Kína 2025-re a magas jövedelemszintű országok közé emelkedik, és a világ legnagyobb nemzetgazdaságává lép elő 2030-ra – jelentette ki Justin Yifu Lin, a Világbank egykori első alelnöke.
Vajon milyen lesz az idő, figyeljük az időjárás-jelentést, és úgy gondoljuk, az a legfontosabb, hogy hány fok lesz. Pedig ez csak egy tényező, és sok más dolog is befolyásolja, hogy fázunk-e vagy sem. A hőindex a páratartalmat és a harmatpontot is figyelembe veszi, a hőérzet tekintettel van a szélsebességre.
A vártnál is jobban megugrott az igény idén az influenza elleni védőoltásra, ezért a legnagyobb védelmet nyújtó négykomponensű oltóanyag, a Vaxigrip Tetra készletei januárra kimerültek. Annak ellenére, hogy a Sanofi Pasteur az előző évi keresletnél húsz százalékkal több vakcinát biztosított az idei járvány ellen.
A szerdai rendkívüli közgyűlésen a Plotinus Nyrt. tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a társaság Akko Invest Nyrt. néven folytatja tovább tevékenységét új Igazgatótanács irányításával. A változásokra azt követően került sor, hogy...
Szlovénia eláll a vízerőmű építésének projektjétől a Mura több szlovéniai szakaszán - jelentette be Jure Leben szlovén környezetvédelmi miniszter kedden. Az elsőt a magyar határhoz közeli Hrastje-Mota település mellett építették volna meg.
A Ford a tengerentúlon már korábban bemutatta a Ranger legfrissebb verzióját, ám nálunk még várni kellet erre. Most azonban végre Európába is megérkezett a frissített változat, amely külcsínt tekintve visszafogottabban, de a lemezek alatt bizony alaposan megújult – új technológiák és teljesen friss motorpaletta teszi még vonzóbbá a kategóriájában e
A hadifogoly-ügy minden harmadik magyar családot közvetlenül érintett. Sztálin parancsára a nők is tömegesen számíthattak a Szovjetunió „vendégszeretetére”. A gulágra hurcolt magyarokról írt könyvet Bognár Zalán.
A 2017 áprilisában felfüggesztett magyarországi letelepedési kötvényekről is említést tesz az Európai Bizottság (EB) szerdán elfogadott jelentése az EU-ban működő befektetői programokról.
A csepeli HÉV meghosszabbítását tervezi a kormány és össze is kötné a budapesti metróhálózattal - mondta az Inforádió Aréna című műsorában Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.
Szerdai rendkívüli közgyűlésén új névről és több más fontos változásról döntöttek a Plotinus Nyrt. tulajdonosai. A részvényesek úgy határoztak, hogy a társaság AKKO Invest Nyrt. néven folytatja tovább tevékenységét új Igazgatótanács...
Az őszi vetések továbbra is nyugalomban, ideális körülmények között telelnek, károsító fagy az előttünk álló héten sem valószínű. A nappalok hossza a hét végén már 50 perccel lesz hosszabb a téli napfordulónál.
Kötelezettséget vállalt termékei egészségesebbé tételére, a cukor-, zsír- és sótartalom átlagosan 10 százalékos csökkentésére 400 élelmiszer- és vendéglátóipari cég Spanyolországban - írta az MTI a spanyol sajtó közlése alapján.
Az életüket is kockára teszik azok a menekültek, akik Franciaországból Nagy-Britanniába próbálnak eljutni. A szigetország hatóságai tavaly 500-nál is több embert mentettek ki a tengerről, kisebb-nagyobb gumicsónakokból. Sokan közülük Iránból érkeztek. Egy részüket Franciaországba szállították vissza.
Nemcsak egy új modell érkezett hazánkba a DS 7 Crossback által, hanem a PSA prémiummárkája, a DS is, mely első szalonját a Nagykőrösi úton nyitotta meg.
Egymásnak ellentmondó hírek érkeznek arról, hogy van-e remény az angol Premier Ligába frissen leszerződött és vélhetően egy légibalesetben eltűnt Emiliano Sala argentin focista sorsáról. Utolsó üzenetében arról írt, úgy érzi, mindjárt szétesik a gép.
Egy hetes sztrájkot hirdetett csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig az Audi Hungaria Zrt. egész területére az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította...
Bolsonaro elmondta: azon fog dolgozni, hogy megnyissa a viszonylag zárt brazil gazdaságot, csökkentse és egyszerűsítse az adókat, privatizálja az állami vállalatokat és felszámolja a korrupciót.
Közös ajánlattevőként a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. és a Rotaqua Geológiai-, Bányászati-, Kutató-, Mélyfúró Kft. fúrhat négy termálkutat Tótkomlóson, nettó 5 milliárd 105 millió forintért. A cél, hogy geotermikus hővel fűtsék a települést.
Egyiptom férfi kézilabda-válogatottja hét góllal, 30-23-ra legyőzte Tunézia csapatát a német-dán közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság középdöntőjének szerdai, utolsó játéknapján.
Jack Ma, az Alibaba milliárdos alapítója a davosi World Economic Forumon figyelmeztetett, hogy a technológiai fejlődés lehet az a tényező, ami a harmadik világháború kirobbanásához vezet majd. Elmondása szerint még mindig hisz benne, hogy...
Borult időre számíthatunk, több helyen havazással. A nap nagy részében borult lesz az ég. Reggelig, kora délelőttig többfelé lehet havazás, majd előbb a déli megyékben, délután északon is megszűnik a tartós csapadék, és inkább már csak elszórt hószállingózás, hózápor fordulhat elő. Délután délkeleten a felhőzet is felszakadozhat. Az északkeleti s
Húsz józsefvárosi, fővárosi tulajdonú bérlakást hoznak lakható állapotba, hogy azokba hajléktalan emberek költözhessenek egy európai uniós és állami támogatású program révén.
Azok számára, akik élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, a cég lehetővé teszi évente akár a 400 óra túlmunkát is. Tovább erősítve a munkatársakkal való együttműködést, a Penny Market Kft. megállapodott a Kereskedelmi Alkalmazottak...
Hadházy Ákos szervezett ma estére tüntetést a Legfőbb Ügyészség elé, mert a demokrácia mélypontjának tartja, hogy az ügyészség megállapította: a képviselők voltak a rendbontók decemberben az MTVA épületében történtek miatt. Az eseményt az ATV Facebook-oldala élőben közvetítette, itt újra megnézheti, mi történt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa, Csonka Tamás közlése szerint eleinte csak délen és keleten havazhat, majd szerdára virradóra dél, délnyugat felől kiterjedt havazás kezdődik, amely reggelre eléri az északi országrészt is.
Váratlan dolog történt: Budapest büntetés helyett segítséget nyújt 25 nincstelennek, a szociális bérlakásokat pedig arra fogják használni, amire valóak.
A brit miniszterelnöknő tartaná magát ahhoz, hogy az ország március 29-én elhagyja az Európai Uniót. Az északír-ír határkérdésre azonban továbbra sincs megoldás.