Állítólag 2019-re kész lesz a XI. kerület Fehérvári út 70. alatt épülő ingatlan, ahová az Alkotmányvédelmi Hivatalt, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központot (TIBEK) és a Kormányzati Adatközpontot költöztetik.
Ms. Hunter éjjelente 14 éves kislánynak adja ki magát a neten, majd találkozókat beszél meg férfiakkal, akik szexelnének vele, hogy lebuktassa őket. Nem ő az egyetlen, és ez a brit rendőrségnek egyre nagyobb fejfájást okoz.
Logikus: Simicska ráfizetett, a médiatermékekkel eddig nem foglalkozó szolnoki ügyvéd zsebből megveszi, és újraindítja. Kíméletlenül diktál a magyar sajtópiac.
Több mint 8 millió ember halhat éhen Jemenben az évek óta tartó polgárháború miatt – közölte az ENSZ Világélelmezési Programja. A 29 millió lakost számláló ország népességének ez csaknem az egyharmadát jelenti.
A hőség miatt csak az északi megyékre és a fővárosra, míg a felhőszakadás miatt csaknem az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat csütörtökre.
Az idén tízmilliárd, 2019-ben ötmilliárd forint áll rendelkezésre a terrorelhárítási elemző központnak is helyet adó ingatlan kialakítására és fejlesztésére, amely jövőre elkészülhet - írta a Magyar Hírlap csütörtökön. ...
Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője megerősítette, hogy az amerikai kormány 10-ről 25 százalékra emeli a 200 milliárd dollár értékű kínai importcikkre kivetendő védővámot. Lighthizer szerdán nyilatkozatot...
Február után már másodszor kerített körbe egy tanyát az ebesi önkormányzat a település határában, mert egy fél hektáros terület miatti vitát tíz éve nem tudják lezárni. Az itt gazdálkodó család gépei most belül rekedtek, azokkal reggel már el sem tudtak indulni dolgozni. A polgármester állítja, hogy a vitatott terület jogerősen az önkormányzat tula
Gyakorlatilag az egész országra riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat: megyéink többségében (Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron kivételével mindenhol) felhőszakadás miatt van érvényben az elsőfokú jelzés: intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat - írja a Met.hu. Emell
Országos közlekedési tarifaközösség létrehozásán dolgozik a kormány. Liberalizálni kell a közlekedési piacot. Hamarosan 160-nal hasíthatnak a vonatok bizonyos szakaszokon.
Az OTP Bank többségi tulajdont szerzett a Societe Generale francia nagybank bulgáriai és albán leányvállalatában - közölte az OTP a BÉT honlapján csütörtökön.
A PannErgy Nyrt. leányvállalata, a Kuala Kft. 10 éves hőszállítási szerződést kötött a japán hátterű GS Yuasa Magyarország Kft-vel. A társaság autóipari beszállítóként az elektromobilitásban használatos lítiumionos akkumulátorokat...
CIB Alapkezelő: "Egyelőre még csak a második negyedéves jelentési szezon közepén vagyunk az USÁ-ban, de annyi már most kijelenthető, hogy a pozitív meglepetések száma messze meghaladja a negatívokét, erős egy részvényre jutó eredményszámokat...
Több mint 70 ember meghalt Mexikó Alsó-Kalifornia államának fővárosában a rendkívüli hőség miatt - írta szerda este törvényszéki orvosokra hivatkozva a Milenio című helyi lap internetes oldalán.
Igaznak bizonyultak a tegnapi híresztelések, az OTP adásvételi szerződést írt alá a SocGen bolgár érdekeltségeinek megvásárlásáról. A tranzakció a negyedik negyedévben zárulhat. Az OTP Bank bulgáriai leánybankja, a DSK Bank EAD...
Az amerikai szenátus külügyi bizottsága már előkészített egy törvénytervezetet, amely szerint Washington semmilyen pénzügyi programot nem támogatna a Világbankon vagy a Valutaalapon keresztül a megrendült török gazdaság számára. Ha kitör egy igazi devizaválság és a Valutaalap nem lép közbe, akkor a török államcsőd elkerülhetetlen lesz. De ki fogja
A Mission: Impossible-filmek látszólag egy jól szervezett, ütőképes csapat bevetéseit mesélik el. Valójában a csapat mindig is háttérbe szorult, míg az előteret Ethan Hunt, egészen pontosan Tom Cruise foglalja el. Mondhatni, minden róla szól: ahogy a közelekedési eszközöket vagy éppen a legkülönfélébb fegyvereket használja, ahogy az erejét, ügyessé
Több megyében is razziázik a Nemzeti Adó-és Vámhivatal. Főleg a strandokat ellenőrzik, de Baranya megyében fagylalt és zöldségkereskedőket is ellenőriznek.
Igaznak bizonyultak a tegnapi híresztelések, az OTP adásvételi szerződést írt alá a SocGen bolgár érdekeltségeinek megvásárlásáról és megveszi a francia bank albán leányvállalatát is. A tranzakciók a negyedik negyedévben zárulhatnak....