Kövér László évtizedekre visszatekintve problémamentesnek és barátinak nevezte kedden Ciprus és Magyarország kapcsolatát, amelynek további erősítése a házelnök szerint a két ország közös érdeke - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel.
A Barcelona nem az argentin válogatott; mintha nem is lett volna a kínos oroszországi vb-közjáték, Lionel Messi a Bajnokok Ligájában ott folytatta, ahol abbahagyta.
A magyar álláspont szerint valamennyi alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrás alkalmazására szükség van, mivel csak a kellőképpen változatos energiamix lesz képes lépést tartani a megbízható, megfizethető és tiszta villamos energia iránti növekvő kereslettel - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden az MTI-vel.
Az európai ügyekkel foglalkozó miniszterek tanácskozásán sor került a lengyel kormány második hivatalos meghallgatására az uniós jogállamisági eljárás részeként.
A technológiai innovációk a közeljövőben nem a munkahelyek elvesztését, hanem a cégek által alkalmazott munkavégzési struktúrák, munkakörök és munkaköri feladatok átalakulását fogják eredményezni - hangzott el többek között a Deloitte Legal Erdős és Társai Ügyvédi iroda üzleti reggelijén. Az eseményen dr. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke is megoszt
A striák, vagy közismertebb nevén terhességi csíkok nem csak a nők, de a férfiak körében is közismertek. A hirtelen hízás, majd fogyás következtében a bőr megnyúlik, és rózsaszínes-lilás csíkok lesznek rajta.
Alaposan oda kell figyelnie a 44 éves színésznőnek, hogy jól egyensúlyozzon a feladatok és a család között, hogy elegendő ideje jusson kislányára, Szofira és a párjára. Kata a TV2 Korhatáros szerelem című sorozatának évadpremierjén mesélt a Blikknek az őt érő kihívásokról.
Érdekes műsort adott három teniszező az olaszországi Schnalstal (Val Senales) síterepén. A síterep két felvonójának két nagykabinját egymás mellé állították, és a kabinok tetejéről ütögettek egymásnak, kb. 300 méterrel a föld felett.
Nem csak a feltörekvő csillagokról emlékeztek meg az idei Emmy-díjak átadásán, hanem azokról a sztárokról is, akiket ebben az évben veszített el a szakma.
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Szolnoki Törvényszék kedden, első fokon egy szerencsejáték miatt gyilkoló férfit - közölte a bíróság sajtóosztálya.
‒ Manipulált fotóival tréfálja meg az embereket Pintér Zsolt (38), akinek legutóbbi képe valósággal felrobbantotta az internetet. A felvételen egy elhagyatott, több tíz méter magas gyárkémény tetején egy drónnal szelfizik a férfi, aki – mint kiderült – valójában csak nagyon ügyesen trükközött.
Európa 34 csodálatos világörökségi helyszínét, 19 EU-országot bemutató innovatív honlapot indított az UNESCO a National Georgaphic szakmai bábáskodása mellett. A főképp kínai és amerikai turistákat csábító Európa romantikus, királyi, földalatti és ókori világörökségi helyszíneit bemutató felületre egyetlen magyar szereplőként került be Tokaj-Hegyal
A visegrádi projekt célja, hogy az önkormányzat részére mintát és segítséget nyújtson egy esetleges későbbi közvilágítás-korszerűsítési projekthez - írja a Portfolio.
Az alapkamat a helyén maradt, emellett a jegybank kicsit átrendezi a monetáris eszköztárát, de érdemi változás nem történt. Továbbra is laza marad a környezet. Az EKB politikájára figyelni fog az MNB.
Kardióösvényt alakítottak ki Budapest XII. kerületében, a Normafán, a túraútvonal elsősorban szív- és érrendszeri vagy magas vérnyomás betegséggel élők, valamint cukorbetegek számára készült, de egészséges embereknek is ajánlják betegségmegelőzés vagy állapotfelmérés céljából.
Habár az egyetemi tankönyveket a mai napig forgatják a hallgatók, a tanulás is egyre inkább átkúszik az online térbe. A Start it @K&H inkubátorban működő Cogito ezért egy olyan közösségi platformot hozott létre, amellyel a hallgatók és az oktatók közösen szerkeszthető tananyagot készíthetnek. Innovatív ötletük a Magyarországon először megrendezett
Eljött a szomorú pillanat Lisztes Krisztián (42) életében: a 49-szeres egykori válogatott labdarúgó árulja a főváros IV. kerületében található Külvárosi kávéházat.
„Engedjenek már végre ki innen, ártatlan vagyok” – mondta a Teréz körúti robbantás miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt P. László (24) édesapjának telefonon, miután megtudta a Fővárosi Törvényszék döntését. Idősebb Papp László szerint a fia nem fogadta jól az ítéletet, de össze sem tört lelkileg, hiszen bízik benne, hogy az ügyében másodfo
Hiába nyitott mind a két fél, jelezve, hogy hajlandó lenne a közeledésre, eddig mégsem történt meg a nagy találkozás: továbbra sincs kapcsolat Weisz Fanni (26) és édesanyja, Léránt Ágnes között.
Igazi őrült csaj, aki a róla szóló hülyeségeken röhögőgörcsöt kap, a másik pillanatban sírva fakad. A fantasztikus kisugárzású, érzelmekkel teli, szép színésznővel mindkettő megtörtént a Potyautas legújabb részében. Peller Anna a végén elsírta magát, amikor egy bizonyos téma szóba került. A színésznőről egyébként is sok minden kiderül most: saját b
Mintegy 43 millió súlyosan környezetszennyező dízelüzemű jármű közlekedik az Európai Unió útjain, és a számuk tovább nő immár három évvel a dízelbotrány kirobbanása után is - írta keddi jelentésében a Transport&Environment (T&E - Közlekedés és Környezet) nevű nemzetközi civil szervezet.
Az idegen szóval osteogenezis imperfecta néven emlegetett betegség egy olyan örökletes kórkép, melynek során a szövetek felépítésében szerepet játszó egyik kollagéntípus szintézise szenved zavart, ezért a felépülő csontszövet tökéletlen.
A takarmányárak költségei több alapvető élelmiszer árát is felnyomhatják a jövőben. Nemcsak a sertés, a baromfi, de a tojás ára is elindulhat felfelé. Mindezt pedig még az is felbolygathatja, ha az Európában jelen lévő sertéspestis is betörne hazánkba.
Már javában tart a dió betakarítása Magyarországon. Átlagos mennyiségre és megfelelő minőségre számít a FruitVeb Magyar Zöldség-, Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai igazgatója.