Felhőszakadás veszélye miatt - négy nyugati megye kivételével - az egész országra figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Várhatóan a ma délelőtti órákig elsősorban a Duna vonala térségében számíthatunk zivatarokra lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék (20-40 mm), kis méretű jég, illetve szélerősödés (~40-55 km/h) kíséretében. Ezt követően az éjféli órákig több helyen valószínű zivatar kialakulása, amelyek kíséretében felhőszakadás (20-40 mm), jégeső, illetve erős vag
Megjelent Kovács Ákos új lemeze, a Hazatalál, amely négy új dalt tartalmaz a hazaszeretetről. Aki az esti, Akvárium Klubban tartott zártkörű premierestre nem jutott be, még az idén kétszer is bepótolhatja ezt, hiszen Ákos ismét duplázik: december 14-én és 15-én is koncertet ad a Papp László Budapest Arénában.
Online e-matrica ütemezővel segíti az autósokat a NÚSZ Zrt. annak érdekében, hogy a nyár végétől a kevésbé pénztárcabarát éves e-matrica megvásárlása helyett a havi jogosultságot válasszák - közölte a NÚSZ Zrt.
Volt olyan szállítmány, amelyet visszafordítottak a határról, mert más fajtájú fa volt a szállítólevélen és a kamionban. Tolnában és Baranyában az összes ellenőrzött fatelepen találtak szabálytalanságot az ellenőrök.
A hajléktalanok ellátását segítő tartalékalap létrehozásáról döntött a kormány 300 millió forintos kerettel – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón.
A Fed szerdai kamatdöntése után lefordultak a tengerentúli tőzsdék, majd a csütörtöki, ázsiai kereskedésben is borús volt a hangulat, az európai részvényindexek is esnek a csütörtöki kereskedés első felében, miután a folytatódó...
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Kormányinfót tartott csütörtökön. Szó volt a hajléktalanok ellátásáról, és kiderült az is, lesz-e nyugdíjprémium. A kormány arról döntött, hogy 300 millió forintos plusz...
Egy dubaji ékszerész a világ legdrágább cipőjét kínálja: az aranyozott és gyémántokkal díszített magas sarkút 17 millió dollárért (4,7 milliárd forintért) lehet megvásárolni.
Harmadik lett a kecskeméti Neumann János Egyetem hallgatóinak napelemes autója az elektromos autók legnagyobb európai versenyén, a European Solar Challenge-en, amelyen az idén 18 egyetemi csapat állt rajthoz – írja közleményében a Bridgestone Magyarország Kft. A cég a kifejezetten a versenyre tervezett, ultrakönnyű és kis gördülési ellenállású abro
A hajléktalan-ellátást segítő tartalékalap létrehozásáról döntött a kormány 300 millió forintos kerettel – közölte Gulyás Gergely csütörtökön. A miniszter emellett Dimitrisz Avramopulos korábbi felszólalását bírálta és a Sargentini-jelentés kapcsán is véleményt formált.
Újabb, immár a harmadik szexuális visszaélési ügybe próbálják keverni az elkeseredett demokraták Donald Trump bírójelöltjét, Brett Kavanaugh-t, akinek első vádlóját ma hallgatja meg a szenátus jogi bizottsága. A testület pénteken szavaz a bírójelöltről, amit a demokraták mindenképp megpróbálnak megakadályozni. Az új vádló ügyvédje pornószínésznőt i
Az Angyaltemető szomorú történetéről és a vadregényes Öregtemplomról is mesélt nekünk az egyik legnépszerűbb magyar író-költő, aki 18 éve költözött a Budapesthez közeli kisvárosba.
Az apák fele több időt töltene gyermekével az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának felmérése szerint – közölte Szilvási Léna, az alapítvány programigazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Nem érkezett egyetlen, a tenderfeltételeknek megfelelő ajánlat sem az új paksi blokkok ellátását szolgáló üzemvízcsatorna-bővítés kiviteli tervezésére és megvalósítására. Az orosz közbeszerzési honlapon napokban közzétett...
Újabb földrészleteket nyilvánított beruházási célterületté a napelemes erőművek megvalósítására irányuló beruházásokkal összefüggésben a kormány - írja a Portfolio.
- Online e-matrica ütemezővel segíti az autósokat a NÚSZ Zrt. annak érdekében, hogy a nyár végétől a kevésbé pénztárcabarát éves e-matrica megvásárlása helyett a havi jogosultságot válasszák - közölte a NÚSZ Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Az OBA-hoz és a BEVA-hoz hasonló garanciarendszer felállítását szorgalmazza az MNB az önkéntes nyugdíjpénztárak és az egészség- és önsegélyező pénztárak esetében - hangzott el az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ)...
– Online e-matrica-ütemezővel segíti az autósokat a NÚSZ Zrt. annak érdekében, hogy a nyár végétől a kevésbé pénztárcabarát éves e-matrica megvásárlása helyett a havi jogosultságot válasszák – közölte a NÚSZ Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Nincs vége a magyarországi magánegészségügyi piac pezsgésének. A legújabb hírek szerint jelenleg is három nagyobb tulajdonosváltást készítenek elő a szektorban. A legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatók ott lesznek a Portfolio...
Felszínre került José Mourinho és Pogba konfliktusa: a játékos a hétvégén kifogásolta a taktikát, amiért a csapatkapitány-helyettesi pozíció elvesztésével fizetett.
Várhatóan a kiskereskedelem jut az MVM-be beolvadó Nemzeti Közműveknek a csoporton belül, a nagykereskedelem pedig az MVM-é lesz - írja a Világgazdaság.
A tervezett 50 helyett 67 milliárd forint értékben adott el kötvényeket csütörtökön az ÁKK, még úgy is, hogy a 15 éves papírok értékesítése kifejezetten gyengén sikerült. Vagyis a sikert a 3 és 5 éves kötvények terven felüli értékesítése...
Magasabb szintre lépett a globális szélturbinagyártó ipar, miután az MHI Vestas a héten bemutatta a világ első, kereskedelmi forgalomba kerülő 10 MW-ot elérő teljesítményű turbináját. A Vestas Wind Systems és a Mitsubishi Heavy Industries...
Két töltőállomást vesz át a hazai Lukoil-kutakat üzemeltető Normbenz Magyarország Kft. a Mol Magyarországtól. A Normbenz Magyarország Kft. jelenleg 74 töltőállomásból álló hálózata két új egységgel bővül, miután a társaság...