Hányás, hasmenés, láz. Ezek a tünetei annak valószínűleg fertőzésnek, ami sorra dönti le a Heves megyei Domoszló és Kisnána lakóit. Hétfő óta már legalább 300-an fordultak orvoshoz csak Domoszlón. A gyanú a csapvízre terelődött, a két település hálózatát ugyanis egy közös kút látja el. A vizsgálatok még folynak, de a szakemberek azt kérik, hogy csa
A délnyugati részeken lesz egy kis szakadozás, de általában ki sem látunk a felhőkből. Helyenként záporok feszélyezik tovább a hangulatot. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között alakul, délen lesz a melegebb, az Északi-középhegységben a leghűvösebb. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő. (met.hu)
A héten töltötte be 85. életévét a korábbi kiváló futballista, dr. Fenyvesi Máté, aki arra a legbüszkébb, hogy Puskás Ferenc a magyar válogatottban tizenegy mérkőzésen számíthatott az átadásaira. – Na és én is az övéire – teszi hozzá az FTC legendás balszélsője. – Kedvenc focistám Kocsis Sándor volt, rendre azt kérte tőlem, hogy az ellenfél közép
Négy helyről is jelentett lövöldözést a minap a nemzetközi sajtó az Egyesült Államokból: Los Angelesben, Pennsylvaniában, Marylandben és New York államban szólaltak meg a fegyverek.
"Némi lassulásra" számíthatnak a Star Wars-filmek rajongói a széria következő részeinek és a Csillagok Háborúja-univerzumhoz tartozó különálló filmek megjelenésében is - mondta el a Bob Iger, a Disney vezetője a The Hollywood Reporter című filmes portálnak.
Két településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Bihartordán polgármestert, Kelevíz községben polgármestert és képviselőket is választanak.
Van még mit tanulnunk néhány a külföldi várostól, legalábbis ami a vonatközlekedés pontosságát illeti. Annak ellenére, hogy jóval több ember él például Berlinben, mint Budapesten, ami egyszerre azt is jelenti, hogy a vonatközlekedése...
A német autógyártók közül a Porsche az első, amelyik száműzi a kínálatából a dízelmodelleket. Oliver Blume, a Porsche felügyelőbizottságának elnöke a Bildnek azt nyilatkozta, hogy a Porsche a jövőben nem kínál dízelmodelleket....
Megkezdték az Ötöslottó 38. heti nyerőszámainak sorsolását, amelyet ezúttal is élőben közvetít a Pénzcentrum. Várhatóan 19:25-re az is kiderül, elvitte-e valaki az 1 milliárd 838 millió forintos főnyereményt. Az Ötöslottó...
A Caravaggio – Vérről és lélekről című filmet Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik, országszerte pedig számos filmszínházban látható lesz.
A kolumbiai rendőrég bezárta a medellíni Pablo Escobar-múzeumot, amely a drogbáró életét mutatja be, mivel az üzemeltetők nem rendelkeznek a szükséges engedéllyel.
Ali Hamenei ajatolláh, legfelsőbb iráni vezető az Egyesült Államok által támogatott, Perzsa-öböl menti arab államokat tette felelőssé egy közleményében a szombati merényletért, amelyben ismeretlen fegyveresek megöltek 25 embert egy katonai parádén, az ország délnyugati részén lévő Ahváz városban.
Van egy különleges mentőcsoport Szegeden, tagjai főállású munkájuk mellett, önkéntes alapon segítenek a bajbajutottakon. Életüket mások segítésére tették fel, és számukra a köszönet a legértékesebb fizetség.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága lakossági fórumot tartott, ahol a medvékkel kapcsolatos tudnivalókról hallhattak a részvevők, például arról is, hogy mit tegyünk, és mit ne, ha jön a medve.
Derűlátóbban gondolnak és tudatosabban készülnek a tízen- és a huszonévesek a nyugdíjas évekre, mint az idősebb nemzedék - derül ki az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb felméréséből.
Nagy bejelentések hangoztak el a Sláger TV és a Sláger FM fergeteges őszindító buliján: Curtis elárulta, kivel dolgozna együtt szívesen a közeljövőben!
A Police.hu beszámolója szerint szolgálati feladatai ellátása során a Készenléti Rendőrség két járőre a főváros XIV. kerületében, az Egressy út parkos részén egy félmeztelen fiatalemberre figyelt fel, aki egy fára próbálta magát felkötni. A rendőrök először megpróbálták a férfi nyaka köré tekert, cipőfűzőkből font kötelet leszedni, de ez nem járt
Ritka az a válogatott futballista, aki támadó, később védekező középpályásként is állja a sarat. A 46 éves Halmai Gábor prototípusa volt ennek. Most pályafutása legszebb emlékeit idézte föl.
Érdekes statisztika látott napvilágot, amely szerint napjainkban az új autók már több mint 37 százalékából hiányzik a klasszikus kézifék. Csak a Dacia és a Suzuki tart ki minden modelljében a két ülés közt elhelyezkedő fémkar mellett, a többi gyártó lassan átáll az elektromos változatra, amelyhez elegendő egyetlen kapcsoló, de az esetek többségéb
Optimistábbak a Z generáció tagjai, mint idősebb társaik, legalábbis ami a nyugdíjas éveikről alkotott elképzeléseiket illeti – ez derül ki az OTP Nyugdíjpénztár felméréséből.
Ami nálunk Vento, az más piacokon Jetta néven futott, így a Halálos Iramban sztárja is az utóbbi. Ráadásul most eladó, az a konkrét darab, amelyik a filmben is szerepelt.
Mikor Lora-Rose Curtisnek (27) ott kellett hagynia a munkáját egy idegösszeroppanás után, hét hónapig nem dolgozott. A lakbért viszont fizetni kellett valamiből, így a lány felkészült arra, hogy új karriert kezdjen.
Rengeteg olyan betegség vált kezelhetővé, amely évtizedekkel ezelőtt még nem volt az, Magyarországon a születéskor várható élettartam a nők esetén 79, a férfiak esetében pedig 72 év.