Amikor a magyar kormány az üldözött keresztényeket támogatja a Hungary Helps program keretében, nem akar okosabb lenni a támogatottaknál – mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára.
A forint a 325-ös szint közelében kezdi a napot az euróval szemben, a nap legfontosabb eseménye pedig a délutáni MNB kamatdöntő ülés, illetve az azt követően nyilvánosságra kerülő jegybanki közlemény lesz. Közben az amerikai dollár...
Magyarországnak felül kell vizsgálnia a menedékkérők elszállásolását biztosító tranzitzónákra vonatkozó szabályozását, különösen a kísérő nélküli kiskorúak fogva tartásának kell véget vetnie - jelentette ki az Európa Tanács (ET) kínzás elleni bizottsága (CPT) közzétett jelentésében.
Elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a mai kamatdöntő ülésen nem módosítja érdemben jelenleg alkalmazott monetáris eszköztárát, de elképzelhető a piacnak küldött üzenet finomhangolása.
Az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a menedékkérők kénytelenek a tranzitzónában maradni mindaddig, amíg menedékkérelmüket elbírálják, a helyiségek pedig túlságosan is zárkákra emlékeztetnek.
Egyre növekszik az Európai Unió vezetésével szembeni elégedetlenség, és magas szinten stabilizálódik – mondta Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet vezető kutatója, akit kedden kérdeztek a Sargentini-jelentésről az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Eséssel zárták a hétfői kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután a befektetők az amerikai elnök kínai importvám bejelentésére vártak, az amerikai részvényindexek végül 0,4-1,4 százalékos eséssel zárták a napot. A hétfői piaczárás...
Magyarországtól el akarják venni a határőrizet jogát. Brüsszelből zsoldosokat akarnak küldeni, akik beengednék a migránsokat az ország területére – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök Angela Merkel német kancellár javaslatára reagált, miszerint az Európai Unió külső határán fekvő országok határvédelmét a Frontexnek rendelnék alá.
Az Adótanácskozáson az adószakma képviselői lesznek a pénzügyi tárca partnerei. Az elfogadott jogszabályokkal kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok és a digitális kihívásokra adandó válaszok mellett az adóadminisztráció csökkentésének lehetőségeiről egyeztetnek majd.
Mintegy tíz év után kiszáll az Index.hu mögötti cégekből Spéder Zoltán. Az egyik új tulajdonos az az Oltyán József, aki a KDNP Bács-Kiskun megyei szervezetének elnökségi tagja, és korábban kormánybarát vidéki portálokból szervezett hálózatot. Bár a hivatalos közlemények szerint az Index függetlensége megmarad, az elmúlt két év történései alapján er
A legutolsó helyen van Magyarország azon a listán, amelyet a szerint állított fel egy kutatócsoport, hogy milyen az adott országban nyugdíjasként élni. A maximum 100 pontból hazánk mindössze 23-at szerzett, míg a legjobb eredményt elérő...
A vígjátékok kedvelői már izzíthatják is a popcorn-sütőket, mert a UPC Direct szeptemberi kódolatlan időszakában a szolgáltató két teljes hétig ingyen biztosítja a felhőtlen szórakozást a Comedy Central Familyvel. A csatorna szeptemberi műsorai között láthatjuk a mára klasszikussá vált Jóbarátokat, de olyan sitcomok is kerültek a kínálatba, mint a
Magyarországnak felül kell vizsgálnia a menedékkérők elszállásolását biztosító tranzitzónákra vonatkozó szabályozását, különösen a kísérő nélküli kiskorúak fogva tartásának kell véget vetnie - jelentette ki az Európa Tanács (ET) kínzás elleni bizottsága (CPT) kedden közzétett jelentésében.
A Debreceni Rendőrkapitányság előállított egy helyi férfit. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított két vevőnek is értékesítette lakását. Még áprilisban érkezett egy nőtől a bejelentés, miszerint megvásárolt egy ingatlaniroda által hirdetett debreceni lakást, ám mint megtudta, a tulajdonos azt már másnak is eladta. A debreceni rendőrök az adatg
Megvan az engedély arra, hogy a Balaton szabályozási vízszintjét a jelenlegi 115 centiről 120-ra emeljék. A part menti települések vezetőinek többsége azonban aggódik a magasabb vízállás miatt.
A legutolsó helyen van Magyarország azon a listán, amelyet a szerint állított fel egy kutatócsoport, hogy milyen az adott országban nyugdíjasként élni. A maximum 100 pontból hazánk mindössze 23-at szerzett, míg a legjobb eredményt elérő...
Közleményt adott ki a NAV, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy félmilliós mulasztási bírságot is kiróhatnak azokra a szervezetekre, amelyek nem fizetik meg a bevándorlási különadót.
Lemondott az IKEA vezető tervezője Marcus Engman, vagyis inkább úgy fogalmaznék lejárt a megbízatása. Egy interjúban, amit a Dezeen portálnak adott, elmondott néhány olyan trükköt, amit mi is fel tudunk használni, alkalmazni. Ő volt a tervezője a termékeknek és a szakértők szerint neki köszönheti az IKEA azt, hogy az olcsó bútorok helyett már a diz
Többé nem épít széntüzelésű erőműveket a japán Marubeni óriásvállalat, 2030-ig pedig minden, szénnel kapcsolatos eszközétől meg kíván szabadulni - számolt be a Nikkei. Ehelyett a szigetország ötödik legnagyobb konglomerátuma...
Bejelentette tegnap az indiai kormány, hogy összeolvaszt három állami bankot: a Dena Bankot, a Vijaya Bankot és a Bank of Barodát. Ezzel egy 190 milliárd dollárnyi eszközállománnyal rendelkező pénzintézet jönne létre, amely az ország...
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint megváltozott a trend, és most már 20 ezer magyar jön haza külföldről évente. A minisztérium a Portfolio kérdésére elárulta: a munkaerőfelmérés adatai alapján számolták ki, hogy a külföldön...
A Richter licensz és forgalmazási megállapodást kötött női termékenységet elősegítő termékkörének bővítésére - tette közzé a Richter Gedeon Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője szerint több időre vagy több hibára lett volna szükség Valtteri Bottastól, hogy meg tudja előzni őt Szingapúrban. Räikkönen az 5. helyet szerezte meg a Szingapúri Nagydíjon Valtteri Bottas mögött, ezzel mercedeses honfitársa 3 pontra zárkózott fel mögé a világbajnoki pontversenyben. A finn elmondta, egyszerűen
A Richter bejelentette, hogy licensz és forgalmazási megállapodást kötött az L.D. Collins & Co. Limited-del, a brit társaság progesterone hatóanyag tartalmú a Cyclogest-nek az értékesítéséről. A Richter ma bejelentette, hogy licensz...
A repülőgép meghibásodása miatt Áder János köztársasági elnök nem utazott el reggel Bukarestbe, a Három Tenger Kezdeményezés találkozójára - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel.
Beperelte New York állam az Egyesült Államok kormányát, amiért az engedélyezné a fintechcégeknek, hogy országos banki licencet szerezzenek - írja az Engadget. A fintechekről is szó lesz a Portfolio Banking Technology Konferenciáján. Regisztráljon...
A vadászgépek mellett hamarosan fapados légitársaságok repülői is leszállhatnak. Az igény a régióban működő Mercedes-gyár beszállítóinak igénye miatt merült fel.
Idén is megrendezik a Tudományok Fővárosát, ezúttal az Akvárium Klubban szeptember 23-án, vasárnap mondta Bartók Marcell főszervező kedd reggel az M1 aktuális csatornán.