Elfogadta a Mátrai Erőmű Zrt. hosszú távú fejlesztési stratégiáját a társaság közgyűlése szerdán, a hazai áramtermelés ötödét adó vállalat célja a stabil piaci pozíció és a garantált foglalkoztatás.
Tényleg rövidnadrágban vezette a Civil a pályán ma esti műsorát Fiala János, ám mindez nem derült volna ki, ha nem történik egy váratlan esemény. Hogy mi, az kiderül este 7-kor az ATV-n. Az adás egyébként egyszerre súlyos és könnyed, lehangoló és felemelő, humoros és komoly, úgyhogy néző legyen a talpán, aki tudja, sírjon, vagy nevessen.
Átadták az Év Széchenyi Vállalkozása díjakat pénteken Budapesten, a három kategóriában odaítélt fődíjat a Sárvári Gyógyfürdő Kft., a Neuron Szoftver Kft., valamint a Reálterv Építésziroda Kft. kapta.
Nem állunk olyan messze attól, hogy mesterséges intelligencia (AI) által vezérelt robotok árasszák el a világ csatamezőit, hiszen az összes nagyhatalom kísérletezik olyan fegyverekkel, melyek (szinte) teljesen önmaguktól képesek mozogni...
A politológus szerint a magyar miniszterelnök lett Emmanuel Macron Gyurcsányja. Ugyan a francia államfő és Merkel kancellár az orbánizmust átemelik, a magyar kormányfővel mégis küzdenek - véli.
Nem kelt el Harrison Ford Han Solo szerepéhez viselt dzsekije, de Indiana Jonesként hordott kalapjáért 320 ezer fontot (116 millió forintot) fizetett egy gyűjtő egy londoni árverésen, ahol számos egyéb filmes relikviára is lehetett licitálni.
Mi van veled, Gigi? Nem ezt szoktuk meg tőle... A modell két egymás követő nap is ugyanarra a szettre szavazott, de vajon melyik trendi ruhadarab rabolta el ennyire a szívét?
Október végén Európa egyik legmodernebb kártyarendszerére áll át a Budapest Bank. A változással az ügyfelek számára szélesebb körű és innovatívabb kártyaszolgáltatások válnak elérhetővé, a bank pedig felgyorsítja a digitális fejlesztéseit is. A rendszer bevezetése négy napot vesz igénybe, ezalatt több szolgáltatás nem lesz elérhető, valamint októbe
Többé nem épít széntüzelésű erőműveket a japán Marubeni óriásvállalat, 2030-ig pedig minden, szénnel kapcsolatos eszközétől meg kíván szabadulni - számolt be a Nikkei nyomán a Portfolio. Ehelyett a szigetország ötödik legnagyobb konglomerátuma a megújuló energiaforrások felé fordul.
A színház világában van néhány olyan babona, amitől a sikeres előadást várják. Balázs Andi például a premierek előtt hosszas beszélgetéseket folytat a színpadon négy éve elhunyt édesanyjával, emellett Lorán Lenkével és Bajor Imrével is. – Ezt az előadás kezdete előtt teszem, amikor már hallom, hogy kint, a függöny mögül kezd beszűrődni a zsizse
Eddig nem látott képet posztolt a Tesla a Gigafactory 1 akkumulátorgyár tetején épülő napelem-parkról, ismételten megerősítve, hogy a nevadai létesítmény a világ legnagyobb teljesítményű tetőre telepített napelem-rendszerének ad majd otthont - írja a Villanyautósok.hu.
Nem változik októbertől az üzemanyagok jövedéki adója, mivel az adóhatóság által vizsgált időszakban 50 dollár fölött maradt az ásványolaj Brent napi jegyzések alapján meghatározott hordónkénti átlagára. A benzin jövedéki adója így 120 forint, a gázolajé 110,35 forint marad.
Egyre több európai állam próbálkozik a párhuzamos társadalmak felszámolásával. Most épp a liberális Hollandiában fogalmazódott meg a muszlim gettók felszámolásának ötlete.
A rendszeres testmozgás minden életkorban kiemelten fontos, gyerekkorban azonban elengedhetetlen. 10-12 éves korukig érdmes minél többféle sporttal megismertetni őket, hogy aztán kiválaszthassák, ami igazán tetszik nekik. Ennek azonban ára...
Miután aláírt az Egyesült Arab Emírségek első osztályába idén feljutott Al-Ittihad Kalba csapatához – amelyben tegnap góllal debütált –, Dzsudzsák Balázs, a magyar fociválogatott csapatkapitánya közleményt adott ki. Ebben beszámol arról, hogy szeretett volna egy jegyzettebb nyugat-európai bajnokságba vagy a nemzetközi kupaporondon érdekelt együttes
A lengyel kormány ugyan harcot hirdetett a főként a szénégetésből származó szmog és az orosz szénimport ellen is, ám idén ennek semmi látszatja nem lesz - írja a Napi.hu.
Szombat reggel északnyugat felől hidegfront érkezett erős, viharos északi-északnyugati széllel, esővel, záporokkal, keleten délelőtt akár egy-egy zivatar is előfordulhat.
Tömegesen lettek rosszul két hevesi településen. Domoszlón és Kisnánán egymásnak adják a kilincset a betegek az orvosnál. Mindenki hányásra, hasmenésre, lázra panaszkodik. Az ivóvízzel lehet baj.
A brazil rendőrség elfogta pénteken a Hezbollah libanoni terrorszervezet feltételezett pénzügyi szakértőjét, Aszad Ahmad Barakatot - jelentették be hivatalosan.
Jól illeszkedik a magyarellenes kirohanások sorába az a videó, amit minden bizonnyal megbízásból készíthettek a beregszászi magyar külképviseleten egy állampolgársági eskü során.
Szombat reggel északnyugat felől hidegfront érkezett erős, viharos északi-északnyugati széllel, esővel, záporokkal, keleten délelőtt akár egy-egy zivatar is előfordulhat.
A szolnoki Szigligeti Színház épületének felújítására csaknem 4 milliárd forintot fordít a kormány a következő években - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg pénteken.
Az ingatlanpiac évek óta tartó fellendülésével párhuzamosan visszatért a hitelfelvételi kedv is. A legtöbben úgy vásárolnak lakást, hogy a vételár egy részét jelzáloghitelből fedezik. A hitelfelvevők még tudatosabban döntenek, körültekintőbbek...
Ukrajna kész kiutasítani a beregszászi magyar konzult, ha Magyarország nem hívja vissza őt - hangsúlyozta az ukrán külügyminiszter egy péntek esti kijevi rádióinterjúban.