1000 milliárd dollár, annyit ér az Apple, amennyi a világ 13 leggazdagabb emberének a vagyona, vagy 39-szer a magyar tőzsde, vagy 95 OTP, elképesztő. És még most sem drága. 1 000 000 000 000 Tegnap 2,9 százalékkal 207,39 dollárra emelkedett...
Attól tartanak, hogy az oroszok be fognak avatkozni a félidős választásokba is, így elrettentésül elő is terjesztettek erről egy törvényjavaslatot. Az előterjesztők között demokrata és republikánus szenátorok is vannak.
1,89 milliárd eurós adózott nyereségről jelentett az Allianz az idei második negyedévre vonatkozóan, ami 5 százalékos csökkenésnek felel meg éves alapon. A biztosító azt is közölte, az új, július elején bejelentett részvény-visszavásárlási...
Szlovéniában 1905 euró (612 ezer forint) büntetést szabtak ki egy svájci nőre, aki a forró kocsiban hagyta kutyáit Lucija tengerparti üdülővároska egyik parkolójában - írta a helyi sajtó pénteken.
Rendkívül hatékony dízelmotor gyártását indította el a győri Audi. Vadonatúj gyártócsarnok, új gyártósor, amin egészen új technológiájú motorok készülnek.
Átadták a 2B terminálhoz kapcsolódó új utasmólót a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a fejlesztések tovább folytatódnak, így még az idén megkezdődik egy cargo-, vagyis légiteheráru-szállítási központ és egy hatszintes zárt...
Felülmúlta az elemzői várakozásokat most közzétett negyedéves eredménye alapján az olajipari társaság. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató szerint az eredmények lehetővé teszik, hogy a társaság megemelje az iparágban kiemelten figyelt idei EBDITA célkitűzését.
Ha lecsúsztál a kiszemelt helyről, hétfőn éjfélig adhatod be a pótfelvételi jelentkezést. A meghirdetett képzések - kevés kivétellel - önköltséges formában indulnak.
A cukorbetegekre, főként a 2-es típusú cukorbetegekre lehet veszéllyel a diabéteszes láb, amely az erek elváltozásai és a perifériás neuropátia következtében alakul ki. A nyári sérüléseket is vegye komolyan és forduljon szakorvoshoz, hogy kiderítse a háttérben lévő okokat. Dr. Porochnavecz Mariettát, a Cukorbetegközpont diabetológusát kérdeztük.
Új tulajdonoshoz került a Váci úti Promenade Gardens irodaház. A 97 százalékos bérbeadottság mellett üzemelő irodaházat 2018. augusztus 1-jén az ERSTE Ingatlan Alap vásárolta meg a fejlesztő Horizon Developmenttől. November 22-én...
Éjjel fél 12-kor, és hajnali fél négy tájban ébresztőt tart a budafoki remíz a környékbeli lakóknak. Éktelen zajjal és csikorgással állnak be a villamosok éjszaka a kocsiszínbe, majd indulnak el hajnalban. A telepet ebben az évben újították fel. A BKK azt állítja, hogy a tervezésnél ügyeltek a zaj-védelemre is.
Párcserék és kavarodás – izgalmasan alakult ki a férfi és a női mezőny az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság Lupa-tavi döntőjére. Pontosabban: a férfiaknál selejtezőre van szükség a fináléért.
A MOL Plugee szolgáltatás működését bemutató prospektusban található stilizált Budapest térkép tanúsága szerint augusztus 15-én nyílik az ötödik, elektromos autó villámtöltővel is felszerelt MOL benzinkút Budapesten.
Még az idén megkezdődik egy cargo-, vagyis légiteheráru-szállítási központ és egy hatszintes zárt parkolóház építése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A kormány gyermekösztönző intézkedései ellenére a magyarországi házasságok nem a második, de sokkal inkább az első gyermekért izzadnak vért. A kormánypárti politikus szerint a támogatások mellett a szemléletet kell formálni, az ellenzéki politikusoknak viszont különböző megoldásaik lennének „az Orbán-kormány felfelé torzító családpolitikai rendszer