Jóindulatú a betegség, az emberek döntő többsége néhány nap alatt meggyógyul. Az infektológus szerint a dohányzástól, az alkoholtól, de még az égett sült hústól is nagyobb félnivalónk van.
A nemzetközi közösségnek továbbra is diplomáciai és gazdasági nyomást kell gyakorolnia Észak-Koreára mindaddig, amíg az ország le nem mond nukleáris fegyvereiről.
Miközben évek óta hiába reménykedünk abban, hogy a magyar futball a nemzetközi nyomába indul, azért van, ahol jelentős a fejlődés. Igaz, ez sajnos nem kapcsolódik szorosan a játéktudáshoz. A hazai foci szépen gyarapszik, ami az anyagi helyzetet illeti.
A júniusi 141-ről júliusban 183 milliárd forintra, január óta a legmagasabbra, ugrott az uniós támogatások nyerteseknek kiutalása és ezzel átlépte az Orbán-kormány a bűvös 5000 milliárd forintos kifizetett pénzállományt - derül ki...
A felismerhetetlenségig összeroncsolódott az a kocsi, amelynek mindhárom utasa a helyszínen életét vesztette az Ózd melletti balesetben tegnap este. A másik autóban ülő két embert életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Júliusban 156 rendőr távozott a hivatalos állományból - közölte a Napi.hu-val az Országos Rendőr-főkapitányság. Közülük 91 távozott közös megegyezéssel, míg áthelyezés és nyugdíjba menetel miatt 65 rendőr szolgálati viszonya szűnt meg.
Két megyére másodfokú, az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra a tartós hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Az OMSZ veszélyjelzésében azt írta: a napi középhőmérséklet az ország nagy részén 25 Celsius-fok felett, északnyugaton 27 fok körül valószínű. Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében
A Kaspersky Lab szakértői nemrég olyan pénzügyi adathalász e-mail rohamot azonosítottak, amelyek kifejezetten ipari szervezetek ellen irányultak. Mindeddig 400 érintett vállalatról tudunk, többségében Oroszországban. A támadás-sorozat tavaly ősszel indult és több száz olyan vállalati asztali számítógépet fertőzött meg, amelyek főként kohászat, ener
Sztárt nevel a fiaiból Britney Spears. Ő maga már tinédzserként betört a zeneiparba, s minden vágya, hogy 11 és 12 éves fiait is hamar felfedezzék. Sajnos énekhangjukat az apjuktól, Kevin Federline-tól örökölték, aki ugyan nagyszerű táncos, ám menthetetlenül botfülű. – Úgy nőnek, mint a bolondgomba – ámult el Britney. – Már most elképesztően tehe
Egészen elképesztő panaszlevelet kapott az Országos Mentőszolgálat egy 72 éves asszonytól. A budai társasház lakója pökhendi, kioktató, felháborodott hangnemben ekézi a mentősöket – akik megmentették a hölgy szomszédjának életét.
Sok szakértő szerint Milák Kristóf esélye igencsak előkelő az első helyre a Glasgow-ban folyó úszó Eb-n. Nos, az érdi tinédzser a 200 m pillangó-távon az előfutamban a legjobb időt érte el, de sajnos egészségileg nincs túl jól.
A méz itthoni népszerűsítésének köszönhetően hét év alatt több mint a duplájára nőtt a mézfogyasztás Magyarországon - derült ki az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkárának szavaiból.
– Már gimnazistaként szembeszállt a kommunista rezsimmel, az sem törte meg, hogy politikai okokból egyetem helyett évekig segédmunkásként kellett dolgoznia.
Hazatértek a buddhista kolostorból a barlangból kimentett thaiföldi ifjúsági futballcsapat tagjai szombaton. A gyerekek tíz napra vonultak el, hogy hálát adjanak megmenekülésükért.
Találkozott egy nagyszerű férfival, már több mint egy hónapja együtt járnak, és túl van élete legjobb randiján. Pontosan tudja, hogy az este következő lépése az első együtt töltött éjszaka lesz, ám van egy óriási gondja - a vacsora a gyomrában. Felmerül a kérdés, hogyan kezelje az intim együttlétet, ha puffad és túl sok bélgázt termel.
Számos pénzügyi termék elérhető ma a bankok kínálatában. A futamidő mellett a befektetések kiválasztásának legfőbb szempontja, hogy mekkora kockázatot vállal az ügyfél.