A vártnál is jobban megugrott az igény idén az influenza elleni védőoltásra, ezért a legnagyobb védelmet nyújtó négykomponensű oltóanyag, a Vaxigrip Tetra készletei januárra kimerültek. Annak ellenére, hogy a Sanofi Pasteur az előző évi keresletnél húsz százalékkal több vakcinát biztosított az idei járvány ellen.
A magyar kultúra ápolását, a közösségépítést és a nemzeti identitás megőrzését elismerést hagyományosan a magyar kultúra napján vehették át az idei díjazottak.
Bemutatták a Szent Korona Kutatócsoport legújabb kiadványait és ismertették az elmúlt évek tudományos áttöréseit. Pálffy Géza, a történészműhely vezetője az InfoRádiónak azt mondta: bár az MTA kutatóhálózatának puszta léte is veszélybe került, bízik a csoport fennmaradásában.
Hogyan lehet bevonni a bábokat a kisgyermekek iskolai oktatásába? Miért fontos az érzelmi intelligencia fejlesztése tantermi keretek között is? Élménypedagógus-sorozatunkban Karnics Alinával, a Puppetry-projekt alapítójával beszélgettünk, aki brazíliai tapasztalataira épített programjával frissítené fel a hazai oktatási rendszert és a pedagógusok e
Az európai indexek szerény emelkedést tudnak felmutatni, pedig a tervezett kínai kiadásnöveléseket alapvetően jó hírnek tekinthetjük. Az amerikai indexek is kissé felfelé tartanak a határidős piacon az esti nagy vérengzés után. A BUX kissé süllyed, a forint stabil.
További béremelés lenne szükséges a tűzoltóságnál is, mivel egyre kevesebben választják ezt a pályát - mondta a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke az InfoRádiónak. A Belügyminisztérium közölte: folyamatosan...
Bár megnyugtatónak tűnik a helyzet Líbiában, messze még a tartós megoldás, és nem zárható ki egy újabb migránshullám - olvasható a Migrációkutató Intézet elemzésében, amelyet a Századvég Alapítvány szerdán juttatott el az MTI-hez.
Immár nyolc hónapja, tavaly május 25-e óta hatályos az uniós adatvédelmi rendelet, a GDPR, de a cégek negyede még mindig nem foglalkozik azzal – derül ki a Fellowes által megrendelt kutatásból.
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint tavaly kiemelkedően sikeres évet zárt a hazai autósport, amelynek történetében a 2019-es esztendő egy új időszak kezdetét jelentheti.
Az egészségre veszélyes szintre emelkedett a légszennyezettség számos magyarországi településen. A levegő minősége kimondottan egészségtelen Miskolcon, Szombathelyen, Salgótarjánban és Putnokon - a levegőhigiénés indexen ez a 3....
Diplomáciai csatornákon keresztül közölte az Egyesült Államok Oroszországgal, hogy véglegesen eldöntötte: felmondja a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövid hatótávolságú nukleáris fegyverek felszámolásáról (INF) szóló szerződést – jelentette be Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdán, a Moszkvához közeli Kubinkában tartott sa
Lengyelországban elindul az a folyamat, amelynek végén az ország búcsút mondhat hagyományos energiahordozójának, a szénnek. Ez forradalmi változást hoz az energiagazdaságban.
Az Aston Martin Valkyrie fejlesztése lassan végleg révbe ér, és még idén megindulnak a gyártás és a kiszállítások. Az angol gyártó azért készült még egy lehetőséggel a 150 szerencsés vásárló számára, ugyanis bemutatták a versenyrészlegük, az AMR által fejlesztett Track Performance csomagot, ami még tovább javítja az autó aerodinamikáját, ezzel újab
Ebben az évben már alig találunk olyan benzinkutat, amelynek a töltőoszlopain és -pisztolyain ne szerepelne az új uniós szabványnak megfelelő kör, négyzet vagy rombusz alakú üzemanyag-matrica.
Egy friss kutatás szerint a boltban kapott blokkok 90 százaléka hormonromboló vegyületet tartalmaz, ezért azok vélhetően rákkeltőek. A Biszfenol A vegyület összefüggésbe hozható a meddőség, az autizmus, az elhízás és a kettes típusú diabétesz kialakulásával is - mondta az InfoRádiónak Simon Gergely, a GreenPeace vegyianyag-szakértőjét.
Vegyiáru- és műanyaggyártók, kereskedő és hulladékgazdálkodó cégek részvételével Alliance to End Plastic Waste (AEPW) néven nemzetközi szövetség jött létre a globális műanyagszennyezés visszaszorítására - írta az MTI.
Kanakadurga volt az első nő, aki beléphetett egy, a menstruáló korú nők elől korábban elzárt hindu templomba. Hazatérte után anyósa úgy összeverte, hogy kórházba került.
A vádlottakat akkor buktatták le, amikor épp egy műanyag palacknyi GHB-vel üzleteltek a nyílt utcán. Egyikük istállójából 30 liter került elő a különösen toxikus anyagból.
Shooting brake a kompakt kategóriában? Szemrevaló négyajtós kombi kupé egy puttonyos Ceed árában? Lassan hozzászokhatunk, hogy amellett, hogy a hagyományos kategóriában egyre ütősebb ajánlatokkal jelentkezik a Kia, most már új vizekre is örömmel merészkednek. Ezt bizonyítja a ProCeed, amelyet rögtön GT csúcsverzióban is kipróbáltunk.
Nagy mennyiségű rovartetemet, halott és élő egeret, egérfészket is találtak a Nébih szakemberei egy Békés megyei sertés vágóhíd ellenőrzése során. Már újra működhet az üzem.
Három veszélyes pécsi gyalogátkelőnél helyeztek el tavaly láthatósági zászlókat a járókelők biztonságának érdekében, de az eszközöket állandóan ellopják.
A Magyar Idők szerdán azt közölte, az Országgyűlés honlapjára feltöltött dokumentum szerint az ellenzéki párt frakciója 57 millió forint értékű megbízásokat adott a tavalyi választások után „mély némaságba” burkolózott, párthoz közeli kutatóintézetnek.
Ha egyszer már regisztráltunk a Twitterre, Facebookra és társaikra, akkor olyan mély digitális nyomot hagytunk magunk után, amit a fiókunk megszüntetésével már nem lehet eltörölni. A szájtok robotjai pedig a barátaink bejegyzésein keresztül is képesek kikövetkeztetni, mi jár a fejünkben.
Csökkentette inflációs előrejelzését a japán jegybank szerdán, és arra figyelmeztetett, hogy fokozódnak a gazdaságot fenyegető kockázatok a globális kereslet megtorpanása miatt, ami visszaveti a tartós növekedést elősegítő, hosszú évekre visszanyúló erőfeszítéseket.