Bár Európa nagy része hőségtől tikkad, Londonban már megnyílt a Selfridges karácsonyi vására. A világhírű áruház 145 nappal az ünnepek előtt ötszáz darabos "kapszulakollekció" árusítását kezdte meg Oxford Street-i üzletében, szeptember 4-től pedig már 3800 termékből válogathatnak a világ minden tájáról érkező vevők.
Több mint féléve már két társaság is versenyez Budapesten a közösségi autómegosztás piacán. Nemzetközi összehasonlításban meglehetősen kevés autó bérelhető még ebben a rendszerben Budapesten, az utazási szokásokat mind a MOL...
Az orvostársadalom csak kis része jár jól a hálapénz-rendszerrel, amelynek összértékét jelenleg is 100 milliárd forintra becslik. Ennyi pénz mozog szabadon az orvosok, nővérek és betegek között. A magyar valóságban már lassan mindenki tízezrekkel kitömött borítékkal indul a kórházba, ha baj van, miközben anélkül is ellátnák őket – nyilatkozták az A
Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a 470-esek között, Berecz Zsombor pedig Finndingiben folytathatja az aranycsoportban a küzdelmeket a szombaton zárult selejtezőket követően az aarhusi olimpiai kvalifikációs vitorlázó-világbajnokságon.
A százszázalékos teljesítménnyel listavezető Ferencváros 3-1-re legyőzte a vendég Szombathelyi Haladást a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján. NB I-es eredmények.
Egy Facebookon közzétett videó tanúsága szerint szombaton feltöltötték a Dagály Fürdő medencéit. A közösségi oldalon azt találgatják, vajon a népszerű strand újranyitásának közeledését jelzi-e az intézkedés.
Néhány héten belül, még augusztusban kiengedhetik a börtönből Eva Rezesovát. A négy ember halálával végződő gázolás miatt leültetett szlovák nőnek azonban nem lesz könnyű dolga, hiszen csak feltételesen kerülhet szabadlábra. A kriminálpszichológus szerint a bűntudatát egy bocsánatkéréssel enyhíthetné.
Lehet, hogy hamarosan teljesen körbeparcellázzák a Balaton-partot? Erre is keressük a választ a vasárnapi esti Heti Napló című műsorunkban, valamint annak is utánajártunk, hogy hogyan lehet valakiből világjáró pilóta. Emellett pedig Marian Cozma gyilkosainak szabadulásával is foglalkozunk. Heti Napló, vasárnap este 19:00-kor, az ATV-n.
Vasárnap észak felől közeledő, majd feloszló hidegfront okoz erőteljesebb gomolyfelhő-képződést, főként az ország északi felén elszórtan záport, zivatart. A többórás napsütés mellett erősödő gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, és délen helyenként, az ország északi felén délutántól elszórtan zápor, zivatar is várható. Többnyire gyenge vagy mérséke
Április óta legalább tizennyolc törpeelefánt pusztult el Borneó szigetén. Egy részükkel orvvadászok, másokkal helyi gazdák végeztek, illetve több állat mérgezésben pusztult el.
A tartós aszályhelyzet számos EU-országban érinti a szántóföldi növények és az állati takarmány termelését. Ezért az Európai Bizottság lazít a szigorú szabályokon, illetve lehetővé teszi a támogatások korábbi kifizetését is – írja az agroinform.hu.
Egy harminc éve nem használt halastóból lesz hadi élménypark a Somogy megyei Bodrogon. Egy német tengeralattjárót telepítenek a tóba, amely szabadulószobaként működik majd.
Újabb rekordot ért el a napenergia termelése Németországban; a naperőművek júliusban 6,17 terawattóra villamos energiát állítottak elő, megdöntve a májusi 5,93 TWh-s csúcsot. A rekord ellenére a német villamosenergia-rendszer nem él...
Ötödik alkalommal rendezték meg Balatonfüreden a Miss Balaton szépségverseny döntőjét. A szombat esti finálén ismét gyönyörű lányok mutatkoztak be a színpadon, így az Epres Judit vezette zsűrinek – amelynek tagja volt Debreczeni Zita és Dobó Ági is – nem volt könnyű dolga meghozni a döntést, hogy kinek a fejére kerüljön a korona. Végül a miskolci e
Újabb rekordot ért el a napenergia termelése Németországban; a naperőművek júliusban 6,17 terawattóra villamos energiát állítottak elő, megdöntve a májusi 5,93 TWh-s csúcsot. A rekord ellenére a német villamosenergia-rendszer nem él...
Látni és hallani, ahogy az emberek újra emberek lehetnek. Beszélgetnek és mulatnak, érdeklődnek egymás és a művészet iránt. Valószínűleg ez is volt a szervezők célja.
Jövő hétfőtől vasárnapig ismét gyorshajtókra vadásznak a rendőrök. Országos sebességellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten - közölték a police.hu-n pénteken. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának...
Leginkább csak álcázva láthattuk eddig a hamarosan érkező legnagyobb BMW-t. Az X7 most megmutatja teljes külsejét, ami szinte teljes egészében hozza a tanulmányautót.
Torlódás alakult ki a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyek ki- és belépőoldalán vasárnap délelőtt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Nicolás Maduro venezuelai elnöknek hirtelen meg kellett szakítania beszédét szombaton egy caracasi katonai rendezvényen, mert dróntámadás célpontja volt, emiatt sürgősen el kellett hagynia a helyszínt
Folytatódhat a Jobbik szétesése, szavazóik elvándorlása és egyre inkább úgy tűnik, hogy a párt vezetőit a háttérből továbbra is Vona Gábor irányítja - mondta Deák Dániel politológus, a Figyelő munkatársa az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában
Torlódás alakult ki a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyek ki- és belépőoldalán vasárnap délelőtt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t
A drúz kisebbség és zsidó támogatóik több tízezres tömege tüntetett szombat este egy zsúfolásig megtelt téren Tel-Aviv központjában az Izraelt a zsidó nép nemzeti otthonaként meghatározó törvény ellen