A metszés sikere az időzítésen múlik: ha a megfelelő időben végezzük, gyümölcstermő növényeink bőtermők, dísznövényeink pompásak és egészségesek lesznek. De mitől függ, melyik növényt mikor metsszük? Mely növények metszésének van itt az ideje télen?
A téli utak láthatatlan veszélye a fekete jég. A hártyavékony jégréteg alig észrevehető, éppen ezért okozhat nagy bajt az autósoknak - írja honlapján a rendőrség.
Jól fogyott a hazai fejlesztésű antipszichotikum az Egyesült Államok gyógyszerpiacán, 2018 utolsó három hónapjában 150,5 millió dollárnyit értékesített az Allergan, ebből megközelítőleg 26 millió dollár a Richteré.
Felhatalmazta a londoni alsóház kedden a brit kormányt arra, hogy kérje az Európai Uniótól a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről tartott, a tavaly novemberi megállapodással lezárult tárgyalások újbóli megnyitását.
Százával vásárolták tavaly az otthoni pálinkafőzéshez szükséges berendezéseket az érdeklődők, így az elmúlt években már majdnem 24 ezer üstöt vettek nyilvántartásba.
A világ vezető vetőmag vállalatai a termékfejlesztések során a fő célkitűzések közé a klímaváltozáshoz alkalmazkodó és megfelelő tápanyagtartalmú fajták nemesítését helyezik. A kiváló minőségű vetőmagok azonban a feltörekvő piacok nagy részén csak korlátozott mennyiségben szerezhetők be, e vállalatok a mezőgazdasági kistermelőknek csupán egytizedét
Svédország után Magyarországon volt a legmagasabb a rövid, egy éven belül lejáró adósság aránya, ami komoly kockázati faktort jelent - derül ki az Európai Bizottság most közzétett fiskális fenntarthatósági elemzéséből. A szerencsénk...
Nyomasztóan közelít a monetáris szigorítás, noha tegnap még megúszták a lakáshitelesek vagy a hitelfelvételen gondolkodók a drágulást. A piaci előrejelzéseket és az MNB nyilatkozatait látva azonban már végérvényesen itt az ideje...
Magyarország sürgősségi ellátást nyújtó összes kórházában zökkenőmentesen sikerült bevezetni a betegek állapotának rangsorolására épülő triázsrendszert - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára kedden Egerben.
Erősen felhős, ködös idő várható. Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de északnyugaton eleinte szakadozott lesz a felhőzet. Elsősorban a keleti megyékben alakulhat ki vegyes halmazállapotú csapadék, de az Északi-középhegységben inkább havazás lesz a jellemző. Este a Nyírségben néhol ónos eső sem kizárt. A keleties szél időnként megélé
Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke az utóbbi hónapokban nem volt könnyű helyzetben, mert a hirtelenharagú amerikai elnök dühe lecsapott rá, amint az első esést meglátta a részvénypiacon. A decemberi zuhanás után viszont maga Powell is azon gondolkozik, hogy hátráljon ki a korábbi pénznyomtatás utáni normalizálásból.
Újratárgyalná, vagy inkább más, alternatív megoldásra cserélné az Európai Unióval az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülését célzó tartalékmegoldást a konzervatív brit kormány. Theresa May kabinetje erre kapott felhatalmazta kedden késő este a londoni alsóháztól.
Nem könnyű alaposan megtisztítani a vágódeszkát, pedig fontos lenne, hiszen ezen a konyhai eszközön rengeteg baktérium bújik meg. Mutatunk négy hasznos tippet!
Az európai energiakereskedelem egyik vezető vállalata, a MET Csoport aláírta új, 885 millió euró értékű rulírozó hitelkeretét. A tranzakcióban 15 bank működött közre.
Az Agrárminisztérium (Am) partnere kíván lenni az almatermelőknek az almapiaci helyzet megoldásában, de ehhez a gazdáknak el kell dönteniük, hogyan akarnak termelni a következő években - jelentette ki az agrárminiszter egy térségi agrárfórumon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban kedden.
A magyar állam 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt több mint 30 millió euróért az Ózdi Acélműben a jelenlegi tulajdonos német Max Aicher-csoporttól - jelentette be a tranzakcióban az államot képviselő Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón, Budapesten. "Tekintettel arra, hogy a Társaság jövőbeni b
Szűk háromnegyed év alatt négy szíriai kórház támogatásáról döntött a magyar kormány, amely Vietnámban és Nigériában is részt vesz az egészségügyi intézmények fejlesztésében vagy létrehozásában. A kormány állítja: úgy támogat, hogy a magyar embereket ne érintse hátrányosan.
Tizenegy hódmezővásárhelyi óvodát korszerűsítettek, a 2016-ban kezdődött beruházást 564 millió forint uniós és hazai költségvetési támogatás tette lehetővé - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
Valamit nagyon félreértett, amikor azt hitte, hogy a kormányzat megbénításával kizsarolhat 5,7 milliárd dollárt a demokrata törvényhozástól a határfal megépítésére. Azóta három százalékpontot romlott a megítélése, totális visszavonulásával pedig még konzervatív rajongóit is magára haragította.
Detroitban leplezte le a Lexus a piacra alig több mint egy éve valósággal berobbant, elképesztő népszerűségnek örvendő Lexus LC szupersport kupéra épülő tanulmányautóját. A nyitott tetős tanulmányautó bemutatja az LC zászlóshajó kupé lehetséges fejlesztési irányát. Három évvel ezelőtt az LC kupé tanulmány detroiti bemutatásával a Lexus valósággal s
Az úszónő és férje elvileg mindenben megegyezett már a válásukkal kapcsolatban, azonban ahogy a Blikk emlékeztet, Katinka egy pár év múlva esedékes döntésével több mint havi félmillió forinttól ütheti el Tusupot. Katinka 2024-ben tölti be a 35. életévét, ami után jogosult lesz az állam által finanszírozott életjáradékra. A Rióban megszerzett 3
Mi a megfelelő hőmérséklet az akkus kerti gépek tárolására? Esőben használhatjuk őket? Optimálisan töltjük az akkukat? És vajon van még más is, amivel érdemes lenne tisztában lennünk? Bár kerti növényeink épp téli álmot alszanak és az ablakon kitekintve sem a tavasz rohamos közeledte jut eszünkbe, mégis hamarosan egyre több időt tölthetünk el kint
Elapadt a hazai burgonyakészlet, a folyamatosan csökkenő vetésterület, valamint az alacsony tárolókapacitás miatt általában csak január végéig, február közepéig tart ki a magyarországi burgonyatermés - olvasható a Világgazdasági szerdai kiadásában.
Fokozódik a katonai készülődés Oroszország és a NATO között, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy sajtóértesülések szerint orosz tankok gyülekeznek Lengyelország határánál.