Az elfogadott olasz költségvetés kapcsán sejteni lehetett, hogy a piacok nem fogadják kitörő lelkesedéssel, ám a pénteki összeomlásra vélhetőleg kevesen számítottak.
Az eleve élénk lakáspiacon nagyon felélénkült a kereslet szeptemberben: az egy-egy lakásra jutó érdeklődők száma kiugró mértékben, 41 százalékkal nőtt.
Erdogannal találkozott a német kancellár, a megbeszélésük után sem sok mindenben értettek egyet. Pedig a török államfő nagy ambíciókkal érkezett Németországba, Ankarának nem csak a pénze, a barátai is megfogyatkoztak.
Scania bemutatta legújabb hibrid és plugin-hibrid kamionjait, amelyek nemcsak prototípusok, hanem valóban piaci megjelenésre is számíthatnak - írja a hvg.hu.
Erősödéssel indult a hét negyedik napja a tengerentúli tőzsdéken, a befektetők túltették magukat a Fed kamatdöntésén, és a piaci szereplők a monetáris szigorítás helyett a nap folyamán beérkező, vártnál kedvezőbb makroadatokra...
A magyar miniszterelnök bulgáriai útjának semmi köze ahhoz, hogy az Átlátszót Soros György támogatja, vagy megindult-e már az EP-kampány. A fő kérdés, hogy etikus-e, ami történt. A kormány- és közmédia pont erről nem beszél, ehelyett terel és "kontextusba helyez". Ezzel akaratlanul is leleplezi önmagát és a rendszert, amely működteti.
Szeptember 29-én, az Olvasás éjszakája alkalmából 20 kötelező olvasmányt tesz szabadon elérhetővé a BOOKR Kids, így ezen a napon többek között olyan könyvek lesznek olvashatóak a Mesetárban mint A Pál utcai fiúk, Petőfi Sándor: A Tisza, Arany János: Családi kör, a kisebbeknek pedig a Kőleves című népmese.
A BudaPart első irodaháza, a Kopaszi-gát szomszédságában épülő BudaPart GATE már több, mint egy évvel az átadása előtt elérte a 40%-os bérbeadottsági szintet - szerepel a cég közleményében. A BudaPart első irodaházának építését...
Serena Williams visszalépett a vasárnap kezdődő 8,2 millió dollár (2,3 milliárd forint) összdíjazású keménypályás pekingi tenisztorna női versenyétől, így számára véget ért az idény.
Egymás után hagyják el a Teslát a cég kulcspozícióban dolgozó felsővezetői, olyan területekről távozott csak az elmúlt hónapokban vezető, mint a HR vagy a pénzügy, a Tesla részvényárfolyama pedig érzékenyen reagál ezekre a hírekre...
Miközben már mindenki a Forma–1-es Orosz Nagydíjra koncentrál, a Mercedes-csapat brit pilótája, Lewis Hamilton (33) ismét nőügye miatt került reflektorfénybe. A négyszeres világbajnok a pletykák szerint egy párt alkot a népszerű amerikai énekesnővel és rapperrel, Nicki Minajzsal (35).
Az Európai Bizottság vizsgálatát követően megállapította, hogy a BorsodChem Zrt. számára nyújtott 45 millió euró összegű állami beruházási támogatás összhangban áll az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal - közölte az uniós bizottság pénteken.
Az eleve élénk lakáspiacon nagyon felélénkült a kereslet szeptemberben: az egy-egy lakásra jutó érdeklődők száma kiugró mértékben, 41 százalékkal nőtt, ráadásul június óta tart az emelkedés. Egy friss elemzésből az is kiderült...
A boldogsághoz nem sok pénz, hanem pozitív életszemlélet és élmények kellenek – nagyjából így lehet összefoglalni a Kamilka & Pesti Sikk zenekar Élménymilliomos című dalának üzenetét. A klipet nálunk láthatjátok elsőként.
Miután a szeptember 13-i Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentette, hogy Falusi Útalap létrehozásáról döntött a kormány, megjelent a csütörtöki Magyar Közlönyben az erről szóló határozat, ami egyelőre 1,1 milliárd...
Mélyreható nézeteltérések jellemzik a német és a török vezetés kapcsolatát - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben Recep Tayyip Erdogan török államfővel folytatott megbeszélése után.
Orbán Viktor bejelentette: ma véglegesítik a hamarosan induló családi konzultáció témáját. Szerinte ugyanis a népesedési probléma kezelése a következő négy év legfontosabb kérdése. Ön mit gondol?
Számos teszt és felmérés kimutatta, hogy az élelmiszergyártók – jellemzően Közép- és Kelet-Európában – figyelmen kívül hagyják az EU-s fogyasztóvédelmi előírásokat és félrevezetik a vásárlókat. Kiderült ugyanis, hogy egyes cégek ugyanazon márkanév és csomagolás mellett teljesen más minőségű árukat forgalmaznak például Olaszországban, Ausztriában va
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesülete (THBE), valamint az Európai Beruházási Alap (EIF) közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 6,25 milliárd forint tőkebefektetéssel elindul a Social Impact Fund elnevezésű tőkealap.
A miniszterhelyettes hozzátette, a budapesti Mesemúzeum sikerét látva az országban összesen 14 helyen nyílik NépmesePont, melyek fenntartását a kormány három évig vállalja.
Több mint 40 ezer utast érint a Ryanair ír diszkont légitársaság dolgozóinak több országra kiterjedő pénteki részleges munkabeszüntetése, amely miatt 250 járatot töröltek Európa-szerte.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) már dolgozik az ápolási díj emeléséről és szabályozásáról szóló intézkedéseken. A minisztérium javaslata hamarosan a kormány elé kerül. Az ápolási díjjal kapcsolatban az érintettek...