Új márkát indít az Uniqa, a Cherrisket, amely az ígéret szerint az alapjaitól gondolja újra a biztosítási modellt az értékesítési folyamattól kezdve a kárrendezésig. A Spotify-hoz hasonlóan havidíjas alapon működik, a szerződéskötés...
A török líra tegnapi megugrása mellett szépen erősödik a hazai valuta is tegnap óta, és a cseh korona is jó formában van. A részvénypiacok is emelkednek világszerte, a hazai börzén a Mol és a Telekom mennek nagyot.
Elítélte és veszélyesnek nevezte Jeff Bezos, az Amazon kiskereskedelmi óriásvállalat és a The Washington Post című amerikai napilap tulajdonosa Donald Trump sajtóellenes támadásait.
A magyar fogyasztók 95 százalékban magyar borokat vásárolnak és fogyasztanak, közel háromnegyedük pedig egyáltalán nem iszik külföldi bort – tudtuk meg Szabó Ádámtól, az Ital Magyarország marketingigazgatójától.
– A digitális világ és annak fejlődésének hatásairól, valamint a digitalizáció gyerekekre gyakorolt befolyásáról tartottak kerekasztal-beszélgetést szakértők Jakupcsek Gabriella vezetésével a Vodafone jóvoltából belvárosában csütörtök délután.
Amerikai stúdió vásárolta meg a Magyar Nemzeti Filmalaptól a Ruben Brandt, a gyűjtő című új magyar film észak-amerikai és latin-amerikai forgalmazási jogait - közölte a filmalap csütörtökön az MTI-vel.
Az Uniqa mai sajtóeseményén kiderült, mire céloztak az elmúlt hetekben a biztosító "Alap, hogy..." kezdetű plakátjai. A Kurtisz Krisztián vezérigazgató formabontó ötleteként elinduló Cherriskkel a társaság új brandet és új koncepciót...
A legfrissebb adatok szerint 2018 augusztusában az árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabb az egy évvel korábbinál. 12 hónap leforgása alatt az élelmiszerek nem kevesebb, mint 4 százalékkal kerülnek többe, ezen belül ráadásul...
A mexikóvárosi öttusa-vb női döntőjében volt egy hatodik tusa is, a körömrágással kombinált számolgatásé, amiből aztán a triónk olyan jól jött ki, hogy világbajnok lett.
Kemény közleményben reagált arra a Demokratikus Koalíció, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette: az MTA Közgazdaságtudományi Intézetét meg kell szüntetni.
A magyar politika annak a tudománya, hogy Magyarország egy olyan anyaország maradjon, amelyre minden magyar ember mindenkor számíthat – mondta a házelnök.
Augusztusban a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Kínában, az ipari termelés növekedési üteme május óta a legmagasabb szintet érte el, az állóeszköz-beruházások növekedései üteme viszont rekordalacsonyra lassult a pekingi nemzeti statisztikai hivatal, a National Bureau of Statistics (NBS) pénteken közzétett kimutatása a
New York – Egyenesen a kifutóról ment szülni egy modell: Rihanna fehérnemű-kollekciójának bemutatóját követően indult be a szülés az extrém külsejű Slick Woodsnál.
Az államfő szerint a párizsi megállapodás vállalásai nem elegendők a Föld klímájának védelme érdekében. Beszámolt több olyan országos, állami és városi kezdeményezésről és vállalásról, amely túlmutat a korábban megfogalmazott célkitűzéseken, és pénzügyileg is előnyös.
Pomázi Gyula elmondta, hogy az építőipar növekedése igazodik az elmúlt időszak trendjéhez. Az ágazaton belül az épületek építése, az egyéb építmények építése is jelentősen nőtt.
Ahogy az időjárás megengedi, megjelennek a biciklisták az utakon, és egészen a téli szezonig számottevő szereplői a városi közlekedésnek – valamint a baleseti ügyeleteknek.
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az árva gyermekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója 500 gyermeket vitt el a Parlamentbe. A 25 éve Erdélyben alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a 10 éves Jobb Velünk a Világ!, valamint a Nem Adom Fel Alapítvány által közösen szervezett jótékonysági koncerten résztvevő 500 gyermek látogatá
Magyarország gázellátása és a paksi bővítés lehetnek a szeptember 18-ai moszkvai Putyin-Orbán találkozó legfontosabb témái. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az újabb hosszú távú szerződés azonban egyelőre...
A Belügyminisztérium honlapjára felkerült egy rendeletmódosítás tervezet, amit Pintér Sándor jegyez, a dokumentum szerint a rabok végeznék az új börtönök építésével járó munkákat – írja az Index.
Az új centrummal a Ford legnagyobb európai adminisztratív központja Magyarországon jön létre – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a megnyitón.
Elhallgatott tragédiák és elnyomott nők, élénk viták az oktatási reformról: a Romániai Magyar Doktoranduszok Országos Szövetsége idén is megrendezte a Brain Pub konferenciát a margittai Szabadság Feszten, amelyre mi is meghívást kaptunk. Beszámolónk a Partiumból.
A Financial Times három újságírója összeszedte, minek kell megtörténnie ahhoz, hogy a világ a lehető legkevesebb veszteséggel vészelje át a következő krachot.
Tíz éve, 2008. szeptember 15-én gazdasági kataklizmára ébredt a világ. A Lehman Brothers hirtelen összeomlása egy szemvillanás alatt 25 ezer munkahelyet törölt el, és olyan dominóeffektust indított el a globális pénzpiacokon, mely a legsúlyosabb pénzügyi krízisbe torkollt a nagy gazdasági világválság óta. De sokak szerint egyenesen minden idők legs
– A rendőrség, a mentők és a katasztrófavédelem arra kéri az embereket, hogy csak tényleges veszély esetén hívják a 112-es segélykérő vonalat. Erről közösen tartott sajtótájékoztatót a három szervezet pénteken en.