Feladta magát a rendőrségen a fentanilt tartalmazó reptéri csomag miatt körözött férfi hétfőn - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a honlapján. A közleményben azt írták, a 24 éves férfi önként jelentkezett, elszámoltatása folyamatban van. Emlékeztettek, csütörtökön halálos méregnek számító kábítószert találtak a Bud
Az élet nagy ajándéka, hogy a szerelem és a barátság nem korfüggő. Nem árt, ha nyugdíjaskorban is olyan közösség vesz körül bennünket, mint egy idősotthonban, ahol nap mint nap sok hasonló korú ember teremthet egymással kapcsolatot, hiszen napjainkban már a fiatalabb generációknak is gondot okoz az ismerkedés.
Az indonéz fiú, Aldi Novel Adilang lámpaőrként dolgozott, kinek feladata, hogy vigyázzon az óceánba elhelyezett halcsapdákra. A fiatal fiú kunyhója 125 km-re a parttól a nyílt óceánon volt kikötve, azonban a napokban olyan erős szél fújt, hogy a rögzítőkötél elszakadt.
Hét éve példamutató módon elsőként jelentette be a Facebook, hogy energiafaló szerverközpontjait zöld energiával fogja működtetni. Ezt az átállást két éven belül be is fejezi. A Facebook példája nyomán indult el a RE100 kezdeményezés, melyhez világcégek sora csatlakozott hasonló célkitűzéssel. A Google csak 2017-ben szánta el magát hasonló átszerve
Tíznapos belgrádi látogatásra érkezett hétfőn a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, a látogatás célja a tanácsadói együttműködésről júniusban kötött megállapodás fejleményeinek a vizsgálata.
Brit képregényíró, a posztkolonializmus karibi krónikása és vietnami menekült szerző az alternatív irodalmi Nobel-díj esélyesei között. Vajon ki viszi el a pálmát?
Ma 1949-et éljük újra. Akkor a háború utáni első magyar demokráciát semmisítették meg – és következtek az ötvenes évek. Ma ugyanez a helyzet, csak éppen fasisztoid változatban.
Egy évszázaddal ezelőtt a tengerentúli világ a „rablóbárók” korszakát élte, amikor a vállalatok jogainak folyamatos bővítése a tőke olyan koncentrációjához vezetett, amely a társadalmi szabadság és a demokrácia, valamint az egyéni boldogulás lehetőségének hagyományos értékeit erodálta. A jelenlegi gazdasági globalizáció világszerte hasonló veszélye
Rendkívül szép gesztust tett Neymar, a francia élvonalban szereplő Paris Saint-Germain brazil támadója a vasárnapi Rennes elleni idegenbeli győztes mérkőzésen (3-1).
Az amerikai kamatkörnyezet emelkedése nem csak a feltörekvő piacokra nézve jelent veszélyt. A Goldman Sachs szakértői elemzésükben arra hívják fel a figyelmet, hogy 2008 óta idén először emelkedhet az az amerikai vállalatok által kötvényeik...
Mint ahogyan azt már megírtuk, tömegesen lettek rosszul két hevesi településen. Domoszlón és Kisnánán egymásnak adják a kilincset a betegek az orvosnál. Mindenki hányásra, hasmenésre, lázra panaszkodik. Elsődleges találgatások szerint az ivóvízzel lehetett baj, ezt hétfőn alá is támasztotta közleményében a Heves Megyei Kormányhivatal. Az első vizs
A 25 éves Rocio Cervantesnek elege lett abból, hogy az emberek megítélik azért mert arcát aknék csúfítják. Végső elkeseredésében csillagokat rajzolt bőrének gyulladt sebes felületére, de nem azért, hogy eltakarja szépséghibáit. Mint írja Instagramján, egy este azon tűnődött, hogy vajon hogyan nézne ki a pattanások nélkül, melyek miatt sokan vissza
Nagy Ádámmal (23) a csapatban szerezte meg első győzelmét az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Bologna együttese, amely a legutóbbi Bajnokok Ligája-elődöntős AS Romát múlta felül 2-0-ra.
Ritkán látott optimizmus jellemezte az év elején az alapkezelőket a részvénypiacokkal kapcsolatban. A készpénzállomány 4 éves mélyponton volt, miközben a részvényeket olyan mértékben felülsúlyozták, amire 3 éve nem volt példa. Most...
Egyre nagyobb gondokat okoz a meteorológiai állomások által használt frekvenciasávok tisztán tartása, ami viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy valós időjárás-előrejelzéseket készítsen az Országos Meteorológiai Szolgálat - figyelmeztet a emzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Teljesen új világrend van kialakulóban, és ez új biztonsági kockázatokat hoz magával, amelyek ellen Európának, sőt az egész világnak fel kell lépnie - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban annak kapcsán, hogy az ENSZ-közgyűlés e héten zajló ülésszakához kapcsolódva külön tanácskozást tartanak erről a témár
Az általuk eddig vártnál később kezdődő és kisebb mértékű MNB-kamatemelést várnak hétfőn ismertetett, módosított előrejelzésükben a Fitch Group pénzügyi szolgáltatási és hitelminősítői vállalatcsoporthoz tartozó Fitch Solutions...
Változatlanul a világátlag feletti növekedési potenciált tulajdonítanak a Fidelity portfólió-menedzserei az ázsiai befektetéseknek, legyen szó részvényekről vagy magas hozamú kötvényekről. Kína egyre több területen lekörözi versenytársait, elképesztő technológiai fejlődésen megy keresztül.
Meredeken ível felfelé a harmincadik évében járó angol Lily James karrierje. Legutóbb a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című musicalben láthattuk, melyben Meryl Streep fiatalkori énjét alakította.
Simán előfordulhat, hogy korábban már befizetett számlákat, esetleg több éve lejárt, elévült tartozásokat próbálnak meg kifizettetni a Telenor ügyfeleivel. A társaság szerint a kiállított számlákat nagyon sokféle módin fizethetik...