Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőn, a polgármesteri tisztségért ketten, a helyi képviselői helyekért pedig tizennégyen indulnak - közölte a nagyközség aljegyzője.
Két részvény szinte az égig ért, ha az ezermilliárd dolláros cégösszértéket az égnek tekintjük, akkor az Apple magasan fölé is került, az Amazon majdnem elérte, minden nap hatalmasat mennek. A pesti börzén a Mol erős ma, az OTP és a Richter ára kissé csökken.
Akár hobbi-, akár komolyabb sportolók tapasztalhatják, hogy a pulzusuk megítélésük szerint túl magasra emelkedik edzés közben. Mi lehet ennek az oka és mikor érdemes orvoshoz fordulni? Ezekre a kérdésekre adott választ dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta, sportorvos.
Egy igazi energiabombával bővült a TV2 nagyszabású showműsorának, a Csak show és más semminek szereplőgárdája Szandi személyében. Az énekesnő olyan showkirályok és showkirálynők mellett bizonyíthatja bátorságát és rátermettségét, mint Tatár Csilla, Köllő Babett,
A válságot követő hitelleépülés után a vállalati és a lakossági hitelezésben 2015-ben fordulat következett be - mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Sajátos akciót indított Szegeden Ujhelyi istván: taxisnak állt és vállalta, hogy elfuvarozza az érdeklődőket a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) helyszínére, közben pedig Európáról, Magyarországról és az aktuális közéleti kérdésekről beszélgetett az utasokkal. Az MSZP EP-képviselője a napról egy rövid összefoglalót is készített:
A 2019-re elfogadott adótörvény csomag jelentős emelkedést hoz sok népszerű juttatás közterheiben. Ezért különösen fontos lesz az év végi juttatások időzítése. Elég jelentős plusz költséget eredményezhet, ha egy adómentes juttatás...
A patinás Szt. Gellért Gyógyfürdő és Uszoda 2018-ban ünnepli 100. születésnapját. Ezen alkalomból a fürdő különleges és változatos programokkal készül szeptember 8-án és 9-én.
A bevándorláspárti és a bevándorlásellenes erők harca lesz a szeptember 6-án induló európai parlamenti választási kampány - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Egy papírcetli, csikk, vagy rágó eldobásáért elvileg több tízezer forintra büntethetik a szemetelőket. Engedély nélküli lomtalanításért 150 ezer forintot fizethet, aki pedig nem a kijelölt helyre teszi le a szemetét, akár börtönt is kaphat. Egy adat szerint Budapesten egy év alatt 56 szemetelőt bírságoltak meg, pár ezer forintra.
Boris Johnson volt brit külügyminiszter szerint „katasztrófával" érne fel, ha saját egykori kormánya ragaszkodna a nyáron kidolgozott javaslatcsomagjához.
Az első pillantásra egy egyszerűnek tűnő bűnügyből kerekedett ki az amerikai legfelső bíróság idén nyáron meghozott egyik legmeghatározóbb döntése. A testület tagjai a hordozható telefonok cellainformációihoz való hozzáférési feltételek megítélésén keresztül szembesültek a magánszféra védelmének a „digitális korszakban” felmerülő, és egyre égetőbb
A BMW-nek tízmillió euró büntetést kell fizetnie egyes dízelautó modelljeinél a motorvezérlő szoftver károsanyag-kibocsátás szabályozási moduljának kikapcsolása miatt.
Az ősz egyik kedvenc gyümölcse a körte, amely gazdag antioxidánsokban, flavonoidokban és tápanyagokban. Tartalmaz kalciumot, magnéziumot, káliumot, cinket, jódot, A-, B1-, B2- és C-vitamint. Azt viszont kevesen tudják, hogy élénkítő hatása van. A legalább félóráig főzött körte levével kiválthatjuk az energiaitalokat és a kávét is. Serkentőleg
'Valahogy a gyerekeim által elképzelt alapfelszerelés (fél kiló kő, fél kiló gesztenye, két Pókember, három csillámpóni, három-négy rohadt banán/szendvics stb.) nyomokban sem hasonlít arra, amely az én gondolataimban él.'
Boris Johnson volt brit külügyminiszter szerint "katasztrófával" érne fel, ha saját egykori kormánya ragaszkodna a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerére nyáron kidolgozott javaslatcsomagjához. Johnson, aki éppen...
Sérülés miatt kellett cserélnie a Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának: egy ferencvárosi helyett egy újpesti került a keretbe.
A hét első napjainak időjárását egy felettünk átvonuló légörvény határozza meg. Gyakori felhősödésre és záporok, zivatarok kialakulására kell számítani. A hét második felében gyengül kissé a csapadékhajlam.