Úgy tűnt, hogy az évek óta maguk alatt fát vágó brit Konzervatívoknál egyszerűen nem lehet önsorsrontóbban politizálni. Hold my beer - jelentkezett Jeremy Corbyn a szélsőbaloldalról.
Újabb rekordot ért el a napenergia termelése Németországban; a naperőművek júliusban 6,17 terawattóra villamos energiát állítottak elő, megdöntve a májusi 5,93 TWh-s csúcsot. A rekord ellenére a német villamosenergia-rendszer nem él kifejezetten könnyű napokat. Közben ugyanis több fosszilis és nukleáris erőmű termelését csökkenteni kellett, a széle
Hatmilliárd forintból idén már második alkalommal hirdeti meg a Pénzügyminisztérium (PM) a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt programját - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn az MTI-nek.
Egymás után ver agyon ártatlan embereket a feldühödött, felheccelt tömeg Indiában, akiket azzal vádolnak, hogy gyerekeket akarnak elrabolni. A hatóságok által feljegyzett, hivatalos áldozatok száma az elmúlt három hónapban meghaladja a 20-t, köztük asszonyok, fiatalok és idősek egyarán előfordulnak. Olyan ártatlan átlagemberek, akiket nem ismertek
Például monitorozni fogják a látogatók számát, és ha bizonyos körzetek túlzsúfolttá válnak, akkor ott egyes utcákat lezárják egyfajta „takarítási szünetre”.
Egy esseni szabadstrandon a vendégek 60 százaléka már migráns. A németek egyre ritkábban mennek a közfürdőkbe, mert a női bevándorlók rendszerint utcai ruhában fürdenek, burkinire ugyanis nincsen pénzük.
Először szerepelt élő adásban Kulka János, miután a színész 2016 tavaszán stroke-ot kapott, aminek következtében a beszédközpontja sérült, afáziás lett. A Kossuth-díjas színművész beszélt új szerepéről, és arról is, hogy viseli a betegséget.
Szigorúbb szabályokat vezetnek be Amszterdam központjában a számos helyi lakost zavaró óriási turistaáradat miatt, például lényegesen egyszerűbb lesz a szemetelésen, illetve közterületi alkoholfogyasztáson vagy vizelésen kapott személyek megbírságolása - jelentette be kedden a városvezetés.
Akárcsak az 1984-es film, a Szörnyecskék főszereplője, Gizmó, úgy fest a i állatkert két új jövevénye. A törpe selyemmajmok a Pálmaházban élnek. A fajnál a felnőtt állatok sem nyomnak többet 10-15 dekánál, a kölykök pedig náluk is apróbbak.
London turizmusát fellendítette a Nagy-Britanniában szokatlanul meleg nyár, több nevezetesség is növelni tudta látogatói számát az előző évihez képest.
Máris megismerte a hercegnéség árnyoldalát Meghan. Harry herceg nejének fontos mérföldkövet kell kihagynia: nem jelenhet meg a novemberi Emmy-gálán. Sokan pedzegették, hogy sorozatát, a Briliáns elméket talán díjra jelölik, és volt aki azt is megkockáztatta, hogy Meghannek esélye van a legjobb színésznőnek járó elismerésre is. Akárhogyis, Meghan n
A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) érdekeit szolgálná, ha a Rail Cargo lehetővé tenné számukra, hogy árujukat vasúton szállítsák - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden az M1 aktuális csatornának....
Egy sor pénzügyi visszaélésről és csalásról tett tanúvallomást keddi meghallgatásán Washingtonban Rick Gates üzletember, aki Donald Trump elnök egykori kampánymenedzserének, Paul Manafortnak a helyettese volt.
Tömegével pusztulnak a Rajnában a halak Svájcnál a hőség miatt: több mint egy tonna elpusztult pénzes pért fogtak ki az ország északi részén lévő Schaffhausen kantonnál.
Először szerepelt élő adásban Kulka János, miután a színész 2016 tavaszán stroke-ot kapott, aminek következtében a beszédközpontja sérült, afáziás lett. A Kossuth-díjas színművész beszélt új szerepéről, és arról is, hogy viseli a betegséget.