Újra itt a 30 fok: bár ez már nem az a perzselő 30 fok, mint augusztusban volt, de a hőmérő ezt mutatja, így hát fogadjuk el, ez vár ránk szeptemberben is.
Donald Trump amerikai elnök újabb csúcstalálkozóra készül Kim Dzsong Unnal, az észak-koreai vezető kérésére - jelentette be Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Wallis négy autós cégének tőzsdére lépése, miután elindul a cégbírósági folyamata az Altera Nyrt. korábban elhatározott zártkörű tőkeemelésének, melynek keretében az érintett vállalatok 15,8 milliárd forintos apporttal az Altera tulajdonába kerülnek. Az autós csoport közel 70 milliárd forint árbevételével a Budapesti
Twitterén jelentette be Judith Sargentini, hogy nem jelölteti újra magát az Európai Parlament képviselőjének, így 2019 májusában megválik a strasbourgi testülettől.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke augusztus végén jelentette be, hogy az európai konzultáción az emberek 84 százaléka szavazott az óraátállítás ellen.
Tavaly fizetett először az állam prémiumot a nyugdíjasoknak, a friss, az előzetes várakozásoknál is jobb gazdasági adat alapján ez idén is minden bizonnyal így lesz - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára...
Az Insomnia Reklámügynökség nyerte el a SIXT autókölcsönző magyarországi full service ügynökségi tenderét. „A márka hazai erősítését célzó, hosszú távra szóló együttműködésre olyan ügynökséget kerestünk, ahol egyrészt egy kézben tudhatjuk a kutatást, a tervezést, a kivitelezést és a nyomon követést – legyen szó akár online, akár offline eszközökről
2001. szeptember 11-én két eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a WTC két ikertornyába. A merényletsorozatért az al-Kaida 2004-ben vállalta a felelősséget.
Hiába kételkedik a szavaiban a rendőrség, a szlovák bérgyilkos, Jozef Rohac kitartóan állítja: ő végzett 1996 novemberében Prisztás Józseffel, nem pedig H. István, akit egyébként jogerősen elítélt a bíróság.
Tavaly fizetett először az állam prémiumot a nyugdíjasoknak, a friss, az előzetes várakozásoknál is jobb gazdasági adat alapján ez idén is minden bizonnyal így lesz - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára...
Az amerikai ügyfél-elégedettségi index (ACSI) minden évben 250.000 fogyasztót kérdez meg arról, hogy mennyire elégedettek fogyasztási cikkeikkel: ebben a felmérésben tudott a Lexus duplázni az autómárkák között.
A Duna House Hitelcentrumának körképében az általa közvetített hitelek augusztusi adatait vizsgálta, illetve nézte meg, hogy a szigorított szabályok milyen változást hozhatnak egy átlagos hitel esetében.
„Meglepődve láttam, hogy a jelentéstervezet melléklete az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára úgy hivatkozik, mint amely intézménytől az előadó észrevételt kapott a jelentéstervezet elkészítéséhez” – írta az ELTE dékánja áprilisban Sargentininek. A dékán levélben kérte a holland politikust, hogy a Magyarországról szóló jelentésében „ne hivatkozzon s
Legördült a gyártósorról az egymilliomodik személyautó, amely büszkén viselheti a „Made-in-Kecskemét” feliratot. A Mercedes-Benz gyár folyamatos fejlődését az is jól mutatja, hogy a 2012-es termelési starthoz képest mintegy 4 esztendőre volt szükség ahhoz, hogy elkészüljön az első 500.000 autó, de a második félmillióhoz már mindössze két és fél évr
Pataky Attila már régen hangoztatja, hogy léteznek földönkívüliek, ő pedig képes telepatikusan megérezni a jelenlétüket. Most már Pataky Attila párja, Orsi is találkozhatott eggyel.
Minimális erősödéssel kezdte a napot a forint az euróval szemben, a jegyzések jelenleg a 324,5-ös szint közelében tartózkodnak. A hazai fizetőeszköz iránya kapcsán a 9 órakor érkező magyar inflációs adat lehet meghatározó. Közben...
Legkevesebb 105 fogoly szökött meg egy börtönből Észak-Brazíliában hétfőn, miután ismeretlen támadók berobbantották a büntetés-végrehajtási intézmény főbejáratát - közölték helyi tisztviselők.
Csökkent júliusban a magyar lakosságnál lévő részvényállomány az előző hónaphoz viszonyítva, viszont az egy évvel ezelőtti szinthez képest még mindig jóval több részvénnyel rendelkeznek a hazai háztartások - derül ki az MNB friss...
Csökkent júliusban a magyar lakosságnál lévő részvényállomány az előző hónaphoz viszonyítva, viszont az egy évvel ezelőtti szinthez képest még mindig jóval több részvénnyel rendelkeznek a hazai háztartások - derül ki az MNB friss...
A vasárnapi mezőtúri időközi választást az MSZP jelöltje 37 százalékot elérve nyerte meg. Ez azt jelent, hogy az MSZP támogatottsága óriásit ugrott és kormányváltó erőként egyértelműen az ellenzék legnagyobb pártja lett.
Ausztriában, egy Frankfurtba tartó vonaton kapták el azt az afgán menekültet, aki vasárnap egy budapesti gyorsétteremben szexuális aktusra kényszerített egy nőt.