A tüdőödéma gyorsan kialakuló, kezelés nélkül halálhoz vezető kórkép. Fő tünete a fokozódó nehézlégzés, mely sokszor éjszaka jelentkezik, felébresztve a beteget, illetve az akár mellkasfalra tett füllel is hallható, ún. apróhólyagú szörcsölés, mely ahhoz hasonlít, mint amikor szívószállal buborékokat fújunk egy pohár vízben.
Az ENSZ a lehető legrosszabb választ adhatja a migrációs válságra készülő globális migrációs csomagjának elfogadásával - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
„Egészen megmagyarázhatatlan módon a migrációt úgy tüntetik fel, mintha ez lenne a legjobb dolog, ami valaha is történt az emberiség történetében” – mondta a külügyminiszter az ENSZ-ről.
A Pulzus felmérése a 18-49 éves korosztályt vizsgálta, és azt találták, hogy a megkérdezettek 51 százaléka nem is tud arról, amit az Átlátszó kiderített, majd Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár a Népszavának el is mondott, hogy a miniszterelnök rendszeresen igénybe veszi az ország egyik legnagyobb
Elon Musknak távoznia kell a Tesla igazgatótanácsából, de azért a vállalat vezérigazgatója maradna. Mindezt egy félrevezető Twitter-poszt miatt kell megtennie -20-20 millió dollár büntetés kifizetése mellett.
Az Európai Sporthét alkalmából megnéztük, hogy hol van lehetősége a sportolni vágyóknak ingyen edzeni Budapesten belül, vagyis hol vannak a legnépszerűbb tornaparkok, street workout pályák. Elsőre igazán meglepő lehet, hogy több, mint...
Még mindig nagyon üzlet az Airbnb: 2017-ben 35 százalékkal növekedett a vendégéjszakák számát tekintve 2016-hoz képest, így az év végére végére megközelítette a 1,5 milliót. Az Airbnb aktivitás 2017-ben jelentősen, 35 százalékkal...
Három éve üldöznek eredménytelenül egy titokzatos macskagyilkost az angliai Croydonban. A rendőrség szerint róka a tettes, a helyiek szerint azonban ember az aljas elkövető.
A BBC által ismertetett tanulmány szerint a rákkeltő szennyeződések miatt a kardszárnyú delfinek populációjának több mint a fele elpusztulhat világszerte.
Távozik a Tesla igazgatótanácsának éléről Elon Musk, de a vállalat vezérigazgatója marad; ő és a vállalat 20-20 millió dollár büntetést fizet, mert a cégvezető a Twitteren a cég részvényárfolyamát befolyásoló, félrevezető üzenetet tett közzé - tudatta helyi idő szerint szombaton a megállapodás részleteit az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC).
Van, akinek még a saját háza táján is nehezére esik az állandó takarítás. Nem úgy a PET Kupa megálmodóinak, ők azok után takarítanak, akik a hazai folyóvizekbe, például a Tiszába dobálják a hulladékot.
Iroda- és kereskedelmi portfóliójának köszönhetően látványosan fejlődött az Appeninn Holding Nyrt. és jelentősen javította jövedelemtermelő képességét.
Ha Washington folytatni szeretné a nukleáris leszerelési tárgyalásokat Észak-Koreával, akkor előbb fel kell hagynia a hét évtizedes ellenségeskedéssel - jelentette ki Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter az ENSZ Közgyűlésének általános vitájában New Yorkban helyi idő szerint szombaton.
Iroda- és kereskedelmi portfóliójának köszönhetően látványosan fejlődött az Appeninn Holding Nyrt. és jelentősen javította jövedelemtermelő képességét – derül ki a társaság első félévi konszolidált jelentéséből. A tőzsdei cég további akvizíciókkal és fejlesztésekkel kívánja kihasználni a kedvező finanszírozási és ingatlanpiaci lehetőségeket. A cég
Részvétét nyilvánította Orbán Viktor az indonéz államfőnek, Joko Widodónak a Celebesz szigetet ért földrengés és az azt követő szökőár miatt. A miniszterelnök levelét Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatta el vasárnap az MTI-nek.
Időjárásunk az elmúlt héten hirtelen megváltozott, a hosszan tartó nyárból szinte pillanatok alatt csapott át ősziesbe, és ez úgy tűnik, megzavarta az autósokat, amit a rengeteg baleset jelez. Sajnálatos módon az autóvezetők nagy része nem veszi tudomásul, hogy a megváltozott időjárási körülmények megkövetelik, hogy az autós is változtasson megrögz