Brüsszel Lengyelországot Hazánkhoz hasonlóan komoly nyomás alatt tartja, amiért kormánya szuverenista politikát folytat, s intézményeit meg akarja védeni a külföldi befolyástól.
A DailyMail találta meg a Redditen ezt a fotót, amelyen egy autó látható. Maga az autó alig fellelhető, mert az oldaláról annyira visszaverődik a környezet képe, hogy szinte fel sem tűnik. Átlátszó vagy tükör van az oldalán?
Az Európai Parlament liberális-demokrata csoportjának elnöke egy nappal a Magyarország elleni szavazás után azokra a veszélyekre hívta fel a figyelmet, amelyeket az Orbán-kormány politikája jelent nemzetközi szinten.
Kikerülnek a Zwack részvényei a BUX indexből, miután a társaság immár másodszor nem tudott megfelelni a Budapesti Értéktőzsde által támasztott kritériumoknak. A BÉT döntését az OTP elemzői kommentárban értékelte, az elemzőház...
Miközben egyre nyílik az olló a nyugdíjasok és az aktívkorúak keresete között, idén elmaradhat a nyugdíjkorrekció, mivel az infláció mértéke nem haladta meg a 3 százalékot.
Lengyelország tegnap jelezte, hogy biztosan vétót fog emelni a hazánkkal szembeni potenciális szankciók ellen, amennyiben a jelentés az Európai Tanács elé kerül.
Még mindig lehet 10% körüli garantált hozamot elérni, ha négy éves futamidőre kötünk lakástakarék-pénztári szerződést, havi 20 ezer forint befizetése mellett ugyanis éves 72 ezer forintos állami támogatást kasszírozhatunk be vele....
Vida Kristophernek a Nagymihály (Michalovce) csapata ellen szerzett találatát választották meg az első hónap legszebb góljának a szlovák labdarúgó-bajnokságban.
Már a születés pillanatában megkezdődik az újszülött adaptációja a külvilághoz, melynek során a légutak és a gázcsere azonnali változását a későbbiekben a keringés, a hőháztartás, valamint az anyagcsere átalakulása követi.
A celeb Instagramon jelentette be, hogy összvissz egyszerű polgári esküvőn férjhez ment, úgyhogy mostantól Farkas Alexa. "Ez volt életem legszebb napja. A drága esküvői ruhát, a milliós gyűrűt elhagyva egy polgári esküvő keretein belül hivatalosan is Farkas Alexandra vagyok. Köszönöm nektek, akik szerettek bennünket, drukkoltatok nekünk és kiálltat
Csonka Piciről rengeteg dolgot tudhatunk, de azt nem, hogy hogyan oldja meg a konfliktusokat a magánéletében. A Holnap tali! című sorozat kapcsán most elárulta: a magánéletben is nagyon pozitív személyiség, aki arra törekszik, hogy őszintén megbeszélje a problémákat. És úgy tűnik, ezúttal a sorozatban is így tesz, ha eddig nem is volt szokása. Az e
Országszerte Hepatitis C-szűrést rendez szombaton a Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete. A szervezet alelnöke az InfoRádiónak elmondta: az esemény gyors, ingyenes és névtelen.
Az esküvői fotókból is kiderül, hogy Kelly Burndred egész életében küzdött a kilókkal. Az anya tömege mindig is 120 kg körül mozgott, és soha nem tudott ezzel megbarátkozni. Azonban senki sem sejtette, hogy élete álmának teljesítésével a helyzet csak romlani fog. Kelly 2015-ben, 37 éves korában elvégeztetett egy gasztroenterológiai beavatkozást,
Sokan teszik fel a kérdést mostanában, miféle párt politikusa is a vehemensen Magyarországra támadó Judith Sargentini? Aki utánanéz, különös dolgokra bukkanhat.
Még mind a mai napig lelkesen ad életmódbeli tanácsokat Monspart Sarolta. A világbajnok tájfutó a ma este 20.30-kor adásba kerülő Jakupcsek Plusz című műsorban őszintén elmondta: szerinte a férfiak halálozásában a nőknek is van szerepük.
Fura ez az Instagram követőszerzési hajsza. Attól, hogy a követőid száma nagy még a tartalommal és a közönségeddel is kellene foglalkozni. Nem ér semmit a sok ezer követő, ha a tartalmad 0, semmit mondó… Nap mint nap szembe találkozok robotokkal, akik ki-be követik a profilomat. Aztán minden hétre jön egy instahuszár, aki robotot szeretne eladni