Franciaországban is tombol a hőség: az Electricité de France áramszolgáltató a forróság miatt három atomerőmű négy reaktorblokkjának leállítását is elrendelte szombaton.
Újabb naperőmű-beruházásokat, illetve a beruházásokkal összefüggő ügyeket nyilváníthat nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé a kormány a szaktárca javaslata alapján. További 23 napelemes erőművel bővülhet a nemzetgazdasági...
Japánban egyperces csenddel adóztak hétfőn a hirosimai atomtámadás áldozatai emlékének az első atombomba ledobásának 73. évfordulóján. Abe Sindzó miniszterelnök megemlékező beszédében kijelentette: egyre nő a különbség az atomhatalmak és az atomfegyverrel nem rendelkező országok között.
Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a legkisebbek nemzeti öntudatának erősítésére - derül ki az óvodai nevelés országos alapprogramjának nemrégiben elfogadott módosításából. Emellett meg kell ismerkedniük a magyarság eredetével, történelmével...
Augusztus 5-én rekorddöntéssel zárult a jelentkezés a Design Terminal őszi mentorprogramjára. A több mint kétszáz pályázó 5 kontinensről, 56 országból jelentkezett - jelentette be a Design Terminal, mely szerint ez is bizonyítja, hogy...
Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután a befektetők a kereskedelmi háborús aggodalmak helyett ezúttal a vállalati gyorsjelentésekre és az ezúttal valódi meglepetést nem okozó júliusi munkaerőpiaci...
A második negyedévre vonatkozó adatok szerint a japán nyugdíjalap 1,7%-os hozamot ért el elsősorban a külföldi részvénybefektetésein, ami 23 milliárd dollárral növelte a kezelt vagyont - számol be a hírről a Bloomberg. A 23 milliárd...
Még márciusban számoltunk be róla, a Volvóval közös tulajdonban lévő, és a svéd márka műszaki alapjait használó, Lynk & Co névre keresztelt új kínai gyártó jövőre Európába is elhozza portékáját. A kínaiak nagyon komolyan veszik az utópiacra való belépést, és ez modelljeiken is látszik: a 01 és a 02 crossoverek után ezúttal a 03 típuskódot viselő négyajtóssal lett immár háromtagú a palettájuk – így…
Hétfőtől vasárnapig országos sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség a gyorshajtók kiszűrésére - mondta Jámbor István ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakirányító osztályának vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Európa-szerte kevesebb gabona termett idén, mint tavaly, megnőtt a búza ára, ami árnövekedést idézhet elő a sütőipari termékeknél. A sertéshús és a húskészítmények is többe kerülhetnek ősztől, de az erős verseny miatt nem biztos, hogy a kereskedők az árnövekedést teljes mértékben áthárítják a fogyasztókra – írja a Népszava.
A legjobb magyar, Fucsovics Márton egy helyet javított, így 51. a férfi teniszezők világranglistáján, amelynek élcsoportjában nem történt változás. Babos Tímea viszont párosban és egyesben is megőrizte helyezését.
Első körben a fémkereskedelmet és az autóipart sújtó szankciókat vezették be újra, az olajipari szankciókat 90 nap múlva léptethetik életbe. Az eredmény vitatható: Iránban hirtelen egymásra találtak a reformisták és a keményvonalasok, a világban újabb front nyílhat az USA és Kína, illetve az EU kereskedelmi háborújában.
A 33 éves játékos, aki az oroszországi világbajnokságon két meccsen játszott, közösségi oldalán tudatta követőivel, hogy visszavonul a nemzeti csapattól.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon hétfő reggel: az euróhoz és a svájci frankhoz képest kissé erősödött, de a dollárral és a japán jennel szemben gyengült.
Anarchia és botrány jellemzi az egészségügy egyes területeit - mondta el a Magyar Időknek Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Az utóbbi időben számos kórházat és szakrendelőt ellenőrzött az ÁSZ, annak...
Még márciusban számoltunk be róla, a Volvóval közös tulajdonban lévő, és a svéd márka műszaki alapjait használó, Lynk & Co névre keresztelt új kínai gyártó jövőre Európába is elhozza portékáját. A kínaiak nagyon komolyan veszik az utópiacra való belépést, és ez modelljeiken is látszik: a 01 és a 02 crossoverek után ezúttal a 03 típuskódot viselő négyajtóssal lett immár háromtagú a palettájuk – így…
A kezdeti emelkedést követően lefordultak az európai tőzsdék hétfőn, miután a kontinens börzéire továbbra is a globális kereskedelmi háború árnyéka vetült. A régiós börzék felemásan teljesítenek ma, azonban a magyar tőzsdén kitartott...
Cunamiriasztást adtak ki vasárnap Indonézia Lombok és Bali szigetein, miután hetes erősségű földrengés rázta meg a térséget, aminek következtében legkevesebb 142-en meghaltak, több százan megsérültek – a riasztást később visszavonták, csak rövid ideig volt érvényben
A Volkswagen már nagy erőkkel készül új, elektromos almárkájának elindítására: a kompakt I.D. jövő ősszel mutatkozik be, többi testvére – a Crozz, a Buzz és a Vizzion – pedig szépen sorban érkezik majd utána. Ezúttal Jost Capito-t, a németek R részlegének vezetőjét kérdezték arról, hogy a villanyos modellek is megkaphatják-e majd a sportos teljesítményt jelképező betűt.
Huszonnégy határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t
Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a prágai székhelyű Perfectum Consulting CZ SE-nek, hogy jogosulatlanul betétet vagy más visszafizetendő pénzeszközt gyűjtsön. A társaság - Investment GP...
A Welt am Sonntag című német lap vasárnap számolt be arról, hogy a Volkswagen az új emissziós normákra készülés hevében fel kellett függessze a környezetre kevésbé káros autóinak eladását.
Fennakadások tapasztalhatóak a CIB Bank elektronikus csatornái, valamint az ügyfélszolgálat elérésében is - derül ki a bank Facebook-oldalán közzétett tájékoztatóból. Fennakadások tapasztalhatóak a CIB Bank elektronikus csatornái...
Franciaországban is tombol a hőség: az Electricité de France áramszolgáltató a forróság miatt három atomerőmű négy reaktorblokkjának leállítását is elrendelte szombaton.
Mérára ezen a hétvégén tényleg az egész világ ellátogatott. Ha nem is személyesen, akkor a zenéjén keresztül köszönt be a nagyvilág a falu népének. Egy pillanatig sem keltette a zenei kínálat azt az erőltetett érzést, miszerint most itt megteremtjük a népek és nemzetek testvéri összetartozását. Pusztán mindenki elhozta azt, amit szépnek gondol a sa