Több mint 4300 tanár hiányzik a magyar állami iskolákból - írta az Index a Klebelsberg Központ összesített adataira hivatkozva. Az intézmény szerint viszont az országos, mintegy 170 ezer fős pedagóguslétszám legfeljebb 1-2 százaléka betöltetlen.
A BMW már korábban elárulta, hogy a következő nagy dobása, az iNext tanulmány sorozatgyártású verziója egy SUV lesz, azonban még a koncepciót sem láthattuk teljes valójában, csak egy ízelítőn. A bajorok azonban egy rövid videón kicsivel többet is megmutattak az autóból, amely még szeptemberben bemutatkozik.
Napjainkban a gyártók igen nagy hangsúlyt fektetnek a tanulmányautókra, még ha azok sokszor nem is szolgálnak valódi alapként egy-egy sorozatgyártású autóhoz – sokkal inkább amolyan arculatépítő, jövőbemutató jellegük van. A Volvo sem akart kimaradni a mókából, és a holnapi nap folyamán le fogják leplezni a 360c névre keresztelt koncepciójukat, amelyről már néhány ízelítő videót is megosztottak…
A zsíros bőr gyakran együtt jár tágabb pórusokkal is, ugyanakkor talán kevésbé ráncosodik. Peterman Krisztinának, a Dermatica kozmetikus mesterének, gyógykozmetikusának tanácsait követve pedig a zsíros bőr nyáron is jól karbantartható, a problémái kezelhetők.
Donald Trump elnök kereskedelmi intézkedései jelentik a legnagyobb kockázatot a világ gazdasági növekedésére - véli Philipp Hildebrand, a BlackRock vezérigazgató-helyettese, aki a CNBC-nek nyilatkozott. A szakember hozzátette: a Fed szigorításának...
Négy engedély nélkül tartott lőfegyvert és mintegy száz lőszert találtak egy dombóvári férfinál a Kaposvári Rendőrkapitányság és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t.
Közös nyílt levélben szólítják fel nemzetközi civil szervezetek az európai parlamenti képviselőket, hogy jövő héten szavazzák meg a magyar kormány ellen indítandó eljárást megalapozó Sargentini-jelentést.
Donald Trump elnök kereskedelmi intézkedései jelentik a legnagyobb kockázatot a világ gazdasági növekedésére - véli Philipp Hildebrand, a BlackRock vezérigazgató-helyettese, aki a CNBC-nek nyilatkozott. A szakember hozzátette: a Fed szigorításának...
A legfrissebb statisztikák szerint Magyarországon átlagosan 1 195 forintba kerül egy doboz cigaretta. Ennél a régióban csupán Ausztriában és Szlovéniában drágább a bagó. Mutatjuk a 91 országot érintő adatsort. A legfrissebb...
Több kisadót eltörölhetnek és egyszerűsíthetnek jövőre. Ezekről a kérdésekről a hónap közepén fog egyeztetni a Pénzügyminisztérium az adótanácsadókkal, elsősorban azért, hogy csökkenjen a vállalkozások utóbbi években egyre növekvő adóadminisztrációja – írta a Világgazdaság.
Fucsovics Márton - ahogyan arra számítani lehetett a magyar szövetséggel (MTSZ) szembeni vitája miatt - nincs benne a csehek elleni Davis Kupa-osztályozóra készülő magyar teniszválogatottban.
Október 1-től a D1M (motorkerékpár) kategória kivételével négy másikban drágulnak a heti autópálya-matricák az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) rendelete alapján.
Donald Trump elnök kereskedelmi intézkedései jelentik a legnagyobb kockázatot a világ gazdasági növekedésére - véli Philipp Hildebrand, a BlackRock vezérigazgató-helyettese, aki a CNBC-nek nyilatkozott. A szakember hozzátette: a Fed szigorításának...
A kereskedelmi dolgozók 90 százaléka támogatja a vasárnapi boltzárhoz való visszatérést – mondta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke az ECHO TV-ben.
A PlayIT közel egy évtizedes organikus márkafejlődése kiváló eredményeket hozott, de elérkezett az a pont, amikor a tovább lepéshez szükségessé vált egy szakmai partner bevonása. PlayIT-et szervező Meex Agent Kft. választása ebben a munkában a Café Communications-re esett, amelynek szakemberei a saját kutatáson alapuló márkaépítéssel, kommunikációs
Meglepetés az amerikai nemzetközi teniszbajnokságon: a 20-szoros Grand Slam-győztes svájci Roger Federer (37) nem jutott negyeddöntőbe a férfiak egyéni versenyében, miután a 16 között 3:6, 7:5, 7:6, 7:6-ra kikapott az esélytelennek tartott, világranglistán 55. John Millmantől (29).
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. kezdeményezte a Budapesti Értéktőzsdére bevezetett törzsrészvényeinek prémium kategóriába történő átsorolását. Az Alteo tájékoztatása szerint a prémium kategóriába történő átsorolás BÉT...
Elhiszem, hogy nehéz a multi-level marketing, de egy kis őszinteség azért jó lenne, már az elején. Vagy erre az üzletre nem érvényes a bizalom? Legalább egy picit?! Ma egy 30 perces találkozón voltam, ahol az első 18 percben nem is sejtettem, hogy MLM-ről van szó, 15 perc út oda, 15 perc vissza (szerencsére közel volt),
Egy héttel azután, hogy dupla tüdőátültest kapott, a 21 éves amerikai Claire Wineland eltávozott közülünk. A fiatal lány életével, példamutatásával, és bátorító beszédeivel az utóbbi évek egyik legnagyobb hatású közösségi média sztárja volt. A fiatal lányt születésekor cisztás fibriózissal diagnosztizáltak. Ez egy genetikai rendellenesség, ami a
A hétfői munkaszüneti napból visszatérve adni kezdték az amerikai részvényeket a befektetők, mindhárom vezető részvényindex mínuszban van. A negatív hangulatot főleg a kereskedelmi háború körüli félelmek fűtik, de a Nike körüli...
A jelenleg szinte megoldhatatlannak tűnő válsággal küzdő ország előre hozná a korábban kialkudott nemzetközi segélykeretének újabb részletét, ennek lehívása érdekében jelent be megszorításokat.
Átlépte az Amazon az 1000 milliárd dolláros piaci kapitalizációs küszöböt, ezzel az Apple után a második amerikai vállalattá vált, amely legalább 1000 milliárd dollárt ér. 2%-os napon belüli növekedés után egészen 2050 dollárig...
A fiatalok világszerte egyre nagyobb számban fordítanak hátat a mezőgazdaságnak. Az ágazat megköveteli a kemény fizikai munkát és cserébe alacsony béreket ajánl. Egyik sem vonzó az új generációk számára, akik ezért inkább a nagyobb városokban próbálnak szerencsét.
Kidőlt fa miatt 20-40 percet késnek a vonatok a Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes vasútvonalon kedd délután - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.