Már az ősember is próbálta szépíteni magát - arcfestésre sárga alapozót használt, a púderét mangánércből nyerte. Az ókori egyiptomiak naponta olajozták magukat.
Növelniük kellene a részvények részarányát a nyugdíjpénztáraknak, és nagyobb szerepet kellene vállalniuk a hazai gazdaság fejlesztésében az MNB szerint. Harmincmillió forintig a nyugdíjpénztári megtakarításokat is biztosítanák.
A szombaton érkező hidegfont előtt pénteken még enyhe léghullámok áramlanak fölénk. A sok napsütés hatására az ország legnagyobb részén délutánra 20 fok fölé melegszik fel a levegő.
A 2006-ban világbajnok olasz labdarúgó-válogatott játékosai közül Andrea Pirlo és Alberto Gilardino is elvégezte az olasz szövetség (FIGC) edzői tanfolyamát.
Az afrikai sertéspestis járvány további terjedésére és a harmadik országok piacainak az európai termelés előtt való fokozatos bezárása miatt a visegrádi országok (V4) mellett a román, a bolgár, a horvát és a litván agrárkamarák is egyetértettek abban, hogy az Európai Bizottságnak pénzügyi és egyéb eszközök formájában megoldást kell találnia a serté
Az Európai Unióban évről-évre nő az otthonról dolgozók aránya. Ezzel szemben Magyarországon az utóbbi években csökkenő tendencia figyelhető meg. Ennek pedig az az elsődleges oka, hogy a hazai cégek egyelőre nem igazán tudják, miként...
Ha csak néhány órára is, de itthon kaparintottuk meg egy szó szerint gyors tesztkörre a Jaguar első teljesen elektromos autóját, a 100-ra 4,8 másodperc alatt gyorsuló I-Pace SUV-t.
Pénteken újabb dízelcsúcsra kerül sor Németországban, amelynek célja, hogy olyan megoldás szülessen, amelynek köszönhetően elkerülhető a dízelautók nagyvárosokból történő kitiltása. A feladat nem egyszerű, ugyanis még a német...
Az egyre inkább elharapódzó ügy több fordulatot vett, a szövetség elnöksége még júliusban döntött arról, hogy az edző bérköltségét a versenyzőnek utalja.
Különös információ birtokába jutott a Ripost: kiderült, hogy Náray Tamás egyszerre dobta piacra gödöllői házát és belvárosi luxuslakását. Vajon mi áll a hatalmas ingatlanbiznisz hátterében?
A tavalyi harmadik helyezés után, idén az élen végzett a Spar Magyarország a Mastercard által szervezett Az év kereskedője versenyben, megosztva a dobogó legfelső fokát a Libri-Bookline Zrt-vel. Idén harmadik alkalommal rendezték meg a versenyt, ahol négy különböző kategóriában indulhattak a jelentkezők.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozást indított a Kárpátalja megyében kiadott magyar útlevelek ügyében – közölte csütörtökön Jurij Lucenko ukrán főügyész.
Jelentősen emelné a minimálbér és a garantált bérminimum összegét a LIGA Szakszervezetek. A Munkástanácsok Országos Szövetsége is béremelést sürget, igaz, szerényebb mértékűt. A bértárgyalások idén november elején kezdődnek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán.
Lényegi változás nem történik időjárásunkban péntek estig. Főként magasnyomású hatások dominálnak, így kevés felhő, sok napsütés lesz a jellemző. Továbbá egyre kevesebb helyen kell tartanunk a talajmenti fagyoktól. Derült, napos idő várható, de az északi és keleti megyékben lehetnek kissé felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. A légmozgás jobbára
Értékpapírpiaci csalás miatt keresetet nyújtott be Elon Musk, az elektromos autókat gyártó Tesla vállalat vezetője ellen csütörtökön az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) .
Jogi trükközéssel igyekeznek megmenteni az Iránnal kötött atomalkut az azt aláíró tagok a paktumból egyoldalúan kilépő Egyesült Államok kivételével. A Trump-adminisztráció gazdasági szankciókat helyezett kilátásba a Teheránnal kereskedő országok számára, amit a többi állam egy különleges fizetési rendszerrel kerülne meg.
A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetés adta át Szijjártó Péter külgazdaság és külügyminiszter csütörtökön azerbajdzsáni kollégájának, Elmar Mammadyarovnak.
A szóvivő szerint azért lett a magyar belpolitikai viszonyok kiemelt téma Európában, mert így akarják elterelni a figyelmet a lényegről, a migrációról.
- Balatonon dolgoztam nyáron pultosként, napi 12–14 órákat. Alkalmanként fogyasztottam drogot, kellett, hogy bírjam az iramot. De sohasem kereskedtem kábítószerrel. Házkutatást tartottak nálam, de nem találtak semmit. Annál az embernél viszont igen, aki vádalkut kötött rám - magyarázta a Blikknek az egykori valóságshow-szereplő, aki szerint az ügy
Hasznos lenne, ha az önkéntes nyugdíjpénztárak a mostaninál nagyobb szerepet vállalnának a hazai gazdaság fejlesztésében, a GDP további növelését támogatnák, és a jelenleginél több, és főleg hazai részvényt tartanának portfóliójukban
Németországban a keresztény uniópártok mára egyértelműen a bevándorló-hátterű személyek támogatását élvezik, ellentétben a szociáldemokratákkal és a Zöldekkel.
A 24.hu megszerezte azt a Teréz körúti robbantó által írt levelet, amelyben pontosan leírja, hogyan robbantott, valamint azt a levelet is, amelyet nem küldött el végül, de a levél tartalma szerint 1 millió eurót akart követelni a Belügyminisztériumtól.
Titkos balhéra készül a Ferencváros és az Újpest egy-egy ultracsoportja. A két csapat meccsét szervezett ökölcsata előzheti meg, valahol Budapesten... Ahogy a fociban, itt is csak egy csapat nyerhet.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság keresi a 17 éves Kevin Wiersumot, valamint a 16 éves Sietze Ricardo de Vriest. Kevin Viersum körülbelül 185 cm magas, vékony testalkatú, szeme színe barna. Arca kerek, pelyhedző bajuszt visel. A haja fekete, amely oldalt felnyírt, felül pedig 3-4 centiméter hosszú, zselézett. Szemüvege, tetoválása nincs. Sietze Ri
Sok lakásvásárló álmodik az amerikai filmekből ismert családi házról: tágas terekről, zöld pázsitról és egy hatalmas garázsról. Az álomház ugyan csak keveseknek adatik meg, de az utóbbi időben majd’ minden vásárló az eredetileg tervezettnél egy kicsit nagyobb lakásba költözik.