2018. augusztus 11. szombat

aug. 11
12:42
Döntött Rasovszky Kristóf óvásáról az európai szövetség (Infostart)
Elutasították a magyar csapat óvását, így a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében Rasovszky Kristóf ezüstérmes maradt a glasgow-i Európa-bajnokságon.
aug. 11
12:42
Az utolsó pillanatban mégsem lőtte fel az űrszondát a NASA (ATV)
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) egy utolsó pillanatban fellépő műszaki probléma miatt elhalasztotta a Parker Solar Probe űrszonda szombatra tervezett fellövését, és közölte, hogy az indítást vasárnap próbálják meg újra.
aug. 11
12:42
Soha véget nem érő történetté kezd nyúlni a horvát LNG-projekt (NRGreport)
Harmadszor is elhalasztották a 2020-ra megépítendő horvátországi LNG-terminál kapacitásainak előzetes lefoglalását célzó Open Season eljárás lezárását. Az LNG Croatia által kiírt kötelező eljárás második körében sem sikerült ugyanis a terminál kapacitásait értékesíteni, ezért ismét ki kellett tolni az eljárás határidejét. Ez gyakorlatilag azt jelen
aug. 11
12:42
Hatalmas villámok, felhőszakadás és lélegzetelállító fények – így csapott le vihar az országra (SzMo)
Az éjjeli villámshow után bámulatos látvány fogadta a koránkelőket szombat hajnalban.
aug. 11
12:48
Megszületett a döntés az óvásról Rasovszky Kristóf drámai úszása után (Blikk)
Glasgow - Az európai szövetség (LEN) illetékes testülete elutasította a magyar csapat óvását, így a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében Rasovszky Kristóf ezüstérmes maradt a Glasgow-ban zajló Európa-bajnokságon.
aug. 11
12:48
Elkészült az ünnepség és a tűzijáték zenéje (autopro)
Szent István király fiához, Imre herceghez írt intelmei ihlették az augusztus 20-i Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéjét, amelynek elkészültét tegnap jelentették be az alkotók.
aug. 11
12:48
Nehezebb jégkrémhez jutni, viszont a minőség kifogástalan (HírTV)
A gyártóknak nem volt idejük felkészülni a tartós melegre.
aug. 11
12:54
Csalással vádolják a Tesla vezérét (Privátbankár)
Több befektető kereset indított Elon Musk ellen, szerintünk a nagyvállalkozó hatalmával visszaélve egy nem megalapozott történet twittelésével a kereskedési idő alatt jelentősen befolyásolta a Tesla árfolyamát. Az esemény valóban példátlan volt, valószínűleg dühében cselekedett, de felmérhette volna, hogy törvénytelen, amit tesz.
aug. 11
12:54
Az AfD vezetője nem kér Bannon EU-s populista mozgalmából (444.hu)
Alexander Gauland szerint az európai elitellenes pártok érdekeit nagyon nehéz, szinte lehetetlen összeegyeztetni.
aug. 11
12:54
A magyar foci idei legfontosabb meccse előtt eltűnt a fű a felcsúti stadionból (444.hu)
Baj van a miniszterelnöki nyaraló szomszédjában.
aug. 11
12:54
Titokzatos tárgyak: A bolygónkon vannak, mégsem hat rájuk a gravitáció (Femcafe)
Felfoghatatlan, hogy nem dőlnek el.
aug. 11
12:57
Korábban érkezik a szeptemberi családtámogatás (Gondola)
Az idén is korábban fizeti ki az államkincstár a szeptemberi családtámogatási ellátásokat – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Idők szombati számában
aug. 11
13:00
Korábban jön a családi pótlék: itt a pontos dátum (SzMo)
Több mint egymillióan örülhetnek.
aug. 11
13:06
Korszerűsíti paprika malmát és laboratóriumát a Rubin Kft. (ProfitLine)
Több mint 381 millió forintból, ebből mintegy 190 millió forint vissza nem térítendő uniós forrásból korszerűsíti szegedi telephelyén paprika malmát és laboratóriumát a Vidékfejlesztési program támogatásával a Rubin Szegedi Fűszerpaprika Feldolgozó Kft. - közölte a cég az MTI-vel.
aug. 11
13:06
Elképesztő károkat okozott az erdőtűz Portugáliában (ATV)
Sikerült ellenőrzés alá vonni az egy hete tomboló erdőtüzet a portugáliai Algarve tartománybeli Monchique település közelében, a hatóságok mintegy 10 millió euróra becsülik a katasztrófa okozta kárt - közölte a település polgármestere.
aug. 11
13:06
Fillérekért árulja a topbort a Tesco: ezt a palackot keresd a polcokon (Pénzcentrum)
A jelenlegi előrejelzés szerint augusztus végéig marad a rekkenő hőség. Kisebb-nagyobb kisebb-nagyobb mértékű lehűlést hozhat átmenetileg egy-egy hidegfront, de többnyire kellemes időnk lesz esténként. Épp ideális arra, hogy egy kerti...
aug. 11
13:12
Ambrus István: Román diaszpóratüntetés, a magyar népmese mintájára? (Tiszta Jövő)
Gabriela Firea, Bukarest polgármestere végül nem engedélyezte a megmozdulást, arra hivatkozva, hogy egymillió személy összehívása rendbontással járhat és a fennakadást okozhat a forgalomban.
aug. 11
13:12
Ezért ne csináltass SOHA szemöldöktetoválást, ha allergiás vagy a festékanyagra (SzMo)
A háromgyerekes anyukát horrorisztikus látvány fogadta másnap reggel, mikor tükörbe nézett.
aug. 11
13:15
Nyíltvízi úszó Eb - Döntöttek Rasovszky óvásáról (Sport365)
A MÚSZ holtverseny kihirdetését kérte. Arra hivatkozott, hogy tavaly a budapesti világbajnokságon harmadik helyéért és 2016-ban a hoorni Eb-n az aranyéremért egyaránt a nők 10 kilométeres távján volt hasonló eset, és mindkétszer holtversenyt hirdettek.
aug. 11
13:17
Nyíltvízi úszó Eb - Kizárták a magyar váltót a második helyről (Sport365)
A Loch Lomond vizében a négyfős váltók tagjainak egyenként 1250 métert kellett a lehető leggyorsabban megtenniük.
aug. 11
13:18
Miért csuklunk? (WebBeteg)
A csuklás kellemetlen és a szervezet számára nem is hasznos jelenség. Bár rendszerint jóindulatú és magától megszűnik, ha órákig-napokig tart, sőt fokozódik is, akár komolyabb kiváltó ok is lehet a háttérben. Ebben az esetben érdemes orvoshoz fordulni!
aug. 11
13:18
85 millióba került, szinte azonnal meghibásodott, de két éve nem javítják meg a Széll Kálmán tér csodavilágítását (444.hu)
A világon egyedülálló módon tök sötét a világító fénysáv.
aug. 11
13:18
Fehér fajvédők tüntetnek: Nagy a készültség Washingtonban (ATV)
Az amerikai fővárosban, Washingtonban nagy a készültség a fehér fajgyűlölők hétvégi demonstrációja előtt.
aug. 11
13:21
Több pénz a fogorvosoknak és a betegszállítást végzőknek (Adózóna)
Több pénzt kapnak a fogorvosok és a betegszállítást végző szolgáltatók – írja a Magyar Hírlap az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott tájékoztatás alapján.
aug. 11
13:27
Életveszélyes, amit az autósokkal csináltak az M3-ason (Infostart)
Dinnyével és kővel dobálta az autókat két fiatal egy hídról, elfogták őket.
aug. 11
13:30
Elhunyt Kerényi Imre (ATV)
Elhunyt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-vel szombat délután.
aug. 11
13:30
Számunkra is van remény: Itt fedezték fel a leghíresebb topmodelleket (Femcafe)
Volt akit egy egyszerű hamburgeresnél szólítottak le.
aug. 11
13:33
Nyíltvízi úszó Eb - Kizárták a magyar váltót (Gondola)
A táv felénél kizárták a magyar csapatot a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságának váltóversenyéből, mivel Sömenek Onon Kata rossz irányba indult el, és nem kerülte meg a rajt utáni első bóját
aug. 11
13:36
Nyíltvízi úszó Eb: Kizárták a magyar váltót (ATV)
A táv felénél kizárták a magyar csapatot a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságának váltóversenyéből, mivel Sömenek Onon Kata rossz irányba indult el, és nem kerülte meg a rajt utáni első bóját.
aug. 11
13:36
Az új-zélandi kormány korlátozná a külföldiek ingatlanvásárlásait, mert a világvégére készülő milliárdosok felvásárolják a jó kecókat (444.hu)
Iszonyat magasak az árak, és túl sok a hajléktalan.
aug. 11
13:36
Megszületett Istenes Bence és Csobot Adél kisfia - Gyönyörű nevet kapott (Femcafe)
A boldog szülők bejelentették, hogy megérkezett Nátán kisöccse.
aug. 11
13:36
Megszületett Csobot Adél és Istenes Bence második babája – már fotót is mutattak róla (SzMo)
Különleges nevet kapott a kicsi.
aug. 11
13:39
Meghalt Kerényi Imre (Infostart)
A miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató 75 évet élt.
aug. 11
13:42
Néhány idei férfitrend, amit a helyedben alaposan elkerülnénk (Player)
A divatipar féktelen hullámai ebben az évben is csupa érdekes férfitrendeket sodortak a partra, az ok ismét prózai: csakúgy. A pingvincsapatokat megszégyenítő módon türelmetlenkedő 21. századi szuperfogyasztók pedig már alig várják, hogy lecsaphassanak a legújabb őrületekre.
aug. 11
13:42
Elhunyt Kerényi Imre rendező, színigazgató (Igényesférfi.hu)
A rendező hetvennégy éves volt.
aug. 11
13:48
Kizárták a magyar váltót az Európa-bajnokságról (Infostart)
Sömenek Onon Kata rossz irányba indult el, és nem kerülte meg a rajt utáni első bóját.
aug. 11
13:48
Dráma az úszó Eb-n: kizárták a magyar váltót (Blikk)
Glasgow - A táv felénél kizárták a magyar csapatot a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságának váltóversenyéből, mivel Sömenek Onon Kata rossz irányba indult el, és nem kerülte meg a rajt utáni első bóját.
aug. 11
13:48
Gyász: meghalt Kerényi Imre (Blikk)
Elhunyt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-vel szombat délután.
aug. 11
13:48
Rákkeltő gyomirtó miatt kapott többszáz millió dolláros büntetést a Monsanto (Portfolio)
A Monsanto vegyipari óriáscég köteles csaknem 290 millió dolláros kártérítést fizetni rákkeltő gyomirtói egyik áldozatának. Erről hozott döntést pénteken délután egy San Franciscó-i bíróság. Az esküdtszék felelősnek mondta...
aug. 11
13:54
Nico Kovac volt csapat ellen szerezheti első trófeáját a Bayern élén (HírTV)
A bajorok hetedszer, míg a Frankfurt először hódíthatja el a Német Szuperkupát.
aug. 11
14:00
Varga Zoltán: Az édesanya mint a gyermek érzelmeinek tükre (Tiszta Jövő)
A reflektív kapcsolat hiánya a gyermek és a szülő között komoly negatív következményekkel járhat.
aug. 11
14:00
Könnygáz, vízágyú: több tízezres kormányellenes tüntetést vertek szét Bukarestben (SzMo)
A demonstrációt a külföldön dolgozó, de most szabadságon otthon lévő románok kezdték, az őket 'elüldöző' kormány lemondását követelve.
aug. 11
14:06
Horvátország újra kérte az Interpoltól a Hernádi Zsolt elleni elfogatóparancs megújítását (ProfitLine)
A horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot - jelentette az N1 horvát hírcsatorna rendőrségi értesülésekre hivatkozva.
aug. 11
14:06
25 centiméterrel megemelkedett az indonéziai Lombok szigete (ATV)
A több mint háromszáz emberéletet kioltó földrengés miatt 25 centiméterrel megemelkedett az indonéziai Lombok szigetének tengerszint feletti magassága - közölték szakértők szombaton.
aug. 11
14:06
Elhunyt Kerényi Imre (HírTV)
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató 74 éves volt.
aug. 11
14:06
Meghalt Kerényi Imre (SzMo)
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, érdemes és kiváló művész 75 éves volt.
aug. 11
14:09
Elhunyt Kerényi Imre rendező, színigazgató (Gondola)
Elhunyt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-vel szombat délután
aug. 11
14:11
Nemzetközi rézfúvós napokat rendeznek Pakson (Gondola)
A rézfúvós zenei élet kiemelkedő képviselői adnak koncerteket a Pakson első alkalommal rendezendő Nemzetközi Rézfúvós Napokon augusztus 21
aug. 11
14:12
Levezető körök: itt töltik nyári szabadságukat a Forma-1-es sztárpilóták (Blikk)
Tizenkét versenyhétvége után megpihent a Forma–1 mezőnye, a pilóták háromhetes nyári szabadságukat töltik.
aug. 11
14:12
Pápai Jocit felizgatja, ha megbámulják a feleségét (SzMo)
A zenész Lilunak vallott a szerelemről, nőkről, és a feleségével való különleges kapcsolatáról.

Keresés