A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében újra elérhető a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) számára a "Kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" című pályázati felhívás, amelynek korábbi 22 milliárd forintos keretösszegét a jelentős érdeklődésre tekintettel a kormány további 20 mill
Júniusban is kétszámjegyű bruttó béremelkedést láttunk a magyar gazdaságban a KSH adatai alapján, azonban az egyre magasabbra szökő infláció miatt a reálbérek növekedési üteme lassul. Júniusban 10%-kal nőttek a bruttó bérek...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) két nappal meghosszabbítja a szeptemberre szóló helyközi dolgozó- és tanuló havibérletek érvényességét, így augusztus 30-tól is elfogadják a szeptemberi helyközi bérleteket - közölte az ITM szerdán az MTI-vel.
Elképesztő ütemben elkezdték szórni a strukturált betéteket a kínai bankok, mivel a szabályozói terhekkel, a fintechszektorral és az alacsony kamatmarzsokkal küszködve már elég nehézkesen tudnak bevételhez jutni - írja a Wall Street...
Havi 25 millió tranzakciót hajtanak végre a banki ügyfelek Magyarországon, a bankközi átutalások száma az idei első negyedévben átlépte a 75 milliós határt - írja szerdai számában a Világgazdaság.
Az egy évvel korábbi 31 millió forintos veszteség után 540 milliós adózott nyereséget ért el az idei második negyedévben a CIG Pannónia. A díjbevételek számviteli okok és a folytatódó portfóliótisztítás miatt csökkentek, az új...
A BMW már akkor sokakat meglepett, amikor bejelentette, hogy alig öt év után még idén lecseréli a jelenleg futó, harmadik generációs X5-öt, ráadásul egy alapjaiban új kivitelre. A második meglepetés pedig akkor érkezett, amikor a várakozások előtt meg is történt a modell premierje. Most pedig már nálunk is rendelhető az újdonság, igaz, az árak terén már nincsenek akkora meglepetések.
Törökország azonnal véget vethetne a lírára is kiható diplomáciai válságnak, ha elengedné Andrew Brunson fogva tartott amerikai lelkészt - mondta John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó szerdán. "A török kormány nagy hibát...
Amíg nem változik az európai uniós politika, addig ezt nagyon sokan meghívólevélnek tekintik – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
A befektetők idén eddig 834 millió dollárt vontak ki a Bill Gross által kezelt janusos kötvényalapból, mellyel így az alapban lévő vagyon 1,2 milliárd dollárra apadt - számol be a hírről a Financial Times. Bill Gross kötvényalapja idén...
A Facebook több mint 652 oldalt, csoportot, platformot, a Twitter pedig 284 "gyanús" fiókot távolított el, a törölt tartalmak többsége iráni, kisebb részük orosz eredetű volt - jelentette be kedden este Nathaniel Gleicher, a Facebook kiberbiztonságért felelős vezetője, valamint hivatalos blogján a Twitter.
A Richter szerdai tájékoztatása szerint a társaság amerikai partnerének, az Allergannak küldött levelében az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerfelügyelet (FDA) elutasította az Esmya amerikai törzskönyvezési kérelmét. Döntött az FDA...
Itthon gyakorlatilag nem akad olyan jelentkező, aki gazdaságokban dolgozna, például a tehenészetekben. Éppen ezért az ország számos pontján foglalkoztatnak már vendégmunkásokat Indiából, akikkel már a helyiek is többé-kevésbé megbarátkoztak...
Ismét elmaradt a magyar hitelminősítői besorolás javulása, péntek éjjel a Standard & Poor’s (S&P) csak megerősítette a mostani osztályzatot és a pozitív kilátásokat.
A CIG Pannónia Csoport 1,155 milliárd forint első féléves adózott eredményről számolt be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett gyorsjelentésében. A tavalyi első félévet 30 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta a csoport az egyszeri hatásoktól megtisztítva.
A nagy bankok és fintechcégek segítségét kéri Mexikó új kormánya, mivel növelni akarják a bankszámlák népszerűségét az országban. Jelenleg a felnőtt mexikóiak harmada rendelkezik csak bankszámlával - írja a Reuters. Arturo Herrera...
A BMW már akkor sokakat meglepett, amikor bejelentette, hogy alig öt év után még idén lecseréli a jelenleg futó, harmadik generációs X5-öt, ráadásul egy alapjaiban új kivitelre. A második meglepetés pedig akkor érkezett, amikor a várakozások előtt meg is történt a modell premierje. Most pedig már nálunk is rendelhető az újdonság, igaz, az árak terén már nincsenek akkora meglepetések.
A német pénzügyminiszter, Heiko Maas egy új, az Egyesült Államoktól független "IMF"-et és egy teljesen új bankközi tranzakciós rendszert hozna létre a SWIFT helyett, hogy ezzel növelje Európa függetlenségét az Egyesült Államoktól....
Új lendületet adhat a globális gázolajfogyasztásnak az a küszöbönálló szabályozási változás, amelynek célja jelentősen mérsékelni a tengeri hajók károsanyag-kibocsátását. A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (International Maritime...
A Facebook több mint 652 oldalt, csoportot, platformot, a Twitter pedig 284 "gyanús" fiókot távolított el, a törölt tartalmak többsége iráni, kisebb részük orosz eredetű volt - jelentette be kedden este Nathaniel Gleicher, a Facebook kiberbiztonságért felelős vezetője, valamint hivatalos blogján a Twitter.
A Goldman Sachs után a Morgan Stanley is bejelentette, hogy nem követik tovább a Tesla részvényét, így a jövőben nem fogalmaznak meg azzal kapcsolatban ajánlást és célárat sem. Az ügy azért is érdekes, mert a Morgan Stanley vezető elemzője...
A Magyar Közlönyben való megjelentetéssel hivatalosan is kihirdették az adósságfék szabályok október 1-jei módosításáról szóló MNB-rendeletet. Ahogy június közepén bejelentették, az 5 éven belül változó kamatozású jelzáloghitelek...
Igazi világjárónak mondhatja magát Rónai Egon, aki vagy 50 országba eljutott és sok mindent átélt az utazásai során. Az egyik legemlékezetesebb élménye az volt, amikor hazaindulás előtt csúnyán meglopták.
Az olajpiac teljesen bizonytalan az árak alakulásával kapcsolatban. A befektetők legalább tucatnyi kedvező és kedvezőtlen hatást látnak maguk előtt, ember legyen a talpán, aki ebből eltalálja, hogy mely faktorok lesznek dominánsak. A magas változékonyság viszont szinte biztosan visszatérhet.