A környezettudatosság szexi és divatos! – ezzel a jelmondattal vágott bele új vállalkozásába Tóth Mónika (27) és Szomolányi Szandra (29), akik elhasznált halászhálókból, különböző óceáni hulladékokból készítenek fürdőruhákat kis csapatuk segítségével.
A közlemény szerint egy ismeretlen ember egy hongkongi cég tulajdonosának adta ki magát, és így utasította a vállalat gazdasági igazgatóját, hogy több alkalommal különböző összegeket utaljon át meghatározott számlákra.
Szívrohamot kapott Burt Reynolds, az orvosok már nem tudták megmenteni az egykori hollywoodi macsó életét, 82 éves korában, egy floridai kórházban hunyt el. A színész csütörtök éjszaka lett rosszul az otthonában, ápolója azonnal tárcsázta a 911-et, a TMZ című portál megszerezte a telefon beszélgetést: – Alig kap levegőt és mellkasi fájdalmai vanna
Mivel lehet megelőzni az aranyér kialakulását? A családomban rajtam kívül mindenki küzd ezzel a problémával. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Gulyás Gergely ma bejelentette, hogy jövőre megnyílik a Sorsok Háza. A Mazsihisz szerint Köves Slomóék bevonása a legkevésbé sem garantálja, hogy az emlékközpont hitelesen szóljon majd zsidó honfitársaink százezreinek kiirtásáról.
A német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal szerint semmilyen bizonyíték nincsen arra vonatkozóan, hogy chemnitzi tüntetések alkalmával külföldiekre vadásztak volna a demonstrálók. Egy - a sajtó által - szélsőjobboldalinak megbélyegzett tüntetőről kiderült, hogy baloldali provokátor.
A közlekedési fegyelem megbomlása miatt szigorítja a sebességellenőrzéseket a rendőrség, például nem fogják közzétenni a mérések tervezett helyszínét - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője pénteken Budapesten.
Hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt öt embert őrizetbe vettek, az egyik gyanúsított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal osztályvezetője - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) főügyésze pénteken. Keresztes...
Sokakat meglepett a hír idén januárban, hogy a porszívóiról és ventilátorairól világhírűvé vált brit vállalat, a Dyson az autóiparban is szerencsét próbál, és egyből egy radikális kinézetű felső kategóriás villanyautóval indítaná karrierjét.
Napról napra élesedik a konfliktus a Orbán Viktor (55) és a francia elnök között: Emmanuel Macron (40) csütörtökön már nyíltan arra buzdította az EP-képviselőket, hogy szavazzák meg az uniós atombombaként emlegetett hetes cikkely szerinti eljárás megindítását hazánkkal szemben, mivel szerinte Magyarországon is leépítik a jogállamiságot.
A jövő héten kezdődnek azok a perek, melyekben befektetők 9,2 milliárd eurót követelnek a Volkswagentől - írja a Reuters. Az autógyártót azért vonnák felelősségre, mert nem értesítette a befektetőket a dízelbotrányról mielőtt...
Míg a képviselők és a miniszterek fizetése csak augusztustól nőtt, amit a napokban kaptak meg, addig az államtitkároké már május végétől, a kormányváltást követően emelkedett jelentős mértékben, csak nem verték nagydobra.
Sokakat meglepett a hír idén januárban, hogy a porszívóiról és ventilátorairól világhírűvé vált brit vállalat, a Dyson az autóiparban is szerencsét próbál, és egyből egy radikális kinézetű felső kategóriás villanyautóval indítaná karrierjét.
Különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás gyanúja miatt folytatott nyomozást hét ember ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A szerb és magyar gyanúsítottak több millió dollárt próbáltak meg tisztára mosni...
A New York Times névtelen szerzője után nyomoz egész Washington. Hazugságvizsgáló, nyelvészeti szoftverek és bennfenteskedés: egy tökéletes politikai krimi forgatókönyve bomlik ki épp a szemünk előtt.
Hét százalékkal nőtt az első fél évben az autóipari termelés értéke Magyarországon a tavaly azonos időszakihoz képest - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Győrben, a Qualitative Production (QP) Gépipari és Kereskedelmi...
Hiába jutott be az Európa Ligába a Vidi FC, a székesfehérvári stadion nem készült el az augusztus végi határidőre. A bajnok talán ősszel hazatérhet, de a Honvéd stadionját még csak most kezdik bontani, a Vasas jövőre költözhet, az új Puskás-arénára még jövő novemberig várni kell. Nagy stadionkörkép.
Egy kormánydöntésnek köszönhetően 26 milliárd forintból megújulnak az Erzsébet-táborok Zánkán és Fonyódligeten; a beruházás kapacitásnövekedéssel is jár: megduplázódik a férőhelyek száma - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
A magyar lakosság 70 százaléka nem ért egyet azzal, hogy az Európai Unió megakadályozza, hogy Magyarország büntetőjogi eszközökkel lépjen fel a migrációt segítőkkel szemben.
Minden idők egyik legzseniálisabb és legnépszerűbb magyar rajzfilmje kép- és hangzásvilágában is felújításon esett át. Bár évtizedek teltek el a premier óta, a mai napig imádjuk a humorát.
Lassan kizöldülnek az amerikai részvényindexek a kereskedés feléhez közeledve, pedig a nap elején még három számjegyű volt a visszaesés például a Dow esetében. A nap elején komoly zuhanásba kapcsoló Tesla is sokat ledolgozott már hátrányából.Mély...
Ennek ellenére a tanfelügyelőségek és iskolaigazgató már elkezdtek kapkodni, hogy a feudális felépítésű oktatási rendszerünk fejének, Pámblika miniszter úrnak a kedvébe járjanak.
Hétvégén az InfoRádió műsorában hallható lesz mások mellett Gulyás Gergely, Mika János, Kelemen Barnabás, Kassai Tamás és Molitorisz Dániel, Seres András.