Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szolgálatában állt és egy németországi zsúfolt helyen akart robbantani az a tunéziai férfi, akit még júniusban fogtak el, mert biológiai fegyverként használt ricin előállításán dolgozott - közölte a szövetségi legfőbb ügyészség.
Nagyjából két hét múlva, augusztus 17-én hivatalosan is megnyitják a két éve bezárt Dagály fürdőt, de a közönség a tervek szerint már augusztus 10-től használhatja a felújított strandot. A jegyárakról még zajlik az egyeztetés. Az üzemeltető azt ígéri, igyekeznek megfizethető szinten tartani a belépőket. A megújult Dagály pedig az év végéig biztosan
Kihúzták a Hatoslottó 31. heti nyerőszámait. A héten egy szerencsés nyertes több mint 137 millió forinttal lett gazdagabb. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:4; 13; 17; 22; 27; 43.Ezen a héten egy szerencsés...
Pénzügyi szempontból botrányos, anarchiára jellemző állapotok uralkodnak az egészségügy egyes területein – erre a megállapításra jutott az Állami Számvevőszék elnöke, miután a szervezet számos kórházat és szakrendelőt ellenőrzött.
Sokszor éri az a vád a biztosítókat, hogy a bankokhoz képest az innováció területén lomhábbak, kevésbé pörög az insurtech a méltán népszerű fintech startupokhoz képest.
Szaúd-Arábia hétfőn a belügyekbe való beavatkozás címén kiutasította Kanada rijádi nagykövetét, egyben visszahívta saját képviseletvezetőjét a kanadai fővárosból, Ottawából.
Az Egyesült Államok teljes mértékben érvényesíttetni fogja az Irán elleni szankciókat - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap este az alaszkai Anchorage-ben - szingapúri útjáról visszatérőben az Egyesült Államokba - az őt kísérő újságíróknak.
Laktációs (szoptatási tanácsadó) képzést indít a jövőben a kormány, hogy ezzel is segítse a védőnők munkáját, a programot az akkreditációs képzésbe illesztik - mondta az egészségügyért felelős államtitkár az anyatejes táplálás világnapjához kapcsolódó sajtótájékoztatóján pénteken, Budapesten.
Az Egyesült Államok teljes mértékben érvényesíttetni fogja az Irán elleni szankciókat - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap este az alaszkai Anchorage-ben - szingapúri útjáról visszatérőben az Egyesült Államokba...
Szaúd-Arábia hétfőn a belügyekbe való beavatkozás címén kiutasította Kanada rijádi nagykövetét, egyben visszahívta saját képviseletvezetőjét a kanadai fővárosból, Ottawából. A sivatagi királyság külügyminisztériuma közölte...
Az idén kevesebb gabona termett Európa-szerte, megnőtt a búza ára, ami a sütőipari termékeknél árnövekedést idézhet elő. Emellett a sertéshús és a húskészítmények is többe kerülhetnek ősztől, de az erős verseny miatt nem biztos, hogy a kereskedők az árnövekedés teljes mértékét áthárítják a fogyasztókra - írta a Népszava hétfőn. Akár 25-80 forintta
A nyomasztó környezet, a téma és a jó kivitelezés Magyarország egyik igen figyelemre méltó kiállításává teszi A pokol bugyrai…„Málenkij robot” – Kényszermunka a Szovjetunióban kiállítóhelyet.
Donald Trump amerikai elnök vasárnapi Twitter-bejegyzéseinek egyikében közölte, hogy idősebb fia, ifjabb Donald Trump 2016-ban azért találkozott a New York-i Trump-toronyban oroszokkal, hogy információkat kapjon Hillary Clinton demokrata párti...
Komolyan vette túlhajszolt szervezetének figyelmeztetését Tilinger Attila énekes, miután április elején szívritmuszavar, konkrétan pitvarfibrilláció miatt a kórházban kötött ki. Nem szívesen kerülne oda vissza, ezért alaposan visszavett a tempóból, ételt is csak a paleo étrend szerint hajlandó enni, korán fekszik, sokat alszik, és hetente háro
Az Operettszínház sztárja exkluzív interjút adott a Borsnak, melyben őszintén vall arról, hogyan tudták újra kezdeni a kapcsolatukat 22 évvel fiatalabb párjával, Pesák Ádámmal.
Az Egyesült Államok teljes mértékben érvényesíttetni fogja az Irán elleni szankciókat - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap este az alaszkai Anchorage-ben - szingapúri útjáról visszatérőben az Egyesült Államokba - az őt kísérő újságíróknak.
Megszakadt a ferencvárosi sorminta, a Fradi két 4-1 után szombaton „csak” 3-1-re nyert; a Haladás ellen Davide Lanzafame megszerezte első gólját, pontosabban góljait zöld-fehérben.
Felfüggesztette a nyomozást a rendőrség a Seuso-kincseket felfedező férfi meggyilkolásának ügyében, így a harmincnyolc éves rejtély megoldására továbbra is várni kell - írta a Magyar Hírlap hétfőn. A lap információját a rendőrség...
Minden jel arra mutat, hogy a biztonsági és térfigyelő kamerák felvételei meghozták a várt eredményt, és hamarosan rendőrkézre kerülnek azok, akik részt vettek Hajdú Péter éttermének felgyújtásában.
Begyűjtötted már az egész évre való dióleveleket? Ha nem, még mindig időben vagy. El fogsz képedni, mi mindenre jó, a hajhullástól a gyomorhurutig, a kéz-és lábizzadástól a vértisztításig.
Szűcs Judit lett a Coca-Cola Magyarország Kft. új vállalati kapcsolatokért és kommunikációért felelős vezetője. A szakember a Microsofttól érkezett, ahol négy évig dolgozott kommunikációs vezetőként - írják sajtóközleményükben.
A hőhullámok világszerte megnövelték a légkondicionálás, vagyis a villamos energia iránti igényt. Az atomerőművek leszerelése csak rontott a globális felmelegedés helyzetén.
Szigorú felügyelet alatt tartják a Dózsa György úton tavaly májusban történt halálos kimenetelű baleset gyanúsítottját: M. Richárd házi őrizetben van, a nap 24 órájában kell jeladót hordania a lábán, amitől a napokban egy kis időre végre megválhatott. “Orvosi vizsgálatra, egészen pontosan MRI-re voltam hivatalos. A szerkezet feladata az volt, hogy
A német sportruházat- és sportfelszerelés-gyártó cég, a Puma egyre inkább kezdi megvetni a lábát a zeneiparban, ugyanis a szakemberei olyan nagyformátumú zenei előadókkal dolgoznak együtt mostanában, mint Rihanna, Big Sean vagy The Weeknd.
Az év eddigi legmelegebb hete jön – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán. Az írták: szerdától péntekig jó eséllyel meghaladja a hőmérséklet az év eddigi legmagasabb maximumát (36,6 Celsius-fok), amelyet július 29-én Budakalászon mértek. Az még bizonytalan, hogy mikor, milyen értékekkel tetőzik és meddig tart a hősé