Az oroszok a tervezett kriptorubellel kerülhetik meg a Krím annektálása miatt velük szemben bevezetett szankciókat - írja a Financial Times. Putyin egyik gazdasági tanácsadója szerint ez a tökéletes eszköz a titkos állami tranzakciók végrehajtására....
A kormány minden segítséget megad a rászorulóknak, ezért több szociális támogatás összege is emelkedik január 1-jétől - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.
Az elmúlt időszakban a béremelkedés nemzetgazdasági szinten meghaladta a termelékenység növekedését. A bérhányad azonban nagyjából öt százalékponttal elmarad a sokéves átlagtól, ezért a jelentős reálbéremelések folytatódhatnak.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított 2017. decemberi értéke 60,0 pont volt, 1,2 ponttal magasabb a novemberinél. A korábbi decemberi értékekkel összevetve a legmagasabb 1995 óta, meghaladja a hosszú távú decemberi átlagot (52,1) és az elmúlt három év átlagát is (52,0) – közölte kedden a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készle
A forintárfolyam alig változott a főbb devizákkal szemben az év első kereskedési napjának kezdetére a tavaly év végi jegyzéséhez képest. Egy év alatt az euróval szemben gyakorlatilag nem változott a forint árfolyama, dollárban és svájci frankban viszont nagyot erősödött.
A történelem egyes tényeit, dokumentumait az ellentétes oldalon álló felek gyakran különbözőképpen magyarázzák. Bárdi Nándor történész, kisebbségkutatót kérdeztük a Szigma - A holnap világa című magazinműsorunkban.
Tavaly júliustól 27 kormányablakban nyílt meg a NAV ügyfélszolgálata, januártól pedig újabb 64 ilyen ügyfélszolgálati pont kezdte meg működését országszerte.
Richard Baldwin, a Genfi Egyetem professzora, valamint a CEPR (Centre for Economic Policy Research) kutatóintézet elnöke egy nagyon beszédes ábrát osztott meg a Twitteren. Erről leolvasható, hogy nem tévednek nagyot azok, akik szerint az amerikai...
Jól látható jelei vannak a mezőgazdaságban a fejlődésnek, a beruházási kedv évek óta nem volt olyan magas szinten, mint az elmúlt évben. Főként a kistermelők körében nőtt meg a fejlesztési és ezzel együtt a hitelfelvételi hajlandóság. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai azt mutatják, hogy a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban működő egyéni
Centrál Takarék Szövetkezet néven egyesült négy közép-magyarországi takarékszövetkezet - közölte Vargáné Králik Katalin elnök-ügyvezető. December 31-éna Mátra Takarékszövetkezet (korábbi székhelye: 3000 Hatvan, Kossuth tér 22.)...
Kiadta előrejelzését az Országos Meteorológiai Szolgálat. Erősen felhős vagy borult lesz az ég, délután északnyugat felől kezdhet felszakadozni a felhőzet
Kilenc fogoly meghalt és 14-en megsebesültek hétfőn egy brazíliai börtönlázadásban, amelynek során több tucatnyian szöktek meg a fegyintézetből - jelentette a dél-amerikai ország médiája.
Ezúttal sem volt mentes a nemi zaklatásoktól a szilveszteréjszaka egyes német nagyvárosokban – derült ki tegnapra. Noha a feljelentések száma messze nem éri el a két évvel ezelőtti, botrányos kölni szilveszterkor feljegyzetteket, mégis több ilyen esetről beszámolt a német sajtó.
Az őszi tetűjárvány semmi volt ahhoz képest, ami jelenleg tombol a közoktatási intézményekben. Több iskolában hetek óta képtelenek kiirtani a gyerek hajából a vérszívókat.
Tavaly 1,5 százalékkal 2007 óta a legmagasabbra emelkedett a foglalkoztatottak száma Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden közzétett kimutatása szerint.