Úgy érzem, öregszem: benzingőz által már kisgyermekkorom óta alaposan megfertőzött autómániásként eddig hallani sem akartam a SUV-okról, legyen az egy Lexus RX, egy Mercedes GLC vagy akár egy BMW X5. Minden olyan (sport)autóért rajongok, amit pörgős, számos technikai vívmánnyal teletömött sokhengeres szívó benzinmotor repít, főleg, ha könnyű, nyito
Sokan vannak, akik inkább vállalnak valamit, mintsem megsértsenek valakit azzal, hogy nemet mondanak. Az állandó szívességek, kötelezettséget azonban egy idő után kimerítővé válnak.
Sokkoló sikert arat az új bemutató. Az Oscar-díjas ausztrál színésznő szerint az előadás 'provokáció', de az a legfontosabb, hogy utána beszélgessenek róla.
Sikeresnek ítélte a pénteki kétórás figyelmeztető sztrájkot az Audi-dolgozók szakszervezete, ugyanis a beosztott dolgozók 100 százaléka részt vett benne - mondta a Népszavának az érdekképviselet elnöke. Azok is részt vettek a mai sztrájkban...
Aki megteheti, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonul és csak a családi feladatainak él, annak jó lehetőség lehet a Nők40 program, aki azonban nem akar sok pénzt bukni, jobban teszi, ha pár évvel tovább dolgozik. A harmadik opció, hogy nyugdíjba vonulunk, de tovább dolgozunk mellette - a megoldást akár úgy is intézhetjük, hogy nem szólunk ról
Horváth Csaba és Karácsony Gergely az InfoRádió Aréna című műsorában egyetértett abban, hogy minden ellenzéki pártot összefogó szövetség jöhet létre a fővárosban az európai parlamenti választások után.
Nagy Blanka december 20-án, a kecskeméti tüntetésen elmondott beszéde hatalmas médiavisszhangot váltott ki, akárcsak a 18 éves gimnazista lányt szavait érő kritikák pár napja. Ő azonban nem bánt meg semmit, és mindenképpen jogi lépéseket tervez az őt ért támadások miatt. A szombaton a budapesti tüntetésen is felszólaló diák az ATV Egyenes Beszéd cí
A Magyar Nemzeti Bank hétmillió forintra bírságolta a Nyugat Takarék Szövetkezetet pénzforgalmi jogszabálysértések miatt - közölte MNB pénteken a honlapján.
Február 4-től várhatóan december végéig nem járnak a vonatok Pécel és Aszód között a Budapest-Hatvan vasútvonal felújítása miatt. Az első ütemben május 12-ig tartó menetrendi változások között van, hogy InterCityk helyett a Keleti pályaudvar és Hatvan között pótlóbuszok járnak majd, a többi vonat helyett (eltérő szakaszokon) lesznek pótlóbuszok - k
A címvédő, százszázalékos mutatóval listavezető Győr húsz góllal győzött a Mosonmagyaróvár otthonában a női kézilabda NB I egyetlen pénteki mérkőzésén.
Elkészült a tervezett felújítás és pályaépítés az M2-es autópályán, de az utat teljes szélességében csak ősszel vehetik birtokba az autósok, most ugyanis kezdődik a jobb pálya felújítása - írja közleményében a Nemzeti Infrastruktúra...
Nem szabad lehetőséget adni Moszkvának arra, hogy manipulációra használja fel a Kercsi-szoroson keresztüli hajózás német és francia szakértők általi megfigyelését - hangsúlyozta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter péntek este Kijevben, Heiko Maas német külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján.
Elfogadta egy szigetszentmiklósi helyi rádiós frekvencia pályázati felhívását, egy tihanyi helyi rádiós és négy kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség elvi hasznosítására vonatkozó pályázati felhívás tervezetét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa eheti ülésén. Műsorelőzetesek sorozatosan szabálytalan időzítése miatt
Február végén kerülhet sor Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető második személyes találkozójára - jelentette be pénteken a Fehér ház. A helyszín egyelőre nem ismert, ahogy a pontos dátum sem. Az utóbbi...
Egyre több kórházban van részleges vagy teljes látogatási tilalom az influenzajárvány miatt. Idén főként az A-vírus fertőz Magyarországon. A szomszédos Horvátországban már az elmúlt tíz év legdurvább járványa tombol. Ott eddig heten haltak bele az influenza szövődményeibe. További részletek a videóban.
Eredménytelenül zárult a debreceni főpályaudvar megvalósítására kiírt második közbeszerzési eljárás is, mivel a legjobb ajánlat szerinti kivitelezési költség meghaladta a rendelkezésre álló fedezetet - közölte az önkormányzat...
Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
A Hitachi felfüggesztette 28 milliárd dolláros brit atomerőmű-építési projektjét, amiben értesülések szerint a Brexit-ügynek is lehetett szerepe. A japán társaság az ügyhöz kapcsolódóan 2,8 milliárd dolláros veszteségleírásra kényszerül, ezzel együtt - bár erre állítólag maga a menedzsment is hajlik - egyelőre nem törölte a projektet, és folytatná
Először érte el magyar a Déli-sarkot egy speciális útvonalon. Rakonczay Gábor 44 nap és 4 óra alatt tett meg 917 km-t egy 94 kg-os szánt húzva maga mögött. Az extrém sportoló elmondta az ATV Start Plusz című műsorában, hogy mínusz 30 fokban és 50-60 km/órás szembeszéllel kellett megküzdeniük.
Határozatlan idejű sztrájkba léptek péntek délután a barcelonai taxisok, miután a katalán kormány nem fogadta el az alternatív közösségi személyszállítás (Uber, Cabify) korlátozására vonatkozó összes követelésüket.
Erősödtek a Wall Street vezető részvényindexei pénteken miután arról hallani, hogy a kínaiak hajlandók letenni a fegyvert a kereskedelmi háborúban. A pletykák hallatán gyakorlatilag az összes Dow-komponens árfolyama emelkedett.Itt a vége...