2018. augusztus 4. szombat

aug. 4
8:42
Hosszú: ha odaálltam volna, nem lett volna tiszta a lelkiismeretem (ATV)
Továbbra is imádja az úszást Hosszú Katinka és gőzerővel készül majd a 2020-as tokiói olimpiára.
aug. 4
8:42
Sok új otthon lesz a befektetőké (AQUA)
Legalább 5-10 százalékot tesz ki az új lakások vevői között a külföldiek aránya, a nagy lakásfejlesztők egyes projektjeiben pedig akár minden negyedik ingatlant befektetési céllal vásárolnak meg.
aug. 4
8:48
Magasabb a kalászos gabonák ára a tavalyinál (Menedzsment Fórum)
Magasabb a kalászos gabonák ára a világpiacon, mint tavaly, ami a kisebb termés ellenére is kedvező a hazai gazdáknak - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.
aug. 4
8:48
Lódarazsak ezrei tartották rettegésben a Tolna megyei családot (BorsOnline)
Egy öttagú család házába költöztek be a rovarok, amelyeket úgy felhergelt egy hozzá nem értő álszakember, hogy támadásba lendültek.
aug. 4
8:50
Drága a benzin de sokat tankolunk (Menedzsment Fórum)
Dacára a négyszáz forint körüli literenkénti üzemanyagáraknak, ismét kiugró mértékben nőtt a hazai forgalom - írta a Népszava szombaton a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatbázisa alapján.
aug. 4
8:50
Akkora a hőség Finnországban, hogy egy légkondis üzletlánc északára is kinyit az aludni vágyóknak (BorsOnline)
A K-Supermarket Facebook-oldalán közölte, hogy hűsölni vágyó vevőik szombaton a Helsinki északi részén lévő áruházukban éjszakázhatnak, és kérésre vacsorát, reggelit is biztosítanak nekik – tudósított az MTI: A Helsingin Sanomat finn napilap idézte Marika Lindfors igazgatót, aki elmondta, hogy az ötletet a vásárlóktól vették, akik félig tréfálkozv
aug. 4
8:52
Jelentősen csökkent a közfoglalkoztatottak száma (Menedzsment Fórum)
Az utóbbi hónapokban jelentősen felgyorsult a közfoglalkoztatottak elhelyezkedése a versenyszférában - írta a Magyar Idők szombaton az érdekképviseletektől kapott információk alapján.
aug. 4
8:54
Félelmetes porvihar csapott le Arizonára n a ritka jelenség (Blikk)
Porvihar csapott le az arizonai Phoenix városára, melyet kamera rögzített.
aug. 4
8:54
Akkora a munkaerőhiány, hogy tízezrével szívja fel a közmunkásokat a versenyszféra (Portfolio)
Az utóbbi hónapokban jelentősen felgyorsult a közfoglalkoztatottak elhelyezkedése a versenyszférában - tudta meg a Magyar Idők az érdekképviseletektől. A foglalkoztatókat a munkaerőhiány ösztönzi a közmunkások felvételére, képzésükre...
aug. 4
8:54
Ha a pénzügyminiszternek gondjai vannak a magyar vállalkozókkal, akkor ne Tusványoson, hanem velük beszélje meg (444.hu)
A VOSZ főtitkára szerint a szarkasztikus megjegyzések, helyett a megoldással kéne foglalkozni.
aug. 4
8:54
Gyermekbarát kivonulás (autopro)
Tegyük félre egy kicsit a digitálisan generált zörejekből álló zenék iránti előítéleteinket, hátha még valami izgalmas kulturális árucsere is kisülhet a dologból.
aug. 4
8:54
Vadócz fájó szívvel búcsúzik a Bozsik Stadiontól (m4sport.hu)
A legendás stadionban most játszanak utoljára mérkőzést.
aug. 4
9:00
Akkora a munkaerőhiány, hogy tízezrével szívhatja fel a közmunkásokat a versenyszféra (Portfolio)
Az utóbbi hónapokban jelentősen felgyorsult a közfoglalkoztatottak elhelyezkedése a versenyszférában - tudta meg a Magyar Idők az érdekképviseletektől. A foglalkoztatókat a munkaerőhiány ösztönzi a közmunkások felvételére, képzésükre...
aug. 4
9:00
Komoly változás a felvételi eljárásban (ATV)
Hosszabb lesz a felvételi jogorvoslat elbírálási ideje, ugyanis a felvételi eljárásban hozott besorolási döntéssel szemben fellebbezés helyett már kizárólag közigazgatási per indítható; az Oktatási Hivatal azt javasolja, hogy keresetet - számolva a pervesztesség esetén fizetendő perköltséggel is - alapos megfontolást követően nyújtsanak be az érint
aug. 4
9:00
A Boban Markovic Orkestar is fellép az Óbudai Világzenei héten (hirado.hu)
Világzenei héttel ünnepli tizedik évadát a Kobuci kert
aug. 4
9:03
Hét kilométeres torlódás az M7-esen (Infostart)
Két jármű ütközött az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán Baracska térségében szombat reggel, emiatt hét kilométeres torlódás alakult ki - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
aug. 4
9:06
A forróságban ezek a termékek pörögtek fel (Menedzsment Fórum)
Megnőtt az üdítők, a sörök és a jégkrémek forgalma a hőség miatt, több fogy a tavalyinál, de megindult a roham a ventilátorokért is az MTI-t tájékoztató áruházláncok szerint.
aug. 4
9:06
Jennifer Lawrence új szintre emeli a farmer-póló kombót (Joy)
Jennifer Lawrence mindig lehengerlő a vörös szőnyegen, de a hétköznapokban nem különösebben érdekli őt a divat. Mondja őt, de mi ezzel nem értünk egyet.
aug. 4
9:06
Magyar mérnökhallgatók madárvédelemi ötletét teszteli az E.ON (ProfitLine)
Kőszegen teszteli az E.ON a tavaszi madárvédelmi ötletversenyén első helyezést elért csapat újszerű elgondolását, a madárszárny alakú, szigetelőanyagból készült madárterelőket. A verseny után az E.ON és a nyertes mérnökhallgatók közösen dolgoztak azon, hogy az ötlettől az első próbadarabig jussanak. Az eszközök első gyakorlati tesztje ellenőrzött k
aug. 4
9:06
Több mint 12 milliót nyert egy szerencsés magyar az Eurojackpoton (Pénzcentrum)
Kihúzták az Eurojackpot 31. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, a következő sorsoláson bruttó 9 milliárd forintért (28 millió euró) izgulhatnak a nemzetközi játékosok. A 31. játékhét nyerőszámai...
aug. 4
9:06
Supka Attila szerint nem is érdemelték volna meg a továbbjutást (Azenpenzem)
Egy magyar labdarúgócsapat, a Mol Vidi FC maradt állva a nemzetközi kupákban, az Európa-ligában az FTC korábbi búcsúja után a Honvéd csütörtökön kínos vereséget szenvedett.
aug. 4
9:06
Ma rugalmasan kell reagálnod a váratlan helyzetekre - Egymondatos horoszkóp - augusztus 4. (Glamour)
Mi vár rád ma?
aug. 4
9:06
Rendőri köszöntést kapott Balázs Pali (BorsOnline)
Balázs Pali a minap töltötte be az ötödik ikszet. A romantika hazai fejedelme stílusos módon, baráti társaságával a Duna közepén hajókázva ünnepelte a félévszázados évfordulót. Épp a parlament előtt ringatóztak, amikor hirtelen megjelentek mellettük a vízi rendőrök.
aug. 4
9:08
Jöhet az utalványok reneszánsza (Menedzsment Fórum)
Változnak jövőre az utalványokra (vásárlási voucherek, kuponok, ajándékkártyák) vonatkozó adózási szabályok, ami azt eredményezheti, hogy a vállalkozások még bátrabban nyúlnak majd ehhez a vásárlás-ösztönző eszközhöz.
aug. 4
9:09
Aggódnak a britek: lesz vagy nem lesz megállapodás? (Adózóna)
Aggasztó és rendkívül kellemetlen, de annak is megvan a kockázata, hogy megállapodás nélkül szűnik meg Nagy-Britannia tagsága az Európai Unióban – jelentette ki Mark Carney, a brit jegybank kormányzója a BBC rádiójának Today című pénteki műsorában. Ugyanakkor úgy vélekedett, "viszonylag valószínűtlen", hogy nem lesz megállapodás, de megvan ennek a lehetősége.
aug. 4
9:09
Ibrahimovic ismét legyőzte a természetet - fotó (Sport365)
Senki nem mondhatja, hogy nem!
aug. 4
9:12
Zavargások Gázában, rengeteg a sérült (HírTV)
Egy palesztin meghalt, több mint 200-an pedig megsebesültek.
aug. 4
9:12
Először büntettek nikábot viselő nőt Dániában (444.hu)
Szerdán lépett hatályba a jogszabály, pénteken már bírságoltak.
aug. 4
9:12
Óriásdugó alakult ki az M7-esen (vg.hu)
Két jármű ütközött az autópálya Balaton felé vezető oldalon Baracska térségében szombat reggel, hét kilométeres a kocsisor.
aug. 4
9:15
Nem kell félni a víztől, de tisztelni kell - a vízimentők tanácsai (Infostart)
A vízimentők szerint a józanság és a megfelelő előkészület a két legfontosabb szempont, ha valaki a nyílt vízi fürdőzést választja.
aug. 4
9:18
Ha a Balatonra menne, felejtse el az M7-est! Hatalmas a torlódás Baracskánál (Blikk)
Baleset miatt hatalmas a torlódás az M7-esen Baracskánál.
aug. 4
9:18
Nagyot nőttek Christina Aguilera gyönyörű gyerekei (hirado.hu)
Maxet és Summert édesanyjukkal fotózták a Harper's Bazaar magazinnak.
aug. 4
9:18
1300 lóerős Bugatti rivális Ausztriából (Autónavigátor)
Egy pici osztrák manufaktúra, a Milan Automotive terméke szeretné megenni reggelire a Bugatti és a Koenigsegg szupersportautóit.
aug. 4
9:18
Nem kérdés, komoly baj van Alekosz elméjével! (Ripost)
Szinte nem telik el úgy nap, hogy Nagy Alekosz ne állna elő valamiféle hajmeresztő ötlettel. Az egykor szebb napokat is látott ex valóságshow-sztár újabban mindent megtesz azért, hogy börtönbe kerülhessen, mint mondja, azért, hogy hiteles közegben integrálódhasson bűnözővé.
aug. 4
9:18
Folytatná szenzációs sorozatát a Ferencváros (Ripost)
A legutóbb 21 hazai mérkőzésen veretlen maradt a Doll-csapat az NB I-ben. Szombaton a Haladást fogadják a zöld-fehérek.
aug. 4
9:18
10 tárgy, amit soha, de soha ne tegyél a mosogatógépbe (Ripost)
Ma már minden háztartásban megtalálható ez a gép, ami nagyon megkönnyíti az életünket. Sok mindent elmosogathatunk benne, de nem mindent tehetünk bele, ezért csak óvatosan ezekkel a tárgyakkal.
aug. 4
9:20
Döbbenetes vallomást tett John Lennon gyilkosának felesége (Ripost)
Közel 40 éves titok derült ki a merényletről.
aug. 4
9:24
Mikó István: Micimackó kell ebben az őrült világban (BorsOnline)
Csak Mikó István és Szacsvay László hangja a régi, Malackát például Földessy Margit helyett férfi színész, Elek Ferenc szinkronizálja a Barátom, Róbert Gida című filmben.
aug. 4
9:30
Újabb blokádtörő hajót fogott el Izrael a Gázai övezet partjainál (hirado.hu)
Egy héten belül ez már a második kísérlet volt a blokád kijátszására.
aug. 4
9:30
Biztonsági kockázatot jelent a robotporszívó, ha meghekkelik a kameráját (Biztosító Magazin)
Az otthoni okos eszközöket, így a robotporszívót is érintik a biztonsági incidensek, amelyek az IOT (IoT – a dolgok internete) körébe tartoznak – hívta fel a figyelmet ESET kiberbiztonsági cég közleményében.
aug. 4
9:36
Döbbenetes felvétel: homokvihar tarolt le egy arizonai várost (ATV)
Kegyetlen porvihar söpört végig az arizonai Phoenix városán, a jelenséget kamerák is rögzítették.
aug. 4
9:36
A Riporterek Határok Nélkül szerint a HírTV visszafoglalása azt mutatja, hogy Orbánék teljes kontroll alatt akarják tartani a magyar sajtót (444.hu)
A nemzetközi szervezet elítéli, hogy a csatorna a miniszterelnök volt barátjától a miniszterelnök jelenlegi haverjához került.
aug. 4
9:36
Az Iszlám Állam szolgálatában állt a biobombás terrorista, zsúfolt helyen akart robbantani (USAracing)
Állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítésével és biológiai fegyver előállításával gyanúsítják, feleségét pedig bűnrészességgel.
aug. 4
9:39
Torlódás alakult ki a Csongrád megyei határátkelőhelyeken (hirado.hu)
A ki- és belépőirányban egyaránt sokat kell várakozni.
aug. 4
9:42
Csok: A Takarék Csoport az első fél évben 7,4 mrd forint Csok-ot helyezett ki (Biztosító Magazin)
Idén az első fél évben 7,4 milliárd forint értékben kötött szerződést a családi otthonteremtési kedvezményre a Takarék Csoport, s ezzel a csoport a kezdettől számítva összesen mintegy 45 milliárd forint értékben helyezett ki ilyen támogatást
aug. 4
9:42
Kecskétől a papagájig bárkit befogad Jenő (BorsOnline)
Különleges szimbiózisban él Tuba Jenő és felesége az állatokkal. Jeleznek, ha vendég érkezik, őrzik a portát. Ezen a tanyán egy állatot se vágnak le.
aug. 4
9:45
A hétvégén is tombol a hőség (vg.hu)
Két megyére másodfokú, az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra a tartós hőség miatt az OMSZ.
aug. 4
9:48
A pikkelysömör tünetei (WebBeteg)
A pikkelysömör (psoriasis) a bőr fokozott elszarusodásával járó betegség, amely leggyakrabban 20-30 éves kor körül jelentkezik. A betegségben szenvedők számára sajnos jelenleg még nem létezik végleges gyógyulást elérő szer vagy eljárás, ám a rendelkezésre álló terápiás módszerek sokat javítanak a betegek állapotán.
aug. 4
9:48
Hőség - most aztán minden fogy, ami hideg (TőzsdeFórum)
Megnőtt az üdítők, a sörök és a jégkrémek forgalma a hőség miatt.
aug. 4
9:48
Schwarzenegger Budapest belvárosában mutatta meg, milyen csodálatos a magyar cigányzene (SzMo)
A színész megérkezése óta járt már edzőteremben és megünnepelte a születésnapját is.

Keresés