A terrorizmus elleni küzdelem továbbra is központi kérdés a világpolitikában. Bár 2001. szeptember 11-e után az Amerikai Egyesült Államok háborút hirdetett a terrorizmus ellen, ma nagyobb veszélynek tart egyes nagyhatalmakat – emelte ki az InfoRádió Aréna című műsorában a nemzetbiztonsági szakértő.
Brüsszel - Nem Magyarországgal, hanem az ország kormányával van baja Judith Sargentini holland zöldpárti képviselőnek - mondta el az ECHO TV riporterének a politikusnő. A jelentés elfogadásával kapcsolatban azt mondta: szeretné, ha még az idén lépnének a tagországok.
Rohamosan közeledik a rágcsálóirtás főszezonja, ezért már most érdemes megtalálni az érvényes engedéllyel rendelkező szakembert vagy céget, gázmester nélkül ugyanis nem végezhető a kártevő-mentesítés.
Hatszintes parkolóház épül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. terminálja előtt 2500 parkolóhellyel, közvetlen összeköttetéssel mindkét terminálhoz - közölte az építtető Budapest Airport. A BUD 2020 repülőtér-fejlesztési...
A Figaro internetes vitaműsorában Olivier Duhamel politológus arról beszélt: szankciókkal kell fenyegetni Magyarországot; Alexis Brézet, a Figaro újságírója szerint viszont Magyarországot valójában azért állítják pellengérre, mert nem fogad be bevándorlókat.
Hatszintes parkolóház épül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. terminálja előtt 2500 parkolóhellyel, közvetlen összeköttetéssel mindkét terminálhoz - közölte az építtető Budapest Airport. A BUD 2020 repülőtér-fejlesztési...
Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló jelentést az Európai Parlament. A plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a dokumentumot.
Az Appeninn közölte, hogy a zártkörű forgalomba hozatallal kibocsátott 150 darab "Appeninn Nyrt. kamatozó EURO kötvény" elnevezésű kötvényének futamideje 2018. év szeptember hó 10. napján lejárt. A társaság 130 darab, összesen...
A Budapest Airport hatszintes parkolóházat épít a 2. Terminál előtti parkolóterületen, heteken belül kezdődnek a munkálatok. Az építkezésről térképet, a parkolóházról látványtervet is közöltek.
Több mint egy éve tudja, hogy milyen gesztusokat várnak tőle. Egy részét az amerikaiaknak még meg is ígérte. Mégse tett semmit, hogy béküljön a néppárttal.
Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló jelentést az Európai Parlament. A plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a dokumentumot. Nem csak a magyar sajtó foglalkozott a jelentés megszavazásával, hanem a világsajtó is.
Az Európai Parlament kétharmados többséggel elfogadta az úgynevezett Sargentini-jelentést, most az osztrák elnökség feladata lesz eldönteni, hogy az mikor és milyen módon kerül az Európai Tanács elé - mondta az InfoRádióban Gyévai Zoltán, a Bruxinfo főszerkesztője.
Kiütéses győzelmet aratott a spanyol labdarúgó-válogatott a horvátok ellen, Luis Enrique szövetségi kapitány együttese 6-0-ra verte az idei vb ezüstérmesét.
Hatszintes parkolóház épül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. terminálja előtt 2500 parkolóhellyel, közvetlen összeköttetéssel mindkét terminálhoz - közölte az építtető Budapest Airport szerdán az MTI-vel.
Nagy ígéretet tett első győzelme után a szövetségi kapitány: Marco Rossi biztosra ígéri, hogy csapata mindig küzdeni fog és sosem adják fel, miután emek gólokkal nyertek a görögök ellen.
Tíz éve, 2008. szeptember 15-én gazdasági kataklizmára ébredt a világ. A Lehman Brothers hirtelen összeomlása egy szemvillanás alatt 25 ezer munkahelyet törölt el, és olyan dominóeffektust indított el a globális pénzpiacokon, mely a legsúlyosabb pénzügyi krízisbe torkollt a nagy gazdasági világválság óta. De sokak szerint egyenesen minden idők legs
Nem sokkal a görögök elleni győzelem (2-1) után itt az újabb örömhír Lovrencsics Gergő számára: szerdán megszületett ugyanis a válogatott labdarúgó második kisfia.
A pénzügyi tudatosságra való nevelést nem lehet eléggé korán elkezdeni, hiszen minél fiatalabb valaki, annál könnyebben sajátítja el az alapvető pénzügyi tudnivalókat. Egy új kutatása azt vizsgálta, hogy mi jellemzi a fiatal generációk...
Los Angeles - Rendezőként is bemutatkozik a közönségnek Halle Berry Oscar-díjas színésznő, aki márciusban kezdi el forgatni a Bruised című harcművészeti filmet.
A 2018-as "Nagy kriptodeviza-összeomlás" lassan bekerülhetne a rekordok könyvébe. A kriptodevizákból képzett MVIS CryptoCompare Digital Assets 10 index a januári csúcsokról 80 százalékot zuhant, többet, mint a Nasdaq Composite index a dotkomlufi...
Az állami (sport)vezetés az MKSZ-szel, valamint a turisztikai ügynökséggel karöltve eltökélt, hogy a kerékpározásban rejlő sportolási és üzleti lehetőségeket egyaránt kiaknázza.
Madárrajt irányíthat vagy kipróbálhatja az osztrák főváros új önvezető buszát. Minderre a Bécsi Kutatás Ünnepén van mód, ahol mintegy negyven projekt mutatkozik be a nagyközönségnek - írja a Piac és profit.
Újabb válság felé tart az alumíniumipar, ugyanis az Egyesült Államok továbbra is szankciókkal sújtja a világ második legnagyobb alumíniumgyártóját, az orosz Ruszalt, amely így kiszorulhat arról az éves iparági fórumról, ahol a jövőbeli megrendelésekről is tárgyalnak az ágazat szereplői – írja a Bloomberg nyomán a g7.24.hu.
A legfrissebb globális befektetői felmérés alapján a piaci szereplők immár New Yorkot tartják a világ első számú pénzügyi szolgáltatási központjának, a ranglistát hosszú évekig vezető London a dobogó második helyére szorult vissza....
A külgazdasági és külügyminiszter az ATV Egyenes beszéd ma esti adásában beszél a tegnapi EP-vita hangulatáról, és arról, miért tartja hazugságnak azt, ami a sajtó egy részében megjelent az ülésről.