióival kapcsolatban azt mondja, tök jó, hogy nyolc év után végre észrevették, hogy léteznek.
Meglehet, még mindig nincs vége a tavaly április óta tartó jogi huzavonának, de úgy tűnik, a jogerős törvényszéki bejegyzéssel Miklós Edit végképp a Magyar Síszövetség legitim elnöke.