„Isten csodálatos világának a felmutatása, a szépség szolgálata a feladatunk”– vallja Somogyi Győző festőművész, grafikus, salföldi gazda, a Balaton-felvidék egyik első értelmiségi felfedezője és meghatározó lokálpatrióta aktivistája. Salföldi házában életéről, művészi munkásságáról, közéleti nézeteiről, a vidéki idill mögötti tragédiákról, az iste
Folyamatosan vizsgálják a tömeges méhpusztulás okát a hatóságok. Közben a méhészek aggódnak: öt éve folyamatosan romlik a magyarországi méhcsaládok állapota, és az uniós piacon nyomott árakkal szembesülnek a termelők, ezért sokan azt fontolgatják, hogy szakmát váltanak
Mintegy 5 kilométeres sor áll az M7-esen a Balaton felé Polgárdi térségében egy baleset miatt - közölte a rendőrség, illetve a katasztrófavédelem szombaton délelőtt az MTI-vel.
Csaknem háromszáz település összesen ötmilliárd forint támogatást kap intézmények fejlesztéséhez, valamint utak, hidak és járdák felújításához - írta szombati számában a Magyar Idők.
A horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot - jelentette az N1 horvát hírcsatorna rendőrségi értesülésekre hivatkozva. ...
Tudtad, hogy a világ első programozója, a DNS szerkezetének feltalálója, a modern nővérképzés megteremtője vagy éppen a radiokativitás úttörője egy nő volt? A BBC History Magazine arra kérte olvasóit, hogy szavazzanak egy 100 névre...
Pont azidőtájt vesztettük el reprodukciós képességünket, fajfenntartási ösztönünket, józan eszünket, mióta Nyugatról ez a sok elmebetegség begyűrűzött ide.
Mintegy 5 kilométeres sor áll az M7-esen a Balaton felé Polgárdi térségében egy baleset miatt - közölte a rendőrség, illetve a katasztrófavédelem szombaton délelőtt az MTI-vel.
A román Simona Halep két szettben legyőzte a francia Caroline Garciát a 2,8 millió dollár (781,3 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztorna negyeddöntőjében.
A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) az új alapokmánya rendelkezései értelmében a jelenlegi kétszintű helyett háromszintű irányítási rendszert alakít ki.
Sikeres volt az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség júniusi szimulációs gyakorlata, amelyben a szakembereknek egy Európára kiterjedő légiközlekedést érintő támadást kellett kezelniük - mondta Keleti Arthur kiberbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna szombati műsorában
Az idén is korábban fizeti ki az államkincstár a szeptemberi családtámogatási ellátásokat - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Idők szombati számában.
A Monsanto vegyipari óriáscég köteles csaknem 290 millió dolláros kártérítést fizetni rákkeltő gyomirtói egyik áldozatának. Erről hozott döntést pénteken délután egy San Franciscó-i bíróság.