A vadonatúj Honda CR-V európai verziója még az idei Genfi Autószalonon mutatkozott be, és ahogyan az várható volt, őszre már Magyarországon is elérhető lesz az autó. A hazai importőr már be is árazta az újdonságot, mi pedig rögtön górcső alá is vettük az árlistát, hogy megtudjuk, mennyiért vihetjük majd haza.
Fitofotodermatitisz akkor jelentkezik, ha bizonyos növényekből fényérzékenyítő anyag kerül a bőrre, ami napfénnyel érintkezve égési sérüléshez hasonló tüneteket okoz. Külföldi szaklapokból válogatott tanulságos esetekkel hívjuk fel a figyelmet az ilyen esetek súlyosságára.
A szőlőterületek, amelyeket a Genfi-tó vagy a Garda-tó partján különleges tájképi értékként őriznek, a Balaton északi partján néhány év alatt kis híján megfeleződtek.
Marsza Alamtól 20 kilométerre úszkáló cseh turistával végzett egy cápa, írja a Daily Mail. A helyi média augusztus harmadikán, pénteken jelentette, hogy emberi maradványokat találtak a parton. A férfi a feleségével és a gyerekeivel érkezett a Vörös-tengerhez, ami népszerű úti cél. A vörös-tengeri korallok és a tengeri élet tömegével vonzza a b
Száznál is több gazdátlan kecske rázta fel egy idahói kisváros csendes reggelét. A szomszédság lakói hangos rágcsálásra ébredtek: az állatok gondosan megigazították a kerteket. A Mirror értesülései szerint az állatok a helyi We Rent Goats kecskékkel foglalkozó cég tulajdonába tartoztak. A karámjukat reggel 7 órakor elhagyó kecskenyáj másfél óráv
Jelentős parlagfűpollen-terhelést kell elviselnie idén annak a mintegy 2,5 millió embernek, akik Magyarországon parlagfű allergiától szenvednek – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Dwayne Johnson vezeti azt a listát, amely megmutatja, hogy a reklámokból visszaköszönő hírességek mennyire vannak átfedésben az adott márka célközönségével.
Többe kerülne a korszerűsítés, mint a bontás és egy új épület felhúzása, így valószínű hamarosan a földdel teszik egyenlővé a vízművek Váci úton lévő épületét.
Elképesztő, mi mindent megtesz egy szülő, ha a gyerek fél megszabadulni a tejfogacskáitól... Más kérdés, hogy sokan felhördültek az összeget látva, és szanaszét szedték a megosztott képet az interneten. De vajon igazuk van?
Eddig a túl sok bevitt kalóriát és a szénhidrátokat tettük felelőssé a túlsúlyért, ám most kiderült, egészen máshol kell keresni az okokat. Elképesztő felfedezésre jutottak az amerikai kutatók!
Svédországot rekordhőség sújtja, erdőtüzeket okozva szerte az országban, még az északi sarkkör térségében is. Az EU rekordsok segítséget nyújtott, de meg kell erősíteni a polgári védelmi mechanizmust.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megkapta az új Nemzeti alaptanterv (Nat) tervezetét hétfőn - tudatta a tárca sajtóosztálya közleményben az MTI-vel. A munka azonban ezzel nem ért véget. A minisztériumi véleményezés után széleskörű...
Miután a hollywoodi filmcsillag a napokban a Jimmy Fallon-show-ban irigylésre méltó módon elrappelte a magyar együttes Yozsefváros című számát, Ricsipí és Qka MC egy internetes kihívást indított útjára – figyelt fel rá a HVG. A jelige: Legyél te is Erik!
Jelentősen átalakult az elmúlt 8 évben a kuponos piac. Míg korábban az ügyfelek elsősorban a kedvezmény mértéke alapján vásároltak terméket és szolgáltatást, addig mára leginkább a minőség számít. Változott a vásárlók korösszetétele...
Meghosszabbított vasárnapi nyitva tartás, egészséges ételek, különböző fesztiválcsomagok – idén is felkészülten várja a Szigeten fesztiválozókat az Auchan óbudai áruháza.
Poirot és Mrs. Marple mellett háttérbe szorultak Agatha Christie nyomozópáros figurái. A 2015-ben készült – és a Duna csatornán hétfő esténként 20.25-től látható – angol krimi- vagy inkább kémsorozat viszont az ő kalandjaikat meséli el.
Nigériában gyermekek tömegeit vádolja meg boszorkánysággal a saját családja, ezért elkergetik őket otthonról. Az állam semmit sem tud kezdeni a babonával, amelyet a helyi egyház és nigériai filmipar is csak tovább szít.
Kapás a magyar úszóválogatott negyedik érmét szerezte a skót nagyvárosban, Milák Kristóf 200 méter pillangón nyert Kenderesi Tamás előtt, Késely Ajna pedig 800 méter gyorson lett második.