A RECMA New Biz Balance elnevezésű összesítése szerint a MediaCom tavaly globálisan 2,76 milliárd dollár értékben szerzett új megbízásokat, megelőzve ezzel minden versenytársát. A kutatócég a listát több mint ezer legalább 10 millió dollár értékű tender vizsgálata nyomán állította össze. 2018-ban a MediaCom számos megbízást nyert, többek között a M
A hollywoodi sci-fi filmek hangulatát idézi az orosz hadsereg legújabb fejlesztése, az emberre szerelhető exoskeleton, azaz külső váz. A menőségi faktoron túl praktikus tulajdonságokkal is bír, segítségével akár fél mázsás tárgyakat mozgathatunk különösebb erőfeszítés nélkül.
Gavin Newsom, Kalifornia új kormányzója nem vesztegeti az idejét, eskütétele után két héttel már közölte is első költségvetési javaslatát, melyben az ivóvíz megadóztatásával tisztítaná meg az állam szennyezett vízkészletét.
Életet mentett a mentősök találékonysága és gyors helyzetfelismerése. Egy fővárosi autószerelő műhelyből csináltak pillanatok alatt ambulanciát, hogy minél hamarabb el tudjanak látni egy beteg férfit, aki az utcán összeesett, információink szerint a XVIII. kerületben. – Bajtársaink ugyan rövid idő alatt a helyszínre értek, megállni csak körülbelül
A legnagyobb közép- és kelet-európai fapados légitársaság utasainak száma és bevételei is két számjeggyel nőttek tavaly október és december között. Ami viszont csak ellensúlyozta az üzemanyagárak emelkedését, így harmadik negyedéves eredménye jóval alacsonyabb lett az egy évvel korábbinál.
Dr. Csiba Gábor Semmelweis Ignác-díjas főigazgató főorvos neve, kiemelkedő szakmai tevékenysége, az egészségügyben bevezetett reformjai nem csupán a miskolci emberek számára közismertek, hanem az ország számos egészségügyi intézményében, valamint a határon túl is, tekintélyes szakmai körökben is.
A kormányzat szerint stabil alapokon áll a gazdaság, belső okai nem lehetnek az esetleges lassulásnak, ugyanakkor vannak nemzetközi bizonytalanságok, amelyekre fel kell készülni.
A varadinum.ma hírportál szerint eldőlt, 10 évig még maradhat a jelenlegi épületében az Ady-emlékkiállítás. Ami különlegessé teszi a bejelentést, az az, hogy éppen a napokban volt Ady halálának centenáriuma.
Az otthoni pálinkafőzéshez szükséges berendezésekből már majdnem 24 ezer üstöt vettek nyilvántartásba a helyhatóságok, a legtöbbet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Keményebb szabályokra és büntetésre számíthatnak a dán bankok és azok vezető beosztású dolgozói a Danske Bank 200 milliárd eurós pénzmosási botránya után - írja a Financial Times. Kemény szabályokat vezetne be a dán pénzügyi felügyelet...
Az OTP tájékoztatása szerint a társaság kedden 730 darab saját részvényt értékesített az OTP Bank javadalmazási politikájában meghatározott irányelvek alapján. Az OTP szerdai tájékoztatása szerint az OTP Bank és a bankcsoport javadalmazási...
Bértárgyalások zajlottak az Audi Hungária Független Szakszervezet és a munkaadó között, ahol az Audi 18 százalékos béremelést, valamint a cafetéria 300 ezerről 400 ezerre történő emelését ajánlotta. Ennek ellenére nem született...
Az MNB is elkészült a 2018 harmadik negyedévére vonatkozó legfrissebb statisztikájával, az aggregált MNB lakásárindex szerint országos átlagban nominális alapon 3,3 százalékkal emelkedtek a lakásárak a korábbi negyedévhez képest, míg...
Az Audi-sztrájk kapcsán a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségének (MAJOSZ) elnökét, Nyírő Józsefet arra kérte fel az autopro.hu, vázolja fel a sztrájk esetleges következményeit az Audi Hungaria beszállítóira nézve....
A következő tíz évben tulajdonost vált a magyar gazdaság harmada – írja Szepesi Balázs, szociológus-közgazdász. Szerinte az egész országot érintő változás zajlik le, mely hatalmas megújulást, vagy megtorpanást hoz majd.
Felcsuti Zsolt, az MPF Industry Group főrészvényese, Magyarország egyik legbefolyásosabb üzletembere a Forbesnak adott interjút, amelyben nem csak azt mondta el, hogy hamarosan nálunk is nyugati bérek lesznek, hanem az üzleti siker titkait is elárulta. Nézzük az öt legfőbb megállapítását!
Már az M0-s körbe zárásának bejelentése előtt is ötödével drágultak az ingatlanok Budapest északnyugati agglomerációjában. Íme a településlista, ahol talán most még érdemes nézelődni.
Hiába szedett be többet az utasoktól és a poggyászaikból a Wizz Air 2018 utolsó negyedében, gépei megtankolására annyit költött, hogy csaknem elvitte a profitját.
Az új lakáshiteleknél a kiszámítható, fix törlesztőrészletű konstrukcióké a főszerep, 70 százalékos az arányuk, a teljes lakossági hitelállományt tekintve azonban a rizikós, változó kamatozásúak vannak fölényben, 62 százalékát adják a piacnak. A kamatok a jövőben emelkedhetnek, ez pedig törlesztőrészlet-emelkedést eredményezhet az érintetteknél. A
Még hat évet várniuk kell „az imperialistáknak” az elnökválasztásra, de addig is hajlandó tárgyalni az ellenzékkel – üzente meg a dél-amerikai ország hivatalban lévő első embere a RIA Novosztyi orosz hírügynökségen keresztül.