Egy ügyvéd szerint ha csak a női alkalmazottakat kötelezik melltartó viselésére, de a férfiak számára nincsen hasonló szabály, azt diszkriminációnak ítélhetik.
Az orosz piacon nagyon is sikeres a Renault, így nem csoda, hogy a Moszkvai Autószalont választották a franciák legújabb koncepcióautójuk leleplezésére. A kifejezetten látványos Arkana ugyan hivatalosan még tanulmány, de már a formáiból is jól látszik, hogy nagyon is közel áll a sorozatgyártáshoz – 2019-ben pedig meg is kezdi majd a Renault a forgalmazást.
A Renault nem komolytalankodik, megpróbál a nagyokra hajazva, kategóriájában kivételes megoldásokat és összességében mindezeken keresztül prémiumabb miliőt megteremteni, miközben árban persze távolabb marad a valódi luxusmárkáktól. Természetesen az éremnek két oldala van, ám ezúttal igyekeztük megvizsgálni, hogy azt feldobva melyik oldalát mutatja leginkább felénk.
Életét vesztette egy amerikai katona Afganisztánban, egy pedig megsebesült egy látszólagos "belső támadásban" - tudatta hétfői közleményében a NATO vezette afganisztáni Eltökélt Támogatás hadművelet. A jelentés szerint idén a hatodik amerikai katona vesztette életét Afganisztánban.
Nagyon mélyre esett a szervdonorok száma Németországban, emiatt naponta három ember hal meg, és tízezren várakoznak folyamatosan. Ezért meg akarják fordítani az eddigi logikát: eddig az volt donor, aki engedélyezte ezt, ezután az lesz az, aki nem tiltja meg. És Magyarországon?
Gazdaságilag problémás lehet, ha az uniós tagállamok nem hoznak egységes döntést az óraállítás ügyében - mondta Regős Gábor közgazdász, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. munkatársa az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Az európai filmarchívumok magyar és magyar vonatkozású klasszikusait, köztük Ternovszky Béla Macskafogóját, Szabó István Mephistóját és más felújított alkotásokat is vetítenek a 2. Budapesti Klasszikus Film Maratonon keddtől vasárnapig. A nemzetközi fesztiválnak idén az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Toldi mozi és a Francia Intézet ad otthont, de le
Szeptember 4-én kezdődik a második Budapesti Klasszikus Film Maraton. Hat nap alatt hatvan alkotást – köztük 16 idén restaurált magyar filmet mutatnak be a Toldi mozi és az Uránia Filmszínház mellett a Szent István Bazilika előtti szabadtéri helyszínen.
Még meg sem történt a kilépés, de már több mint 2%-kal alacsonyabb gazdasági kibocsátást eredményezett a a Brexit Nagy-Britannia számára - számították ki a UBS közgazdászai. A svájci nagybank elemzőinek a CNBC által idézett számításai...
Elkészült az osztatlan közös tulajdon felszámolását célzó törvényjavaslat - jelentette ki az agrárminiszter, aki szerint ennek elfogadása az őszi törvénykezési időszak meghatározó eleme lesz.
A kiskereskedelemben óriási létszámhiány van, ami egyrészt az alacsony bérszínvonalnak, másrészt a munkavállalói szempontból kedvezőtlen munkarendnek köszönhető – ezzel indokolta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt, hogy az általa irányított érdekképviselet a kormányhoz
Az első nyolc hónapban az ingatlan-adásvételek száma meghaladta a 105 ezret, ami némi emelkedést mutat az előző év azonos időszakához képest, amikor összesen 101 404 ingatlan-adásvétel történt - közölte a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése alapján.
A brit kormány igyekszik rávenni a Bank of England kormányzóját, hogy a tervezett jövő nyári határidőn túl is maradjon a brit jegybank élén, elkerülendő, hogy alig néhány hónappal a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jövő márciusra...
Magyarország támogatja a Világbank csoporthoz tartozó Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD) és a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) tőkeemelését - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Pénzügyminisztérium közleménye szerint, amikor hivatalában fogadta Franciscus Godts-t, a Világbank térségi országcsoport-igazgatóját.
Tavaly nyáron építettek teljesen új támfalat 630 millió forintért a hűvösvölgyi villamosvonalra, amely alig egy évig bírta, a szombat esti heves esőzés kimosta a sínek alól a kavicságyat.
Jelentősen, 45 százalékkal 12 931 darabra emelkedett augusztusban a forgalomba helyezett új autók száma az egy évvel korábbihoz képest Magyarországon - derül ki a carinfo.hu összesítéséből.
A méh simaizomzatából kiinduló jóindulatú daganat, a mióma az egyik leggyakoribb elváltozás a reproduktív korban levő nők körében. Hogyan állítható fel a diagnózis?
Rejtő Jenő juthat eszébe rögtön a magyar olvasónak arról a kísértethajóról, amelyre mianmari halászok találtak rá a dél-ázsiai ország partjai közelében.
A Pedagógusok Szakszervezete is csatlakozik a Köznevelési Kerekasztal munkájához - jelentette be az érdekvédelmi szervezet elnöke tanévnyitó sajtótájékoztatóján.
Megszorításokat vezet be az argentin kormány, egyebek között megszünteti a minisztériumok felét és emeli az exportadót, hogy csökkentse a költségvetés hiányát, és stabilizálja a nemzeti fizetőeszköz összeomlásától sújtott gazdaságot.