Frontálisan ütközött két személyautó vasárnap délután a 3-as főúton, Galgahévíz külterületén, az egyik sofőr a helyszínen meghalt - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-t. Darázs Andrea közlése szerint a járművekben csak a vezetők utaztak. A balesetben az egyik autó a tetejére borult, sofőrjét aszódi
A svájci Sankt Gallen kantonban vasárnap tartott népszavazáson kétharmados többséggel úgy határoztak, hogy tiltsák meg az arcot teljesen elfedő viseletet.
Bőrgatyát húzott a Terminátor! Arnold Schwarzenegger (71) tavaly még farmernadrágban emelgette a literes kriglit a világ legnagyobb sörfesztiválján, de idén övön alul is bajor viseletben szórakozott a 185. alkalommal megrendezett Oktoberfesten.
Rövid időn belül jelentősen átalakul időjárásunk. A hétvégén átvonuló erős hidegfront után jön az igazi lehűlés - viharos széllel, sok esővel. Fotó: Pixabay cco Az ország déli felén tovább csökken a felhőzet, az éjszaka második felében viszont ott is beborul az ég. Hétfőn a délelőtti óráktól északnyugat felől csökken a felhőzet, a kora délutáni ó
Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője azzal vádolta meg Izraelt, hogy megsértette a 2015-ben megkötött kétoldalú megállapodást a véletlen konfliktusok elkerüléséről Szíria térségében.
A játékos kedvű olvasók biztosan ismerik a szellemautó fogalmát, vagy épp az ideális pályaívet jelölő funkciót a szimulátorokból. Nos, a Porsche sportautóinak szélvédőin hamarosan megjelenhet ilyen funkció.
Elkészült a Bangó Margit-múzeum, már csak a Kossuth-díjas énekesnőnek kell berendeznie a tiszteletére készült emlékszobát. Erre hamarosan sor kerül: legféltettebb ereklyéivel már a jövő héten szülővárosába látogathat.
Elhunyt vasárnap Hongkongban Charles Kuen Kao Nobel-díjas fizikus, aki a száloptikai technológia kifejlesztése és felhasználása terén ért el átütő eredményeket.
Rövid időn belül jelentősen átalakul időjárásunk. A hétvégén átvonuló erős hidegfront után jön az igazi lehűlés - viharos széllel, sok esővel. Fotó: Pixabay cco Az ország déli felén tovább csökken a felhőzet, az éjszaka második felében viszont ott is beborul az ég. Késő estétől az északi megyékben, majd másutt is elered az eső, egy-egy zivatar is
A telfordi gyermekmolesztálási ügyek mára eljutottak a brit parlamentig, ahol érdemben foglalkoznak a megdöbbentő bűnténysorozattal, amely során évtizedeken át erőszakoltak gyerekeket a Waleshez közeli megye egyik városában. A pedofil borzalmak felgöngyölítésében nagy szerepet játszott a szigetországi sajtó, amely az ügy kirobbanása óta folyamatosa
Megrázta a tengerentúli közvéleményt az a bűneset, amelyre pénteken ébredt az indianai Boone County lakói. A kisvárosban holtan találták Michael Hunnt és két gyermekét, mindhármukkal golyó végzett. A nyomozás gyorsan kiderítette, hogy az 50 éves apa előbb megölte két tizenéves gyermekét, majd a fegyvert maga ellen fordította. A Hunn 2017-ben vált e
Nem kell már a patikusnak a raktárba menni a gyógyszerekért, mivel robotizáltak egy debreceni patikát. Már több hasonló működik az országban, de két robotkaros csak itt van. A patikusok helyett már a vonalkód alapján a beérkező gyógyszereket a robot pakolja a helyére, és egyből nyilván is tartja. További részletek a videóban.