Nincs könnyű dolga a magyar férfi kézilabda-válogatott három tagjának, ugyanis nemcsak a ma rajtoló világbajnokságra kell koncentrálniuk, hanem hamarosan apai örömök elé néznek, hiszen Lékai Máté, Balogh Zsolt és Bodó Richárd párja is mindenórás. Kocsis Máté, a honi szövetség elnöke elmondta: egyértelműen a család az első, ezért kötelességük a vb
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 46,02 pontos csökkenéssel, 40 738,25 ponton nyitott csütörtökön. Elemzők szerint megállhat az erősödés a pesti tőzsdén.
A horvát sajtó úgy tudja, a zágrábi kormány módosíthatja az INA horvát olajipari vállalatról szóló törvényt, lemondva jogairól a vállalatban. Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője az InfoRádióban közölte: politikai megegyezés nélkül a mostani fejlemény önmagában kevés ahhoz, hogy a Mol helyzete javuljon.
Küszöbön áll az elektromos- és önvezetőautó-forradalom, ráadásul a kereskedelmi háború is emelik az autógyártó költségeket ezért egyre több autógyártó tervez együttműködéseket. A Volkswagen és a Ford akár már jövő héten...
Még mindig nem válaszolt az Audi Hungária a szakszervezeti ajánlatra, amelyet a dolgozók a bértárgyalások során küldtek meg. Az érdekvédelmi szervezet a jövő héten már elkezdi szervezni a munkabeszüntetést, amennyiben a cég továbbra...
A szerdai 5 százalék körüli drágulást követően ugyan gyengülnek a nyersolaj-árfolyamok csütörtök reggel, azonban az emelkedést támogató piaci környezet a következő hetekben is fennmaradhat, ami hamarosan az üzemanyagárakat is felfelé...
Pink mindig is őszintén beszélt a házasságáról és a benne megélt jó és rossz dolgokról. Legutóbb arról mesélt nyíltan, hogy mennyire nehéz meló is a monogámia. És van, hogy egy évig sem szexelnek a férjével.
Sok híres írónak nem csak a fantáziája volt élénkebb az átlagembereknél, de akadtak bizony furcsa rigolyáik is. Tudta, hogy A Pál utcai fiúk alkotója csak éjjel volt képes írni, Balzac pedig egyszer ötven csésze kávét is megivott?
Hidegrázásnak nevezzük a külső hőmérséklettől gyakran független hidegérzetet, ami az izmok gyors, repetitív összehúzódásával és elernyedésével párosul.
Több a beteg, a sorok nem rövidültek, az orvosok és az ápolók viszont kicsit frusztráltabban dolgoznak a centrumokban - számol be a Népszava. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az év elején adta ki közleményét arról, hogy rendben...
Elektromos gyorstöltők skandináviai városokban történő telepítésére közös vállalkozást indított az E.On és a dán Clever 50-50 százalékos részesedéssel.
Az egyeztetés alatt álló rendelkezések minden uniós vállalkozást versenyhátrányba hoznak a harmadik országokból érkező szállítókkal szemben, amelyek az európai piac egy jelentős részét azonnal átvehetik - hívták fel az Európai Bizottság és az Európai Parlament képviselőinek figyelmét egységes fellépéssel a bolgár, lengyel, litván és magyar szakmini
Hiába kérte a Magyar Tudományos Akadémia december végén az innovációs minisztert, nem kapják meg a kutatóintézetek teljes finanszírozását - írja a Népszava. Elutasító választ kapott az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól...
Európán belül Budapesten nőttek tavaly legnagyobb mértékben a lakásárak a Knight Frank felmérése szerint. Az egyes országok statisztikai hivatalai alapján készült vizsgálat azt mutatja, hogy a magyar fővárosban 19 százalékkal került...
Több száz járatot töröltek Németországban a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti nemzetközi repülőtér csütörtöki menetrendjéből a biztonsági szolgálatok dolgozóinak egész napos sztrájkja miatt.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság károsnak minősítette a hagyományos férfiattitűdöket, miközben mai nyugati társadalmainkban épp erősíteni kellene őket. Átideologizálták a pszichológiát és pacifikálni szeretnék a férfiakat, erélytelen androgünökké formálva őket.
Az év elején megváltozott vízügyi szabályozás szerint a korábbi 5 év helyett immár akár 20 évre is kaphat vízjogi engedélyt az öntözni kívánó gazdálkodó.
A Sirok környéki szarvasok szabadon garázdálkodnak a városban, de már nem sokáig. Tuza Gábor polgármester Facebook-oldalán tette közzé a vadász engedélyt.
Elfogatóparancsot adtak ki Hajdú Péter bisztrójának feltételezett gyújtogatói ellen – írja a Blikk. – Megkeresésére válaszolva tájékoztatom, hogy az ön által kérdezett üggyel összefüggésben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság két montenegrói férfi ellen bocsátott ki elfogatóparancsot. Fényképeket a keresett személyekről nem tettünk közzé. A rongálá