Magyarországon tovább csorbultak a munkások korábban sem túl széleskörű érdekérvényesítési lehetőségei, továbbá nincs számottevő munkás érdekképviselet sem.
A hvg.hu közölt hosszú interjút Rezesova áldozatainak két hozzátartozójával, akik közül egyikőjük, az áldozat fia, ifj. Medveczki György névvel, másikójuk név nélkül vállalta az interjút, őt M.-ként jelölték. A beszélgetés végén megkérdezték tőlük, most, hogy Rezesova hazament, pontot lehet-e tenni az ügy végére, hogyan lehet tovább élni, mire az a
Habár három forduló után nem sikerült még gólt szereznie a Juvéban, Cristiano Ronaldót nem nyomasztja a teher. Az olasz bajnokság legjobban fizetett játékosa Szardínián kapcsolódott ki a barátnőjével.
A polgárőség és a rendőrség is pontosan tudja, kiről van szó, azonban állításuk szerint nem sokat tudnak tenni ellene. András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Blikknek elmondta, hogy korábban folytattak nyomozást szeméremsértés miatt egyócsai férfi ellen, és ezt augusztusban vádemelési javaslattal zárták, ám azóta nem érkeze
„Önkéntes befizetésként” utalt pénzt Ukrajna az Európai Tanács költségvetésébe, hogy támogassa a szervezetet rossz anyagi helyzetében – osztotta meg Twitteren Pavlo Klimkin.
Mintegy 775 millió euró (254 milliárd forint) pénzbírságot kellett megfizetnie az ING-nek Hollandiában, amiért a bank éveken keresztül nem végzett kellően alapos ellenőrzéseket, és így nem tett eleget a pénzmosás elleni előírásoknak - közölte kedden a helyi ügyészség.
Júliusban 4,9 százalékkal csökkent az ipari termelés Horvátországban júniushoz képest, az egy évvel korábbitól pedig 0,9 százalékkal maradt el - írta a Poslovni Dnevnik című gazdasági napilap kedden a horvát statisztikai hivatal (DZS) adataira hivatkozva.
Nem lenne meglepő, ha a már bejelentett lakásprojektek közül néhányat egyszerűen eltörölnének, főleg ott, ahol a munkálatok még nem kezdődtek meg és a fejlesztők nem is szándékosan 2019 utánra tervezik az elkészülést. A kedvezményes...
Az Alkotmánybíróság a napokban tette közzé ítéletét, amelyben alaptörvény-ellenesnek minősítette a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítását. Az AB többsége egyetértett a köztársasági elnökkel, miszerint a tervezett módosítás ellehetetleníti a felelős vízgazdálkodást. A tervezett módosítás lehetőséget teremtett volna a kormánynak arra, hogy enged
Kedden este az MKB több ügyfele aggódhatott: a banknál vezetett minden számlájuk egyenlege lenullázódott, vagyis nem látták a rajtuk lévő összeget. Az MKB bank a sajtó megkeresésére közölte, az ügyfelek pénze megvan. Kedden...
Karbantartás miatt átmenetileg nullás számlaegyenleget láthattak tegnap este azok az MKB-ügyfelek, akik beléptek a társaság NETBANKár oldalán. Ilyen témákról is szó lesz Banking Technolgy konferenciánkon, mentse el naptárában a november...
Szakmai konszenzus híján a kötelező szervizdíj bevezetése lekerült a napirendről – mondja Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének általános alelnöke.
2018 első felében 740 milliárd forintnyi kivitelezés kezdődött, ezzel a szektor megdöntötte az eddigi legmagasabb értéknek számító, 2014 első félévi rekordját.
Életének 51. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Cseh Zsolt, a Győri Audi ETO KC fizikoterapeutája, az ETO férfi kézilabda csapatának egykori játékosa.
Megrázó információ került a Bors birtokába. A lap úgy tudja, az eltűnt – és nagy valószínűséggel meggyilkolt valóságshow- szereplő vére még az autó tetőkárpitjára is felfröccsent.
A Tresorit, egy svájci-magyar biztonságos tárhely szolgáltatásra és megosztásra specializálódott cég, amely felhasználói számára titkosított fájlszinkronizálást és megosztást biztosít, sikeresen lezárta 11,5 millió eurós második...
Miután a feldolgozóipari beszerzési menedzserindex 14 havi mélypontra bukott a minapi adat szerint, ma arról közöltek adatot, hogy a szolgáltató szektor aktivitását mérő mutató is régóta, 10 hónapja nem látott alacsony szintre ereszkedett....
Több mint hatvan kilótól sikerült megszabadulnia Bangó Margit vejének, Emiliónak, ám a súlyveszteség miatt újabb műtét vár rá, amitől egyenesen retteg.
Ugyan kevesebb vizet zavar, mint a vezető részvények, de végre életjeleket mutat a Waberer’s részvénye a hazai értéktőzsdén - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
Múlt hónapban jelentette be a Fidelity, hogy felszámított költségek és díjak nélküli indexalapokat indít. Az indulást követő egy hónapban a két alapba összesen már egymilliárd dollárnyi ügyfélpénz áramlott be - írja a CNBC. Az...