Stagnálással kezdi a pénteki napot a forint az euróval szemben, 324 körül indul a kereskedés a devizapiacon. Közben az euró kicsit megnyugodott a tegnapi nagy hajrá után, az amerikai inflációs adatra adtak bele a dollárba.Betonfalhoz közelít...
Néha muszáj metróznom – szögezte le Paul McCartney. A legendás Beatles-tag bevallotta, sosem érezte igazán magáénak a csillogást. Neki a hagyományos, hétköznapi élet mindig is jobban tetszett. – Hogy minőségi életet élhessek, meg kell tennem ezt-azt. Hogy igazán önmagam legyek, és ne csak egy celeb. Például időnként úgy érzem, muszáj metróra száll
A klímamodellezés eredménye bizonytalansággal terhelt, ezért az elővigyázatosság elvét követve az eredmények felülvizsgálatát időszakonként el kell végezni, ahogy ez a környezeti hatástanulmányban is szerepel - válaszolta írásban...
Az étkező fontos szerepet játszik családi és társasági életünkben. Jobban összetartja a családot, ha minden este egy szépen megterített asztal és finom falatok mellett, közösen vitatjuk meg a napi történéseket, és a barátainkat is szívesebben hívjuk át egy ebéddel vagy vacsorával egybekötött beszélgetésre.
Nagy bajban a közmunkások: olyan kevesen tudnak elhelyezkedni, hogy már az állami munkaügyi szervezet is elismeri a kudarcot. 100 emberből 89-et nem tudnak munkához juttatni.
Deák Kristóf, a Mindenki című kisfilm Oscar-díjas rendezője két éven keresztül dolgozott új forgatókönyvén Vörös Andrással. A Foglyok című játékfilmet, amely a Rákosi-rendszer legsötétebb napjaiban játszódik, jövőre mutatja be a Duna Televízió.
Júliusban 38 százalékos bővülést ért el az építőipar. A lakásépítéseket magába foglaló épületépítéseknél 28,5 százalékos volt a többlet. Az ingatlan.com szerint újabb építési hullám indult, csúcson van az újlakásfejlesztések száma.
A nagyon zavaros történet főszereplője egy azonosítatlan nő és egy eltitkolt levél, ami állítólag arról szól, hogy Brett Kavanaugh még gimnazistaként szexuális bűncselekményt követett el.
A Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo elárulta, meglepődött azon, hogy Kimi Räikkönen kétéves szerződést kötött a Sauberrel, és nem döntött a visszavonulás mellett. Fernando Alonsót viszont nem érte váratlanul a finn lépése. A Ferrari a héten jelentette be, hogy az idei szezont követően megválik Räikkönentől, aki azonban nem sokkal később bejele
Stagnálással kezdi a pénteki napot a forint az euróval szemben, 324 körül indul a kereskedés a devizapiacon. Közben az euró kicsit megnyugodott a tegnapi nagy hajrá után, az amerikai inflációs adatra adtak bele a dollárba.Betonfalhoz közelít...
A védjegy tulajdonképpen pozitív reklám, amely vásárlásra hív fel, és akár 30-40 százalékkal is növelheti a forgalmát az, aki védjegyet tesz a termékére - mondta Kiss Károlyné, az Érték és Minőség Nagydíj pályázati titkárság ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Elítélte és veszélyesnek nevezte Jeff Bezos, az Amazon kiskereskedelmi óriásvállalat és a The Washington Post című amerikai napilap tulajdonosa Donald Trump sajtóellenes támadásait.
Minden idők legnagyobb gazdasági összeomlásához súlyos csalások és visszaélések is vezettek, tíz év alatt mégsem került egyetlen bankvezér sem börtönbe.
A mi szecessziónk című tárlattal nyílt meg újra a Városligeti fasor egyik impozáns épülete, amelynek átfogó rekonstrukcióját több mint 300 millió forinttal támogatta a kormány.
A Volkswagen csütörtökön, azaz szeptember 14-én bejelentette: befejezik a Beetle gyártását 2019-ben. A Volkswagen amerikai vezére, Hinrich Woebcken elárulta, a lépésre azért van szükség, mert a jövőben a cégcsoport stratégiájával összhangban, az elektromos autók gyártására akarnak koncentrálni. Az eredeti Volkswagen Beetle, vagy, ahogy idehaza m
Új márkát indít az Uniqa, a Cherrisket, amely az ígéret szerint az alapjaitól gondolja újra a biztosítási modellt az értékesítési folyamattól kezdve a kárrendezésig. A Spotify-hoz hasonlóan havidíjas alapon működik, a szerződéskötés...
A török líra tegnapi megugrása mellett szépen erősödik a hazai valuta is tegnap óta, és a cseh korona is jó formában van. A részvénypiacok is emelkednek világszerte, a hazai börzén a Mol és a Telekom mennek nagyot.
Elítélte és veszélyesnek nevezte Jeff Bezos, az Amazon kiskereskedelmi óriásvállalat és a The Washington Post című amerikai napilap tulajdonosa Donald Trump sajtóellenes támadásait.
Minden eddignél több versenyző vesz részt a Marton Éva énekversenyen, amelynek szombati döntőjébe két magyar tehetség Ádám Zsuzsanna és Megyimórecz Ildikó Lilla is bejutott. A döntőt a Bartók Rádió is közvetíti.
Fésűs Nelly sosem gondolta volna, hogy egyszer valóban férjhez megy, hiszen szerelme, Vajtó Lajos kifejezetten ellenezte a házasságot. Ennek ellenére épp neki jutott eszébe, hogy meglepje Nellyt, így olyan esküvőt szervezett gyermeke anyjának, amit élete végéig nem felejt majd el.
Nem csupán savat, de lúgos folyadékot is használtak, eltorzítva sok áldozatuk arcát. Voltak, akik ezért már nem mehettek vissza korábbi munkahelyükre, és örökre elveszítették azt.
A magyar fogyasztók 95 százalékban magyar borokat vásárolnak és fogyasztanak, közel háromnegyedük pedig egyáltalán nem iszik külföldi bort – tudtuk meg Szabó Ádámtól, az Ital Magyarország marketingigazgatójától.
– A digitális világ és annak fejlődésének hatásairól, valamint a digitalizáció gyerekekre gyakorolt befolyásáról tartottak kerekasztal-beszélgetést szakértők Jakupcsek Gabriella vezetésével a Vodafone jóvoltából belvárosában csütörtök délután.
Amerikai stúdió vásárolta meg a Magyar Nemzeti Filmalaptól a Ruben Brandt, a gyűjtő című új magyar film észak-amerikai és latin-amerikai forgalmazási jogait - közölte a filmalap csütörtökön az MTI-vel.
Az Uniqa mai sajtóeseményén kiderült, mire céloztak az elmúlt hetekben a biztosító "Alap, hogy..." kezdetű plakátjai. A Kurtisz Krisztián vezérigazgató formabontó ötleteként elinduló Cherriskkel a társaság új brandet és új koncepciót...
A legfrissebb adatok szerint 2018 augusztusában az árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabb az egy évvel korábbinál. 12 hónap leforgása alatt az élelmiszerek nem kevesebb, mint 4 százalékkal kerülnek többe, ezen belül ráadásul...
A mexikóvárosi öttusa-vb női döntőjében volt egy hatodik tusa is, a körömrágással kombinált számolgatásé, amiből aztán a triónk olyan jól jött ki, hogy világbajnok lett.
Nyelvórára költenek a szülők a legtöbbet, ha különóráról van szó. Vajon meddig lehet terhelni a gyereket, és milyen technikákkal érhető el, hogy még az iskolai órák után is benne maradjon bármi a fejében?
Kemény közleményben reagált arra a Demokratikus Koalíció, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette: az MTA Közgazdaságtudományi Intézetét meg kell szüntetni.