Tapasztalták már azt, hogy ha közösségbe mennek, és a figyelem középpontjába kerülnek, előadást kell tartaniuk, netán vizsgáznak, vagy egyszerűen csak vásárláskor érdeklődnek az eladótól, szinte megfordul Önökkel a világ? Sőt, a megszokott komfortzónájukból kilépve gyakorta úgy beszélnek és viselkednek mások előtt, amiről saját maguk is azt gondolj
Nem először fordul elő a zeneiparban, hogy a pályájuk csúcsán lévő zenekarok és duók váratlanul feloszlanak. Majka és Curtis botrányos szakítása kapcsán most végigvettük a leghíresebb feloszlásokat, amelyekből igen sok vezethető vissza a drogokra és alkoholra.
Recskről és a kommunista diktatúra elnyomásáról beszélni nem csupán lehetőség, mellyel 1990 óta élhetünk, nem is csak felelősség és elégtétel, amivel az egykor itt raboskodóknak tartozunk, de kötelesség is az egyetemes emberi értékek nevében - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára a Recski Nemzeti Emlékpar
Felszólította szombaton a szicíliai Palermóban Ferenc pápa a maffiát, hogy hagyjon fel a pénz és a hatalom hajhászásával azon a megemlékezésen amelyet a maffiózók által meggyilkolt Giuseppe Puglisi atya halálának 25 évfordulóján tartottak.
Az Atletico Madrid hazai pályán játszott 1-1-es döntetlent az Eibarral a spanyol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában, a szombati játéknap nyitómérkőzésén.
Meghalt egy nő, aki rosszul lett és eszméletét vesztette a balatonboglári kalandpark egyik kötélpályáján - tájékoztatta a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat délután az MTI-t.
A listavezető FC Liverpool 2-1-re nyert a Tottenham Hotspur vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának szombati nyitómérkőzésén, ezzel továbbra is százszázalékos.
A kormány nem titkolt célja, hogy Magyarországot családbarát hellyé tegye, az ehhez szükséges további lépéseket egy nemzeti konzultáció keretében szeretnénk közösen eldönteni - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton Tatán, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) hagyományos őszi találkozóján.
Fontos mutatószám a GDP-növekedés, de semmit nem mutat meg az emberek jólétéből és boldogságából - hangzott el a Bled Strategic Forum egyik panelbeszélgetésében a hét elején. A szlovéniai Bledben rendezett konferencián előadó volt...
Ha a hétvégén vásárolni mész, érdemes betérni a Lidlbe, ugyanis kiváló bort kaphatsz mindössze 1200 forintért. Ha valaki a hétvégén bevásárlást tervez, érdemes betérni a Lidlbe is. Múlt héten ugyanis francia hetek voltak...
A munka, a lakáshoz jutás és az oktatás kedvező feltételei jelentik a kulcsot a fiatalok szülőföldön maradásához - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Balatonföldváron szombaton. A politikus a Fidelitas Országos Választmányának...
A kormány 14 milliárd forint fejlesztési forrásból 71 Család- és KarrierPONT-ot hoz létre, megyénként 3-4 ilyen létesítmény nyílt, vagy nyílik meg az elkövetkezendő hónapokban - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár...
A Budapesti Lakáspiaci Riport negyedévente teszi közzé az aktuális új lakások kínálatát projektek szerinti bontásban, ami alapján Budapesten jelenleg 418 beruházás közül lehet választani. Összességében ez több mint 21 ezer lakást...
Beindult a Mercedes Valet Parking nevű alkalmazása Kínában. Az új asszisztensrendszer lényege, hogy már a parkolóház bejáratában elengedjük az autót, majd dolgunk végeztével ugyanott vesz föl minket.
A négyszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Megszólalt a nemrégiben a Blikk által nyilvánosságra hozott, elképesztő történet érintettjének, egy kiskorú lány ellen elkövetett erőszak gyanújába kevert sztársportolónak a jogi képviselője.
A magyarországi jogállamiság helyzetéről szóló Sargentini-jelentésről tartott európai parlamenti szavazáson a tartózkodások miatt nem volt meg a kétharmados többség - hangsúlyozta szombati Facebook-bejegyzésében Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke úgy vélekedett, hogy emiatt Magyarország joggal emel pa
Jelenleg 10 százalék alatt van a fiatalkori munkanélküliség Magyarországon, és ezt a kormány munkahelyteremtéssel tovább kívánja csökkenteni – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
Az egykori valóságshow-szereplő úgy véli: Dunaújváros neki köszönheti, hogy felvirágzott, éppen ezért méltónak tartja magát arra, hogy ő legyen a város díszpolgára.
A négyszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A Twitteren árulta el követőinek a színész, hogy már hónapok óta a kórházi ágyban fekszik, és az is kiderült, milyen komoly betegséggel vitték be az orvosok.
Nyílt nap keretében ünnepelték meg a büki Nestlé Purina gyár huszadik születésnapját. A Nestlé által 1998-ban megvásárolt üzem a régió egyik legfontosabb gyártási központja, ahol naponta több millió adag állateledel készül, és több mint 50 kamionnyi állateledel indul útnak a világ 42 országába.
A szédülésnek számtalan oka lehet, nem mindig jelent betegséget, és a teendők is nagyon eltérnek a beteg életkorától, betegségeitől függően. A szédülés kivizsgálásának menete függ attól, hogy a szédülés hevenyen vagy fokozatosan alakult ki, valamint forgó jellegű vagy iránytalan.
A Sargentini-jelentésről tartott európai parlamenti szavazáson a tartózkodások miatt nem volt meg a kétharmados többség – hangsúlyozta Facebook-bejegyzésében osztrák alkancellár.