Több száz tehetséges fiatal táborozott Bodajkon a Fiatal Tehetség Program szervezésében. A Mathias Corvinus Collegium rendhagyó képzése még három városban várja diákok jelentkezését ősszel induló új évfolyamába.
A Mol Nyrt. csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. A változással a benzin literenkénti átlagára 398 forintra, a gázolajé 402 forintra mérséklődik. Az...
Központi klímaberendezést szerelne fel a DK a kórházakba, annak ugyanis nincsen értelme, hogy „különbözőket szereljenek fel” egy épületen belül – így összegezte László Imre, a DK egészségügyi szakpolitikusa azt a felszólításukat, amelyet Kásler Miklósnak, az EMMI miniszterének „küldtek”, azzal kapcsolatban, hogy gondoskodjanak a kórházak nyári hűté
Veszélyessé válhatnak a szélsőséges iszlamisták családjában nevelkedő gyermekek - figyelmeztetett a német belföldi hírszerzés és elhárítás, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) egy most ismertetett elemzésében.
A hét közepén tetőzik majd Németországban a már most is csak nehezen elviselhető kánikula, hőmérsékleti rekord is megdőlhet. Több folyó kiszáradt, az Odera úgy leapadt, hogy át lehet sétálni benne Németországból Lengyelországba.
Kedvezményezett foglalkoztatottak alatt azokat a személyeket (foglalkoztatotti célcsoportokat) értjük, akik foglalkoztatása esetén – általában – szociális hozzájárulási adó (szocho) kedvezmény érvényesíthető. A kisvállalati adó (kiva) alanyai nem fizetnek szochót, de más módon érvényesíthetik a kedvezményt.
Ugyan éppen csúcspontján vagyunk a nyaralási időszaknak, de már javában zajlanak a szezonális leértékelések a kereskedőknél, jelezvén: hamarosan őszre vált az évszak.
Glasgow, 2018. augusztus 6., hétfő (MTI) - A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka első egyéni számában, 100 méter háton Burián Katalinnal együtt, Cseh László pedig 50 méter pillangón bejutott az elődöntőbe, míg Késely Ajna 1500-on a döntőbe a Glasgow-ban zajló úszó Európa-bajnokságon.
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka első egyéni számában, 100 méter háton Burián Katalinnal együtt, Cseh László pedig 50 méter pillangón bejutott az elődöntőbe, míg Késely Ajna 1500-on a döntőbe a Glasgow-ban zajló úszó Európa-bajnokságon.
Igazi hercegnő volt negyedik születésnapján a kis Szofi, aki még nem is sejti, hogy ez csak a kezdet. Jövőre Legolandban, majd Disneylandben köszöntik fel.
Munkatársainak a korábban becsültnél nagyobb részét, mintegy 30 százalékát veszítheti el a még Londonban működő, de az Egyesült Királyság tervezett uniós kilépése miatt jövőre Amszterdamba költöző Európai Gyógyszerügynökség...
A kolumbiai elnöki hivatal visszautasította Nicolás Maduro venezuelai államfő szavait, miszerint Juan Manuel Santos leköszönő kolumbiai államfő áll a Maduro elleni sikertelen dróntámadás hátterében.
A szokásosnál 20 százalékkal több, összesen hatezer riasztásuk volt a mentőknek a kánikulai hétvégén - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője hétfőn. A mentőszolgálat kiemelte: a hőség elsősorban...
A duális szakképzés reformjára és az ezt előkészítő program indítására négy évre szóló partnerségi megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), illetve a Siemens Zrt. hétfőn.
Közzétette féléves beszámolójában az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. eladási árát a vállalat korábbi tulajdonosa, a francia Engie. Az egykor GDF névre hallgató energiaipari csoport jelentése szerint a 23 ezer kilométernyi magyarországi gázvezeték-rendszert fenntartó érdekeltségért 147 millió eurót, azaz jelenlegi árfolyamon 47,4 milliárd forintot ka
„A visszaállított szankciók arra kényszerítik az irániakat, hogy döntsenek: vagy megfelelnek az amerikai követelésnek, vagy az összeomlást kockáztatják” – írta az izraeli hírszerzési miniszter a Twitteren.
Nem a műgyűjtők, hanem a múzeumok vásárolják meg a legtöbb árverésre bocsátott műtárgyat az Artprice, a világ vezető műkincspiaci adatbázisa szerint. 2018 első felében 18 százalékkal növekedtek a műtárgyak - festmények, szobrok...
Alig egy százalék esélyt adtak a kis Benjamin Raynernek a túlélésre orvosai, most mégis első születésnapját ünnepelheti. A kisfiú Peterborough-ban látta meg a napvilágot, ám súlyos szívrendellenességgel született. A gyógyulásra egyedül a szívátültetés jelentett megoldást, ám nagyon hosszú volt a várólist, a babának pedig nem volt túl sok ideje hátr
Összesen 101 darab, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez tartozó állami ingatlan megvételére, vagyonkezelésére vagy használatára jelentettek be igényt a Balaton kiemelt üdülőkörzetéhez tartozó települések – mondta az InfoRádiónak Bardóczy Árpád, a Balatoni Integrációs Kft. ingatlanszakértője.
A britek kilépésével Londonból Amszterdamba költözik az Európai Gyógyszerügynökség, mely dolgozói 30 százalékát is kirúghatja emiatt. Ez a testület hagyja jóvá az EU-ban forgalmazható gyógyszereket, de a tömeges leépítés komoly bizonytalanságot hozhat nekik középtávon.
150 ezer forintos különbség is van Magyarországon a kereskedelemben az egyes boltok között - mutatja be körképében a Blokkk.com. A fizetést számos tényező befolyásolja, de egy biztos: a külföldi diszkontláncok vezetik a sort. 2017-ben...