Ma reggel becsengettek az iskolákban, megkezdődött a 2018/2019-es tanév egy és negyedmillió általános és középiskolás diák számára. A tanév hossza változatlan.
Néhány hete szinte mindenkinek meglepetést okozott a magyar gazdaság azzal, hogy a második negyedévben 4,6 százalékkal tudott bővülni a várt 4,2 százalékos ütemmel szemben. A napokban az is kiderül, mi volt ennek az oka. Emellett az amerikai...
A maradék jobbikosok ismét egymásnak estek. Volner János, a Magyar Gárda korábbi kiképzőparancsnoka a gárdistákra támaszkodva akarja megdönteni a jelenlegi pártvezetést. Puccsot szervez.
Egy esztendeje nem ad életjelet, és tavaly decemberben hivatalosan is eltűntnek nyilvánították azt az asszonyt, aki egy ikrényi hétvégi ház albérlőjeként évekig É. Imre telekszomszédja volt.
Hatalmas tűz pusztított vasárnap este a Rio de Janeiró-i brazil Nemzeti Múzeumban, a televíziós híradások tanúsága szerint lángba borult a múzeum történelmi épületének szinte egésze.
Most nem fér bele. Kicsit később megcsinálom. Végül is egy nap kimaradhat. Ismerős mondatok? Eláruljuk mik azok a dolgok, amikre mindenképp időt kell szakítanod, hogy ragyogóan szép maradj.
A lexikális tudást erőltető oktatás helyett a készségeket fejlesztő iskolarendszert tartaná szerencsésnek a válaszadók nagy része a Publicus Intézet friss kutatása szerint. Ezért a legtöbben, ha tehetnék, át is íratnák a gyermeküket valamilyen alternatív, vagy alapítványi iskolába. Az új nemzeti alaptanterv azonban a szakértők szerint nem kecsegtet
A hatóságok szerint kizárható, hogy a tettes kimondottan az amerikaiakat vette volna célba: minden bizonnyal véletlenszerűen szúrta meg az útjába kerülőket.
Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul több százezer ágazati munkavállaló nevében a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete. Azt kérik, a kormány vegye fontolóra a vasárnapi munkavégzés áruházi tilalmának újbóli elrendelését, akár részlegesen, nemzetközi mintára.
Vlagyimir Putyin pár éve élesztette fel az egykori KGST-bankot, hogy növeljék az orosz befolyást Kelet-Európában. Magyarország lett az egyik legaktívabb befektetője a pénzintézetnek.
Továbbra sincs vége a lúgos doktorként elhíresült B. Krisztián és áldozata, Renner Erika ügyének, noha a férfit júliusban a Kúria 11 év letöltendő büntetésre ítélte - jogerősen. Újabb nyomozás indul ugyanis, méghozzá hamis tanúzás miatt - annak a levélnek a kapcsán, ami Erika barátjára akarta kenni a brutális támadást.
– Ma reggel becsengetnek az iskolákban, megkezdődik a 2018/2019-es tanév egy és negyedmillió általános és középiskolás diák számára. A tanév hossza változatlan.
– A vasárnapi boltzár ismételt bevezetésére kérte Orbán Viktort a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete. Javaslatukban úgy vélik, a tilalom enyhítené a munkaerőhiányt.
Várhatóan gazdasági megszorító intézkedéseket vezet be az argentin kormány hétfőn, hogy még a Nemzetközi Valutaalap (IMF) székhelyén tartandó kulcsfontosságú találkozó előtt enyhítse a költségvetés egyensúlyi hiányosságait...
Nehéz - ugyanakkor rendkívül megható - produkcióval állt színpadra Szabó Zsófi: elhunyt édesapjával, Szabó Gyulával közösen mondott el egy mesét a Szenzációs Négyes című vetélkedőben - természetesen a technika segítségével. Mondanunk sem kell, lelkileg igen megterhelő volt mindez a műsorvezetően: végig ügyelt arra, hogy el ne sírja magát. "Nehéz he
Vasárnap, zárás után csaptak fel a lángok a Rio de Janeiróban található Nemzeti Múzeumban. A híradások szerint személyi sérülés nem történt, ugyanakkor a károk összege felbecsülhetetlen: amellett, hogy az épület még most is lángol, a szakértők már most számolnak Brazília legjelentősebb műkincseinek elvesztésével. "Elviselhetetlen katasztrófa. Az o
Egy, még a gyarmati időkből megmaradt törvény alapján ítélték el az újságírókat, akiknek a hatóságok minden bizonnyal a népirtásról szóló tudósításaik miatt állítottak csapdát.
Végső nyugalomra helyezték vasárnap az annapolisi (Maryland) Haditengerészeti Akadémia területén a nemrég elhunyt John McCain arizonai szenátort, háborús veteránt, a 2008-as amerikai elnökválasztás republikánus jelöltjét.
Államtitkok megszerzése vádjában 7-7 évi börtönbüntetésre és kényszermunkára ítélték hétfőn Mianmarban a Reuters hírügynökség két tudósítóját - jelentették hírügynökségek.