2018. szeptember 15. szombat

szept. 15
19:36
Hihetetlen: kemény balhé a Puskás-Vidi után (Sport365)
Még a hazaiak vezetőedzője is a földre került.
szept. 15
19:36
Kiütöttük a szerbeket, döntős a magyar válogatott (HírTV)
Az első helyért szállhat medencébe a berlini világkupán a magyar férfi vízilabda-válogatott.
szept. 15
19:42
Különleges sportokkal is találkozhattak az érdeklődők az idei Nagy Sportágválasztón (ATV)
Kutyás futás –ez is egy sportág, amit itthon még kevesen ismernek, de ezt is ki lehetett próbálni a Nagy Sportágválasztón. A gyerekek több mint száz sportággal ismerkedhettek meg. A síeléstől a szörfözésig mindenbe bele lehetett kóstolni, hogy kiderüljön kinek mihez van igazán kedve, tehetsége. További részletek a videóban.
szept. 15
19:42
A magyar kultúra megőrzésével nagyobb eséllyel térhetnek vissza a gyerekek (USAracing)
Az M1 Híradójában elhangzott, hogy az osztrák fővárosban idén csaknem háromszáz magyar ajkú gyerek kezdi meg a tanévet.
szept. 15
19:42
Először szólalt meg Ariana Grande, exe, Mac Miller halálával kapcsolatban (SzMo)
Az amerikai rapper szeptember elején adagolta túl magát.
szept. 15
19:48
Az eddig utolsó Puskás Akadémia legyőzte a MOL Vidit (Infostart)
Az eddig veretlen MOL Vidi, történetében először, kikapott a Puskás Akadémiától az OTP Bank Liga 8. fordulójában. Az Újpest legyőzte a Debrecent, a Mezőkövesd és a Kisvárda is négy-négy gólt szerezve nyert. A Paks kiütötte az eddig vendégként veretlen MTK-t.
szept. 15
19:54
Hosszú három arannyal zárt, egyet Verrasztó is nyert (Infostart)
Hosszú Katinka három egyéni számban győzött, egyben harmadik lett, s egy váltóbronzot is szerzett az úszók idei világkupa-sorozatának második, dohai állomásán, szombaton. A vegyes stafétának tagja volt Verrasztó Dávid is, aki egyéniben a 400 méteres vegyesúszás döntőjében diadalmaskodott.
szept. 15
19:54
Úszó vk: Hosszú három arannyal zárt, egyet Verrasztó is nyert (ATV)
Hosszú Katinka három egyéni számban győzött, egyben harmadik lett, s egy váltóbronzot is szerzett az úszók idei világkupa-sorozatának második, dohai állomásán, szombaton. A vegyes stafétának tagja volt Verrasztó Dávid is, aki egyéniben a 400 méteres vegyesúszás döntőjében diadalmaskodott.
szept. 15
19:54
Annyira mégsem lesz összellenzéki Gyurcsány tüntetése (HírTV)
Végül csak az MSZP és a Párbeszéd vesz részt a vasárnap délutáni tüntetésen.
szept. 15
19:54
Másnaposság kínoz? Ezt edd ezentúl a bulik előtt (SzMo)
Egy dietetikus elárulta, hogyan enyhíthetjük a másnaposság tüneteit.
szept. 15
19:56
4 jel, hogy megtaláltad a megfelelő srácot, csak éppen rosszkor jött (SzMo)
Lehetséges, hogy rosszkor, rossz helyen találkoztatok?
szept. 15
20:00
Itt a megoldás: Ettől lesz élhetőbb Budapest (ATV)
Kerékpár, elektromos autó, vonat, trolibusz. Az Európai Mobilitási Hét kampányának az a célja, hogy minél többen használják ezeket a járműveket a nagyvárosokban. A szervezők szerint, ha valaki alternatív tömegközlekedési eszközöket használ, sokkal kevesebb stressz éri, ezáltal pedig élhetőbb lesz Budapest is. További részletek a videóban.
szept. 15
20:06
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, lehet, hogy épp Önre mosolyog a szerencse (Blikk)
- Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
szept. 15
20:09
Puskás-Vidi: részletek a meccsről és a balhéról (Sport365)
A felcsútiak vezetőedzője is a földre került a dulakodásban.
szept. 15
20:12
Cseh bírálat a Magyarország és Lengyelország elleni eljárás miatt (HírTV)
Andrej Babis elhatárolódott mozgalma EP-képviselőinek szavazásától is, akik igent mondtak a Sargentini-jelentésre.
szept. 15
20:12
Volt bécsi nagykövet: folytatódik az együttműködés a Fidesz és az Osztrák Néppárt között (USAracing)
Sebastian Kurz osztrák kancellár dilemma elé került a Sargentini-jelentésről szóló európai parlamenti (EP) szavazás ügyében, pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) EP-képviselői pedig éltek szabad mandátumukkal, és Magyarország ellen szavaztak. Ettől függetlenül az Osztrák Néppárt és a Fidesz közötti együttműködés folytatódik – jelentette ki Szalay-Bobro
szept. 15
20:12
Rengetegen osztják Zoltán posztját: Egy lányt keres, de nem tudja másképp megtalálni (SzMo)
Abban bízik, hogy a közösségi média segítségével eljut az üzenete hozzá.
szept. 15
20:18
Ötös lottó: Ezekkel a számokkal nyerhettek a szerencsések (SzMo)
Többen is milliomosok lettek.
szept. 15
20:24
Gyurcsány: Diktatúra van, parlamenten kívüli ellenállás kell (444.hu)
Akik nem szavazták meg a Sargentini-jelentést, nem tekinthetőek tisztességes ellenzékinek, mondta a DK szezonnyitóján.
szept. 15
20:24
Deszkázz, dobj kosárra és csapasd a Hősökkel a Parkolópálya Extrémsport Fesztiválon (SzMo)
Szeptember 22-én freestyle versenyek, e-sport sátor, óriási NERF-pálya lesz, a végén pedig Animal Cannibals és Hősök koncert. Sőt, egy jó hír, akár te is szerepelhetsz majd a következő hip-hop himnuszban...
szept. 15
20:30
Idén is lesz autómentes hét - a családok vannak a fókuszban (Infostart)
Szeptember 16. és 22. között, tizenhetedik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, hogy a környezetbarát és fenntartható városi közlekedést népszerűsítésék. Szombaton és vasárnap családi napot is rendeznek, ezért lezárják az Andrássy utat, így ott csak gyalogosok és kerékpárosok közlekedhetnek.
szept. 15
20:30
Tovább tart a csoda: 2-1-re vezetnek a magyarok a Davis Kupában (Infostart)
Nagy Péter és Borsos Gábor kétszettes hátrányból fordítva legyőzte az esélyesebb Lukas Rosolt és Roman Jebavyt a Magyarország-Csehország tenisz Davis Kupa világcsoport osztályozó szombati páros mérkőzésén, ezzel a budapesti párharcban a magyarok vezetnek 2-1-re.
szept. 15
20:33
Volt bécsi nagykövet a Pressének: folytatódik az együttműködés a Fidesz és az Osztrák Néppárt között (Infostart)
Sebastian Kurz osztrák kancellár dilemma elé került a Sargentini-jelentésről szóló európai parlamenti (EP) szavazás ügyében, pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) EP-képviselői pedig éltek szabad mandátumukkal, és Magyarország ellen szavaztak. Ettől függetlenül az Osztrák Néppárt és a Fidesz közötti együttműködés folytatódik - jelentette ki Szalay-Bobro
szept. 15
20:36
Újabb siker: Hosszú három arannyal zárt Dohában, Verrasztó is nyert egyet (Blikk)
Doha - Hosszú Katinka három egyéni számban győzött, egyben harmadik lett, s egy váltóbronzot is szerzett az úszók idei világkupa-sorozatának második, dohai állomásán, szombaton. A vegyes stafétának tagja volt Verrasztó Dávid is, aki egyéniben a 400 méteres vegyesúszás döntőjében diadalmaskodott.
szept. 15
20:36
Ez a fiatalok szülőföldön maradásának kulcsa (ProfitLine)
A munka, a lakáshoz jutás és az oktatás kedvező feltételei jelentik a kulcsot a fiatalok szülőföldön maradásához - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Balatonföldváron szombaton.
szept. 15
20:36
Lakást vennél? Mutatjuk, miért jobb az új, mint a használt (Pénzcentrum)
A lakásvásárlást tervezők körében annak ellenére népszerűbbek az újonnan épülő lakások, hogy áruk általában jelentősen meghaladja a használtakét. Az újépítésű lakás kényelmet nyújt, a mondernitás érzetét kelti és környezettudatos. Gyorsan...
szept. 15
20:36
1,838 milliárd lesz már a tét (HírTV)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint 37. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
szept. 15
20:36
Hosszú: három arany és egy bronz a zárónapra (HírTV)
Verrasztó Dávid is bezsebelt egy aranyat a vk-sorozat második, dohai állomásán búcsúzóul.
szept. 15
20:42
Férfi vízilabda világkupa - egy meccs az álom! (Sport365)
És ezt Szerbia is tudja már!
szept. 15
20:44
Kommentár nélkül: bunyó a Puskás-Vidi után a pályán - videó (Sport365)
Elképesztő jelenetek, elképesztő felvételek.
szept. 15
20:48
Ez a kormány legfontosabb feladata (HírTV)
Hogy megállítsa Magyarország népességcsökkenését, jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
szept. 15
20:48
Férfi kézilabda BL – Győzelemmel kezdett a Veszprém (Azenpenzem)
A Telekom Veszprém házigazdaként 29-27-re legyőzte a lengyel Vive Kielce csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, szombaton.
szept. 15
20:54
Tudod, mi az a jázminpakóca? Pedig nap mint nap használod! (Femcafe)
Senki nem így ismeri.
szept. 15
21:06
Seehofer jobbról előzné a radikális AfD-t (HírTV)
A legutóbbi felmérések szerint az AfD egyre jobban, a CSU egyre rosszabbul áll, egy hónappal a választások előtt.
szept. 15
21:15
Férfi kézilabda BL - Belekezdett a Veszprém (Sport365)
A Szeged holnap mutatkozik be.
szept. 15
21:17
Davis Kupa - Újabb fordítás, ezúttal párosban (Sport365)
A vasárnapi zárónapon 13 órától Valkusz Máté száll szembe Jiri Veselyvel, majd Piros Zsombor következik Lukas Rosollal.
szept. 15
21:18
Párizsi bank épülete bánta a válság kitörésének tizedik évfordulóját (444.hu)
Globalizációellenes aktivisták emlékeztek meg a Lehman-csődről.
szept. 15
21:24
Dalai láma: Európa az európaiaké, a menekülteknek idővel haza kell térniük (HírTV)
A buddhista vallási vezető a jelentős bevándorló közösséggel rendelkező svédországi Malmőben beszélt a migrációról egy konferencián.
szept. 15
21:36
Kicsattansz az energiától, ha kávé helyett ezt iszod! Serkentő és gyógyító hatása egyszerre hat szervezetedre (Blikk)
Ébredés után rögtön ezt fogyaszd!
szept. 15
21:36
3 + 1 szempont, amiért jobb új lakást venni, mint használtat (ProfitLine)
A lakásvásárlást tervezők körében annak ellenére népszerűbbek az újonnan épülő lakások, hogy áruk általában jelentősen meghaladja a használtakét. Az újépítésű lakás kényelmet nyújt, a mondernitás érzetét kelti és környezettudatos.
szept. 15
21:38
Napi cuki: delfinek fogadták be a narvált, miután elsodródott a természetes élőhelyétől (Blikk)
Fantasztikus felfedezést tettek a kutatók Québecben a Szent Lőrinc-folyóban. Egy narvál 1000 km-re sodródott el természetes élőhelyétől, majd egy csoport delfinhez csapódott.
szept. 15
21:42
Nem semmi! Ezzel a bomba nővel jött össze Cindy Crawford fia (Femcafe)
Jól beleillik a családba.
szept. 15
21:48
A probiotikumok csökkentik a koleszterinszintet? (WebBeteg)
A legtöbb ember, akinek magas a koleszterinszintje, általában nem használ koleszterincsökkentő gyógyszert vagy csak legvégső esetben alkalmazza azt, hiszen számos étrendi és életmódbeli változtatással csökkenthető a koleszterinszint.
szept. 15
21:48
Lehet, soha nem volt még olyan, mint Dárdaiék meccsén (Sport365)
Pedig gólt szereztek a 91. percben.
szept. 15
21:48
A Ferencváros idegenbeli győzelmével négy pontra növelte előnyét a tabellán (Azenpenzem)
A listavezető Ferencváros vendégként 1-0-ra legyőzte a Honvédot az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójában szombaton.
szept. 15
21:50
Mourinho megmenekülhet a kirúgástól? (Sport365)
A Liverpool és a Chelsea is menetel az angol bajnokságban.
szept. 15
21:54
A Honvéd legyőzésével nőtt a listavezető Ferencváros előnye (Infostart)
A Honvéd vendégeként 1-0-ra győzött a Ferencváros a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának rangadóján szombaton, így a tabellán négy pontra nőtt a különbség a listavezető és a második helyezett között.
szept. 15
21:54
A hónap dolgozói: egyszerre pakolnak be és ki ugyanabba a teherautóba (Blikk)
Kelet Argentínában ledöbbentette a járókelőket a jelenet, ahogy egy munkás földet lapátol be egy teherautóba, társa azzal párhuzamosan pedig lapátolja is kifelé a földet az autóból.
szept. 15
22:03
Varga Mihály: a munkalehetőség, a lakáshoz jutás és az oktatás a fiatalok szülőföldön maradásának kulcsa – hírösszefoglaló (Infostart)
A pénzügyminiszter szerint a munkalehetőség, a lakáshoz jutás és az oktatás a fiatalok szülőföldön maradásának kulcsa. A családbarát intézkedésekről indul nemzeti konzultáció. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a kormány nem váltható le csupán parlamenti eszközökkel.
szept. 15
22:12
Megkezdődött az Európai Mobilitási Hét (HírTV)
Ezúttal a különféle közlekedési módok változatos felhasználására összpontosít a rendezvénysorozat.

Keresés